Woody Allen óriáskereke

Nagy bánatomra semmiben. Szinte már általános tény, hogy Woody Allen a Blue Jasmine óta nem alkotott igazán nagyot ? talán kivételt képez a Magic in the Moonlight, de ez sem túl erős film. Szintén általános tény az is, hogy a rendező a legtöbb alkotásában a szerelem, a szerelmi háromszög, a megcsalás problémáit járja körbe. Tette ezt az Annie Hallban, a már említett Blue Jamsmine-ban, sőt még a Süti nem sütiben is, és a Magic in the Moonlightban is feltűnt a szerelmi szál, bár utóbbi kettőnél nem ez volt a fő kérdéskör. Mindegyik alkotásban szép lassan, apró kiszólásokkal, monológokkal mutatta be a szereplők életét, jellemét, a fő hangsúly mindig a párbeszédeken volt és ezekből lassan kirajzolódott a történet is. Mondhatnánk, hogy az utóbbi időben egy kaptafára gyártotta ezeket a filmeket. Ez azonban közel sem lenne igazság, hiszen hiába a sok hasonlóság, valójában minden filmje egyedi történet, és mindig volt valami csavar vagy egy extra poén, melyet várhatott a néző. Az utóbbi időben azonban ezek elmaradtak, és talán a Blue Jasmine sem ütött volna akkorát, ha nincs Cate Blanchett, aki elvitte az egész produkciót a hátán. Ezektől függetlenül Woody Allen még mindig zseniálisan meg tudja teremteni az adott korszak légkörét, ahogyan a Wonder Wheelben is mesterien adja vissza az ?50-es évek Amerikáját. Gyönyörűek a képek, a zene is tökéletes, még a történet is egészen érdekes kérdéseket vet fel. Az egyik legnagyobb hiba jelen esetben ? és talán itt lehet a kulcsa annak: mégis miért nem működtek az utóbbi időben az ismert séma alapján felépített filmek ? a színészekkel volt.

A Wonder Wheel az ?50-es években játszódik, négy ember sorsa fonódik össze és változik meg végzetesen Coney Island nyüzsgő vidámparkjában. Az érzelmileg labilis Ginny (Kate Winslet) korábban színésznő volt, most pincérnőként dolgozik, az ő férje Humpty (James Belushi), aki egy szedett-vetett körhintát üzemeltet több-kevesebb sikerrel, Mickey (Justin Timberlake), a fiatal életmentő arról álmodozik, hogy író lesz, a fiatal Carolina (Juno Temple), Humpty lánya pedig bár régóta elhidegült apjától, most kénytelen nála meghúznia magát, miután gengszterek elől menekül. A sztori persze ennél jóval bonyolultabban alakul és érdekes kérdéseket is felvet a film. Ginny által bepillantást nyerhetünk egy olyan ember életébe, aki sorozatosan követi el ugyanazokat a hibákat, mit sem tanulva az előző ballépéseiből. Kate Winslet zseniálisan alakítja a labilis pincérnőt, azonban korántsem olyan meggyőző a játéka, mint A Felolvasóban vagy a Nyárutóban. Juno Temple papírforma szerint játszik, de talán pont a mértani pontosság miatt nem igazán ad hozzá a filmhez. A legnagyobb kérdőjelek azonban Humpty, azaz James Belushi és Mickey, vagyis Justin Timberlake voltak. James Belushi szó szerint katasztrófa, mimikája a botox miatt már nem igen volt, így szinte kínosra sikeredtek a közelik, színészi játékról pedig szót ejteni is felesleges, nagyjából hozza a Jim szerint a világ című sorozatból ismert figurát, talán kicsit koszosabb ruhával és nagyobb hassal. Justin Timberlake a film elején pozitív csalódásnak tűnt, ő ugyanis zseniálisan alakítja a szépfiút, a gond ezzel csupán annyi, hogy a Rossz tanárban sem igen csinált mást, így Mickey karakterét sem kiemelkedő teljesítmény megformálni.

A színészek mellett azonban a legnagyobb hibája a filmnek, hogy túl direkt. Amilyen lebilincselő a legelején a képi világ, ugyanannyira lesz kellemetlen a végére. Egy idő után a néző már nem tud hinni a színésznek és figyelni a játékára, mert annyira elvonja a figyelmet a háttér, ahogyan narancssárgára vált a kép a boldog jeleneteknél, és minden szürkébe fordul a vitáknál. Túl mesterkélt a környezet, így egyik szereplőt sem tudjuk megkedvelni, hiszen egyiknek sem hiszünk. A Wonder Wheel főszereplőnőjének hisztérikus viselkedése egy az egyben a Blue Jasmine-t idézi, ez a film azonban pont a hiteltelensége miatt kevés és közel sem nyújt olyan élményt, mint az elődje. Akárcsak egy óriáskerék esetében: a történet lendületesen indít, hogy aztán lomhán forduljon vissza ugyanarra a pontra. Talán ennyiben meg is felel az alkotás a címének, hiszen valóban körbe-körbe halad Ginny élete, sorra követi el ugyanazokat a hibákat, de pont a folytonosság miatt a nézőben is felmerül a film végére a kérdés: volt ennek értelme?

Kultúra.hu