A nemzetközi filmarchívumok szervezete, a FIAF a filmmegőrzés népszerűsítéséért járó díjjal tünteti ki őt Budapesten, a vetítések után pedig közönségtalálkozókon is lehet majd találkozni vele és kérdezni őt az életművéről. Ebből az apropóból a Filmhu készített vele interjút, amelyből többek között az is kiderül, hogy a filmfesztiválon bemutatott tizenkét filmjéből melyik a kedvence, miért szeret találkozni a fiatal közönségével és hogy mely magyar filmeseket tart nagyra. Ebből hoztunk egy részletet, a teljes interjú itt olvasható.
A Tökéletes napok nemcsak egy japán film, amelyet egy nem japán rendező készített, hanem egy zen alkotás is, amely önmagunk elfogadásáról (és persze Tokió futurisztikus közvécéiről) is szól. A koncepció melyik része volt meg hamarabb? A tokiói közvécék szerzetesének motívuma vagy a zen megközelítés az önelfogadásról?
A kettő együtt jár. Ozu mester úgy élt, mint egy buddhista szerzetes, ami meg is magyarázza a filmjei spirituális vonatkozásait. Emellett mindig is csodáltam a japán kultúrát a közjó iránti elkötelezettség, az apró részletek szeretete, valamint az „itt és most”-tal kapcsolatos tudatosság miatt.
A 999-es szoba című filmben említed, hogy a történetmesélés nem haldoklik. Erről eszembe jutott A dolgok állása egyik kulcsmondata, amelyet egy szalvétára írnak fel: „A történetek csak a történetekben léteznek, miközben az élet megy tovább, és nem szükséges történetet csinálni belőle.” Hogyan határozod meg a történetmesélést? A filmjeid többsége nem az a tipikus történetorientált darab.
Ez igaz. Nagyon igyekszem, hogy a filmjeim ne történetvezéreltek legyenek (sajnos ez nem mindig sikerült). A történet alapvetően egy mesterséges eszköz, ami a film minden más aspektusát le akarja uralni, legfőképp a karaktereket. A történetek gyakran megmondják a szereplőknek, hogy mit kellene tenniük. Én ezt nem szeretem. Azt szeretném, ha a történetek a karakterek életmódjából, az életükből születnének. Arra törekszem, hogy a figurák alakítói legyenek a sorsuknak és a történeteiknek, ne pedig az áldozatai.
Szintén a 999-es szobában beszélsz arról, hogy a mozi újra vásári látványossággá vált, pontosan azzá, ahogyan a 19. század végén gondolkodtak róla. Hiszel abban, hogy ez valamiféle fordított evolúciós folyamat? Tehát a következő lépés visszafelé a kihalás?
(nevet) Hát, ez durva következtetés! Néha úgy érzem, igaz az az állítás, hogy a filmek már nem az élet megfigyelései, inkább csak imitációk. De a moziban mindig is jelen volt mindkét tendencia. A Lumière testvérek a megfigyelő aspektust képviselték, amiből a realista hagyomány nőtt ki, míg Georges Méliès a Star Wars előhírnöke volt, azoké a filmeké, amelyek a saját világukat teremtik meg.
Két filmedet is bemutatták 2023-ban, mindkettőt a cannes-i filmfesztiválon. Az Anselm című dokumentumfilmmel visszatértél a 3D-s formátumhoz, több mint tíz évvel a Pina után. El tudod képzelni, hogy ez a technológia új távlatokat nyithat például a dokumentumfilmezésben?
Teljes meggyőződésem, hogy igen. Sajnos azonban úgy érzem, hogy az egyik első és utolsó híve vagyok annak, hogy használjuk ki a térhatást nemcsak arra, hogy „többet lássunk”, de arra is, hogy a valóságról költői víziót hozzunk létre. A filmipar ragaszkodott ahhoz, hogy a 3D-t a profitorientált látványfilmekben használják, kizárólag akcióban és animációban. Ez eléggé beszűkítette a lehetőségeket a realista és a szerzői filmek számára. Továbbra is meg vagyok győződve arról, hogy ez meg fog változni, és ebben segíthetnek az olyan eszközök, mint például az Apple Vision szemüveg, amely lehetővé teszi, hogy a 3D-s filmhez művészileg álljunk hozzá.
Én épp most forgatom a 10. filmemet 3D-ben, szóval ebből is érezhető, mennyire bízom ebben a technológiában. Persze egészen addig, amíg ez natív 3D-t jelent, tehát egy olyan megközelítést, ami tiszteletben tartja, hogy az ember a két szemével érzékeli a térhatást, a filmekben pedig ezt az érzetet két kamera használatával lehet rekonstruálni. Sajnos a mai filmek többségéhez utólag, számítógéppel adnak hozzá még egy dimenziót, egy kamerával forgatnak, a térérzetet az utómunka során teremtik meg. Ez fáj az emberi agynak. James Cameron mellett én is lelkesen támogatom, hogy forgassunk 3D-ben, de két kamerával, tiszteletben tartva a szemünk fiziológiáját.
A 999-es szobában azt mondod, hogy a digitális forradalom egy végzetes invázió a mozi ellen. A 3D-s technológia is része ennek a forradalomnak? Ha igen, el tudod képzelni, hogy a mozi tanulhat valamit, netán átvehet elemeket a digitális forradalomból anélkül, hogy ezzel megölné magát?
A 999-es szobában elmondottak pesszimistán hangozhatnak. De ha jobban odafigyelsz, azt is észreveheted, hogy hagyok teret annak a gondolatnak, hogy a filmesek elsajátíthatják a digitális technológiát úgy, hogy ne vigye őket félre a kísértés. Úgy érzem, a filmtörténet remek tanár. A digitális technológia nem találja fel újra a mozgóképet, csak másféle és valóban, fejlettebb eszközöket ad a kezünkbe.
A teljes interjú a Filmhu oldalán olvasható.
