Rejtély, hogy a birkás bácsi birkái hol vannak ebben az öt napban, hazánk legnagyobb és leghosszabb szabadtéri GOA bulija idején. Bár amilyen hangerővel dübörög a zene éjjel-nappal, gondolom, nem vágynak ide. Annál inkább az igényes szórakozás hívei. A dolog lényege a helyezkedés. A bevállalósak a két színpad közelében verik föl sátrukat, a néha pihenésre, éjszaka csak tompán dübörgő zenére vágyók a környező dombokon. Persze ott sem mindegy, hol, a várható viharok, a tűző nap, a szakadó eső ellen egyaránt védekezni kell, és nem baj, ha a szalmabálákból kialakított hidegvízű tusolókig sem kell órákat bandukolni. A tapasztaltak azt is tudják, hogy esőben a völgy tóvá alakul, és hogy ott éjjel megreked a hideg, nappal a forróság. A völgy igazi katlan, közepén a nem különsebben impozáns TOITOI sorral, peremén az egyre népesebb árustáborral. Fejükre állított kopár fák meredeznek, némelyik éjjel kivilágítva óriási emberalakot mintáz.
 |
Ilyen tótágast álló fák veszik körbe a nagyszínpadot is, a közéjük feszített vásznak kétfunkciósak: nappal árnyékolnak, éjjel megvilágítva pompás graffitikké válnak. Kukoricából épített hatalmas útvesztőben bolyong, aki nem fél, hogy sosem talál ki, az idén minden eddiginél bonyolultabbak a járatok. Felnőtt játszótér rettentő méretű hintákkal, több ember magasságú tarka gombák, villanypózna hosszúságú fákon folyton pörgő hatalmas vízrózsák spriccelnek némi enyhet a nagyszínpad közelében. Hömpölyög a mindenre elszánt fiatalok tömege, UV sugárzásnak fittyet hányva bikinifelsőben masíroznak a lányok, a GOA stílus belengi legtöbbjük viseletét is. A naptól rettenők a teraszernyőtől a sátorlapig mindent a fejükre húznak az izzó fény ellen. A Chill out sátorban szalmabálákon hever a szordínósabb zene mellett éjjel ezt-azt beszívó közönség, nappal ernyedten heverve kábulnak ugyanitt. A mámor általános: ki mivel szerzi, zömmel mindenki ugyanattól: az élő keverésű ezer decibellel tomboló zenétől, a rá lejtett imbolygó tánctól, a beszívott, benyelt mindenféle halmazállapotú derítőtől, a többezer fiatal együttélésétől, a nyártól, a szabadságtól.
Rengeteg országból áradnak ide 1999 óta az underground zene hívei. Akkor a teljes napfogyatkozást ünnepelték vele, azóta önmagát ünnepli az esemény. A szervezők jó munkát végeznek, bár idén a színpompa kisebb az éjjeli fényekben, mint korábban, de így is varázslatos fölnézni a csillagban fürdő égre, és le, a szivárványos völgyre. Az erdőkben zseblámpák villognak ezerszám: a lakók igyekeznek utat találni a fák között. Minden mediterrán ország tudja, miért tart sziesztát a déli óráktól késő délutánig. Ideje lenne a fesztiválszervezőknek is ráébredniük, hogy mi is mediterrán hellyé váltunk. Érthetetlen, hogy a nagyszínpadon miért van folyamatosan koncert délután kettőig-négyig, és miért szünetel elvileg éjjel tízig, gyakorlatilag a késések miatt fél 11-ig. Az izzó napsütésben a legjobb zenéket sem lehet táncolva élvezni gutaütésveszély nélkül, míg este hattól tízig pompásan lehetne hűvösödő időben mulatni. A közeli Ozora asszonyai hordják el nappal a szemeteszsákokat, de a dombvidéken szerteszét heverő szemét alig van, mint ahogy éjjel-hajnal-reggel sem üvöltve kúszik be sátrába a hazatérő tömeg, hanem csöndben. Így lehet a legmodernebb, emberbarát környezetben igényes zenét és mámort beszíva emberien szórakozni 2008-ban is.
És aztán megjött az eső.
