A hívatlan látogatókat, akikről kiderült, hogy közvetlenül vagy közvetve kapcsolatban állnak a Nixon elnök újraválasztásán dolgozó csoporttal, 1973 januárjában ítélték el. Addigra az egyébként is sokkal esélyesebb Nixon elsöprő győzelmet aratott a demokrata párti elnökjelölttel, George S. McGovern szenátorral szemben.
1973 márciusában az egyik elítélt az ügyet tárgyaló bíróhoz írt levelében kitálalt a betörés hátteréről, s ezzel a köztörvényes ügy példátlan politikai skandalummá változott. Ebben különleges szerepe volt a médiának, különösen a The Washington Post két újságírójának, Bob Woodwardnak és Carl Bernsteinnek, az ő cikkeiknek köszönhető, hogy az ügy nem ért véget a bírósági tárgyalással és a betörés elkövetőinek elítélésével. Az pedig csak nemrégiben derült ki, hogy a lap két újságíróját titokban értékes értesülésekkel segítő belső informátor, a rejtélyes "Mély torok" az FBI második számú vezetője, W. Mark Felt volt.
Nixon 1973 áprilisának végén arra kényszerült, hogy menessze két legfőbb bizalmasát, H. R. Haldemant és John Ehrlichmant, ők végül mindketten börtönbe kerültek. A Szenátus bizottságot állított fel a Watergate-ügy vizsgálatára, a meghallgatásokat 1973 májusától a televízió is közvetítette. A koronatanú a Fehér Házból kirúgott John Dean volt, de a Nixon-adminisztráció több volt tagja is drámai vallomást tett. Ezekből kiderült, hogy a Fehér Házban a legmagasabb szinten működött egy "piszkos ügyekre" szakosodott csoport. A felmérések szerint az amerikaiak 85 százaléka követte nyomon a közvetítéseket, amelyek felmérhetetlen politikai károkat okoztak az elnöknek.
Nixon vesztét tulajdonképpen nem is maga a betörés, hanem az elpalástolására irányuló mesterkedése okozta. Az elnök emberei eleinte "harmadrangú betörésként" próbálták az ügyet eltussolni, amely azonban az egyre újabb és újabb terhelő bizonyítékok napvilágra kerülésével hihetetlen méretű, mindenkit magával sodró lavinává szélesedett. Végül elérkezett a pillanat, amikor a figyelem már arra összpontosult: tudott-e Nixon a betörésről. A kegyelemdöfést az adta meg számára, amikor kiderült: az Ovális Irodában minden beszélgetést, így a sajátjait is rögzítettek.
Nixon megpróbálta késleltetni a szalagok kiadását és leváltatni az eljáró ügyészt, de a közfelháborodás hatására visszakoznia kellett. Végül a Legfelsőbb Bíróság közbelépése után mintegy 3700 órányi hangfelvételt és 44 millió írott lapot foglaltak le az elnöki dokumentációból, de az is kiderült, hogy bizonyos különösen kompromittáló részeket addigra már letöröltek.
A képviselőház 1974 július végén három olyan vétségben - hatalommal való visszaélés, az igazságszolgáltatás akadályozása és idézések átvételének megtagadása - találta az elnököt vétkesnek, amelyért leváltható lett volna, s biztos volt, hogy a szenátus vád alá fogja helyezni és megindítja a felmentéséhez vezető eljárást (impeachment). Nixon ezt már nem várta be: 1974. augusztus 8-án este televíziós beszédben bejelentette, hogy másnapi hatállyal lemond tisztségéről. Utóda Gerald Ford lett, aki aztán szeptemberben elnöki kegyelemben részesítette őt (az ex-elnök távozásával ugyan az impeachment okafogyottá vált, de még fenyegette a bűnvádi eljárás).
A betöréssel összefüggésben álló cselekményekért 63 személy ellen emeltek vádat és 54-et el is ítéltek. Közülük 21-ről bizonyosodott be, hogy a Fehér Ház munkatársa vagy a Nixon újraválasztásán dolgozó bizottság tagja volt, s vagy maga is részt vett a betörésben, vagy legalábbis tudott arról.
A Watergate-ügy furcsa jogi folyománya, hogy - miután már nem kellett tartania az ellene indítandó bűnvádi eljárástól - Nixon pert indított az állam ellen. Kérte, hogy ne hozzák nyilvánosságra a Fehér Házban lefoglalt magnószalagok tartalmát és kártérítést követelt arra hivatkozva, hogy az elkobzott anyag az ő személyes tulajdonát képezi. 2000 júniusában a washingtoni területi bíróság helyt adott az 1994 áprilisában, 81 éves korában elhunyt egykori elnök követelésének és örököseinek 18 millió dollár kártérítést ítélt meg.
A Watergate szó azóta jelképpé vált. Forgattak róla filmet, ihletett regényt és popdalokat, számos későbbi botrányt is erről kereszteltek el. Magyarországon például az újonnan alakult ellenzéki pártok lehallgatása nyomán 1989-ben kirobbant botrányt is Dunagate néven emlegették.
(Múlt-kor/MTI)
