X Bartók címmel ad koncertet július 23-án a Sárik Péter Trió a Várkert Bazár új, Jazzbazár sorozatában. A Sárik Péter Trió az elmúlt tíz évben Magyarország egyik legnépszerűbb és legmeghatározóbb jazz-zenekarává vált, közvetlenségükkel és egyedi energiájukkal sok új rajongót köteleznek el a jazz mellett.

„Talán egyik zeneszerző sem volt akkora hatással a mai jazzre, mint Bartók. Műveinek döbbenetes ereje, dinamikája szinte elsöpri a hallgatót, zenéje csupa izgalom, misztikum, határtalan mélység és tisztaság. Azzal a céllal készítettük ezt az anyagot, hogy feldolgozásaink által azokkal is megszerettessük Bartók zenéjét, akik eddig idegenkedtek tőle. A jazz és Bartók tökéletes párosítás, a zongoradarabok trióra hangszerelve még karakteresebben szólnak, a nagyzenekari művek és a népdalfeldolgozások is új arcukat mutatják, és végtelen teret adnak az improvizációnak. Szeretettel ajánlom a koncertünket mind a klasszikus, mind a jazz rajongóinak” – mondta Sárik Péter. 

A Sárik Péter Trió sikerének egyik záloga, hogy mindhárman nagyon nyitott, sokoldalú muzsikusok, így a közönség sokkal szélesebb rétegét szólítják meg, mint a jazz-zenekarok többsége. Az együttes koncertjeinek hangulata sokszor inkább pop- vagy rockkoncerthez hasonlatos, még akkor is, ha a Zeneakadémián vagy a legkomolyabb koncerttermekben játszanak. A zenekar közvetlenségével, energiájával sok új rajongót hoz a jazznek. 

Saját szerzeményeik mellett bátran kalandoznak a műfajok között: két feldolgozás CD-t is készítettek a közönségük által kért dalokból, és gyakran játszanak klasszikus zenei átiratokat. Bartók-lemezük 2020-ban, Jazzkívánságműsor című lemezük 2014-ben Fonogram-díjat kapott mint az év hazai jazzalbuma.

A zenekar tagjainak munkásságát számtalan kitüntetéssel ismerték már el, Sárik Péter Artisjus-, Emerton-, többszörös Fonogram- és Orszácky-díjas művész, 2016-ban az „év zenésze” kitüntetést kapta, Cegléd város díszpolgára. Fonay Tibor Junior Príma díjjal elismert, a 2013-as országos Orszácky Jackie Basszusgitár Tehetségkutató Verseny győztese, Gálfi Attilával együtt Magyarország vezető jazz-zenekaraiban játszanak.

Kép forrása: Sárik Péter Trió