6598072de623687b7794cac3.jpg

Wunderlich József, Kovács Patrícia és Till Atilla is föld alá bújik a Sicc fesztiválon

Színház, koncert, fashion show, jóga, beszélgetések és egy föld alatti reneszánsz házibuli is készülődik Pesten. Augusztus 26-án első alkalommal rendezik meg a Sicc Összművészeti Fesztivált az Akvárium Klubban, ahol délutántól hajnalig egymást váltják a műfajokon átívelő programok.

A Sicc Production friss színházi csapata idén január óta dolgozik az Akvárium színpadán, és most egész napos minifesztiválra hívja a közönséget – barátokat, pályatársakat, színházszeretőket, zenerajongókat, fesztiválozókat egyaránt.

„Ez az évadnyitó most tényleg rólunk szól – azokról, akik szeretnek alkotni, együtt lenni, gondolkodni és bulizni” – mondja Krasznai Vilmos, a fesztivál egyik szervezője, a társulat alapító tagja.

A fesztivál egész napos kulturális szabadnapot ajánl mindenkinek, aki szereti a kreatív műfajkeveredést és a jó társaságot, illetve valami igazán különleges programmal szeretné zárni a nyarat – és nyitná a színházi évadot.

Wunderlich József, Kovács Patrícia, Csuja Imre, Mészáros Árpád Zsolt, Brasch Bence, Fiúk zenekar, Tükrös zenekar – csak néhány név az illusztris társaságból, amely fellépnek a rendezvényen. A színháztémájú pódiumbeszélgetések házigazdái Prokopp Dóra, Bősze Ádám, Brasch Bence, Kozma András, Enyedi Éva, illetve Vattamány Atanáz többek között Szinetár Dórával, Szinetár Miklóssal, Ascher Tamással, Alföldi Róberttel, Tarnóczi Jakabbal, Haumann Mátéval fognak beszélgetni, akik az első rendezésről, az első zenés főszerepről és más hasonló, a pályakezdés első nagy eseményeiről is beszámolnak. 

Aki a testét is szeretné formába hozni, indíthat egy könnyű jógával, majd elmehet a reneszánsz házibuliba, ahol Medveczky Balázs is jelen lesz, a Slapstick? zenekar társaságában. A magyar trap egyik jeles képviselője, Lil Frakk akusztikus koncertet ad majd, Lóciék Hirtling Istvánnal hoznak egy közös produkciót, Till Attila pedig Beton.Hofival lép színpadra.

A fesztivál ideje alatt a Belvárosi Orvosi Centrum Stop STD! Felelős szex! elnevezésű felvilágosító kampányának aktivistái is jelen lesznek, hogy felhívják a figyelmet a szexuális úton terjedő betegségek (STD) megelőzésének fontosságára.

 A részletes programért és a teljes szereplőgárdáért klikk ide!

Ez is érdekelheti

Frontátvonulás, művészkönyvvásár és a bor dicsérete – Programajánló

Nemzetközi Művészkönyv Vásár, táncelőadás a bor dicséretéről, Frontátvonulás az Akváriumban, Szalóki Ági legjobb gyerekdalai, Czillei és a Hunyadiak Székesfehérváron, Lábas Viki összművészeti estje a pécsi Kodály Központban – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

A Klipszemlével együttműködve rendezik meg az ország egyik legnagyobb showcase fesztiválját

A tizenegyedik alkalommal megrendezett Budapest Showcase Hubon a legfrissebb előadók sorakoznak fel a kelet-európai régióból, de akár világsztárok ügynökeivel is összefuthatunk, idén először pedig a Klipszemlével együtt rendezik meg az eseményt az Akváriumban október 28–29-én.

Hírmozaik – május 14.

Május 28-án indul a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, körúti bérházlakók ihlette blueslemez bemutatója lesz az Akvárium Klubban, Berkes Kornélia kapta a Vígszínház Várkonyi-díját, Ingmar Bergman emléke is megjelenik a 75 éves Magyar Állami Népi Együttes történetéről készült kiállításon, a román mozinézők rajonganak a megfilmesített Demjén-slágerekért – hírösszefoglalónk.

Hírmozaik – február 24.

Nagyszabású magyar Depeche Mode-produkció Berlinben, gyermekirodalom az Akváriumban, Donizetti darabja újra az Opera műsorán – hírösszefoglalónk.