Weiler Péter és az AI közös munkája (002).jpg

Weiler Péter az AI-t is használja, de egy ideje visszatért az ecsethez

A mesterséges intelligencia átszőtte világban egyre nehezebben tudjuk megállapítani, mit készített emberi kéz, és min dolgozott gép. A művészi világban ez hatványozottan igaz: többek mellett a fotósok, grafikusok és írók számára is megkönnyítheti a munkát, vagy akár ki is válthatja az emberi tényezőt. Vajon hogyan alakul a művészi világ a technológia fejlődésével, és eljöhet-e az idő, amikor a képernyő helyett újra a vásznat használjuk? Ezekkel a kérdésekkel is foglalkozik a Weiler Péter művészetéről szóló könyv.

Miközben akár irodalmi vagy tudományos szöveget ír, képes a képalkotásra is. Stúdió nélkül megváltoztatja a hátteret, modell nélkül átvariálja a beállítást, vagy rajzolás nélkül ad többféle logótervet. Így működik ma már az AI. A hosszas körmondatokra, vagy briefre semmi szükség, hiszen néhány szó megadásával dolgozik az adott feladaton, időt és energiát spórolva. Az, hogy ez kinek válik majd előnyére, még nem tudhatjuk, azonban szakmai megítélése már most kettős: van, aki szívesen bevonja a mesterséges intelligenciát munkásságába, de van olyan is, aki elzárkózik ettől a világtól.

„Szerintem az egész addig tartható, amíg az ember befolyásolja a gépet. Én mint művész döntöm el, hogy mit csináljon az AI, nem pedig fordítva. Gyakorlatilag egy kezdeményező fél vagyok, a kreatív döntések még az enyémek, de szabad utat engedek annak is, hogy a gép is ötleteljen és inspiráljon. Addig gyúrom, promptolom a rendszert, amíg azt nem látom, ami a fejemben volt – fejti ki véleményét a témáról Weiler Péter, aki Magyarországon úttörőként vonta össze az AI adta lehetőségeket a művészettel. „Egyébként már most okoz meglepetéseket a mesterséges intelligencia, sokszor előfordul, hogy nemcsak felülbírál, hanem olyan javaslatot ad, ami véletlenül meg is tetszik, elgondolkodtat és elterel arról a pályáról, amit eredetileg meg szerettem volna valósítani.”

Weiler Péter
Weiler Péter

Weiler számos alkalommal használta úgy az AI-t, hogy azt a nagyközönség is megismerhette: nemcsak képeket, de egy egész punk lemezt készített a segítségével. A téma őt főként társadalmi változásokat előidéző technológiaként érdekli, és az összes ehhez kapcsolódó újdonságot szívesen kipróbálja, de nem mindent épít be a munkásságába. Elmondása szerint két-három éve vissza is tért az ecset és vászon használatához, bízva abban, hogy a közönség hozzá hasonlóan is besokallhat a képernyőtől, és a képzőművészetben az emberi jelenlétet keresik majd az emberek. A legújabb hozzá köthető alkotásnak is csak témájában van köze a mesterséges intelligenciához.

A Kocsis Katica által írt, WEILER című könyv több mint egy életrajz: mélyen belemegy a művész életútjába, ötleteibe és gondolataiba, miközben fantasztikus képek segítségével, albumszerűen mutatja be színes portfólióját. Lapunk újságírójaként és független kurátorként is dolgozó Kocsis fő érdeklődési területe a hazai és nemzetközi kortárs képzőművészet, valamint a design. Szerteágazó munkásságát publikációiban, általa szervezett kiállításokon és a social media felületein is részletesen megismerhetjük.

Április 17-én egy rendhagyó kötetbemutatón lehet találkozni Kocsis Katicával és Weiler Péterrel, ahol drMáriással kiegészülve elmélkednek a művészet feladatáról és lehetséges jövőjéről.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – november 30.

Új előzetest kapott a Csendes barát, először lehet bitcoinnal fizetni Magyarországon egy aukción, tisztújító gyűlést tartott a Magyar Írószövetség – napi hírösszefoglalónk.

Ők nyertek az AI inspirálta filmkészítői pályázaton

Az Umbrella AI-laborja, a Codepunk sikeresen lezárta a Generation AI VOL2 filmalkotó pályázatát, amelynek fő célja, hogy felfedezze és támogassa az AI által inspirált kreatív filmes tehetségeket, támogassa a mesterséges intelligencia által inspirált filmalkotásokat, bemutassa a legtehetségesebb alkotókat és ösztönözze az AI-technológia innovatív alkalmazását a filmkészítés területén.

Elindult az első magyar AI zenei streaming platform

Mysongs.ai néven elindult az első magyar, kizárólag mesterséges intelligencia által generált zenéket kínáló streaming platform. Az oldal számos funkcióval rendelkezik, köztük zene generálása, feltöltése, hallgatása, playlist készítése, és hamarosan feltöltött képekből is lehet klipet készíteni. A mysongs.ai a készítők szerint egy közösségi tér, ami zenei rádióként is funkcionál, és a bevezető időszakban ingyenesen használható.

Hol húzódnak a mesterséges intelligenciával való képalkotás határai?

Viktória királynő kiretusált tokájától a virtuális modellekig: az ember-gép együttműködés a gyakorlatban nem csupán a fotográfiát érintő etikai, de képtechnológiai és médiapolitikai kérdéseket egyaránt felvet.