Ybl Miklós minden idők talán legnagyobb magyar építésze, az eklektika európai rangú képviselője volt, akinek olyan jelentős épületeket köszönhetünk, mint a Pollack Mihály téri Festetics-palota, az MTA, a Bazilika, a Várkert Bazár vagy az Operaház. Azt azonban sokan nem tudják, hogy a Palotanegyedben számos bérház és palota is az ő nevéhez köthető. Most ezeket járjuk végig.
Unger Henrik bérháza, Múzeum körút 7.
Az Unger-ház helyén a XVIII. században Unger Benedek kovácsműhelye működött. Mivel itt állt a Hatvani kapu, a vásárra érkezők sokszor megálltak a műhelynél, így az Unger család gyorsan vagyonosodott, és hírnévre tett szert. A két részből álló telek 1847-ben került Unger Benedek fia, Henrik tulajdonába. Ő úgy döntött: lebontatja a kovácsműhelyt, és a helyére átjáróházat építtet. Abban az időben járunk, amikor Ybl még nem számított sztárépítésznek, sőt tulajdonképpen ez volt az első bérház, amit már önállóan tervezett.
Az átjáróház karakterét a sokféle stílus izgalmas kombinációja adja. A díszes Múzeum körúti homlokzaton bizánci, mór, gót és reneszánsz elemek keverednek, ami a korabeli sajtóban egyaránt kapott elismerést és kritikát. 1853-ban például így írtak az épületről a Pesti Naplóban:
„E ház, mintha mézeskalácsból nyomták volna, oly cifra és mesterkélt. Rajta az építészet minden stílje képviselve van. Az ember, ha ablakait tekinti, nem tudja, az ivek bizant vagy gót stilben épitvék; az olasz épitészetű második emelet felett tulipán alakú csipkés párkányzat emelkedik akarva a maur-stilt képviselni; a kidülő oszlopocskák faragott kőmüvet árulnak el, holott a czirádák s a cserzett fal minden ékessége gipszből készitvék. Ezt mind szépnek tarthatja a mester s a gazda, de mi izlést nem találunk benne. Lám, lám, van tehát mégis valami az életben, mit pénzen az ember magának meg nem szerezhet.”
A klasszicizmus síkszerű kialakításához szokott szemre szokatlanul hatott a bérház mozgalmassága, de azért voltak, akik „igen csinosnak” tartották. Még ma is elámulunk a díszes kapualjon, az erkély mellvédjeinek nyolcszögmintázatán, az erkélyeket támasztó griffeken, valamint a legfelső szint csillagdíszes pártázatán.
Érdemes megfigyelni, hogy a forgalmas korabeli Országúton emelt háromemeletes bérház páratlanul gazdag, csipkés főhomlokzatához képest mennyivel egyszerűbb a Magyar utca felé néző. De még ott is szép díszekre bukkanhatunk. Az átjáróház udvarában nagyvonalú reneszánsz árkád van a megszokott körfolyosó helyett.
Róth Zsigmond első bérháza, Múzeum körút 19.
Róth Zsigmond üvegmester 1865-ben alapította meg vállalkozását. Olyan fontos építkezéseken dolgozott, mint a Fővámház, a régi Nemzeti Színház, a Nyugati pályaudvar, de ő készítette a Műcsarnok színes ólomüvegablakait is. Vagyonából két bérházat is építtetett. A Múzeum körút 41. szám alattit már lebontották (egyébként maga Ybl is annak a háznak a harmadik emeletén lakott), de a 19. szám alatti ma is áll.
A külsőn neoreneszánsz díszítőelemeket láthatunk: antikos oszlopokat, timpanonokat. Ha pedig bemegyünk, igazi csoda tárul elénk. Az átjárót toszkán jellegű falpillérek és mély, kagylódíszes fülkék tagolják. A kétkarú lépcsőház alján antik nőalak fogad. Jobb kezét üdvözlésre emeli, bal kezében virágkoszorút tart: attribútumai alapján ő Flóra, a virágok és a tavasz istennője. A belső udvarra néző homlokzatok közül a főszárny háromnyílásos lodzsáját – feltehetően a XIX. század végén – beüvegezték. Az első emeleti Róth Miksa-féle ólomüveg ablakok talán némileg későbbiek.
Nagyon szép a földszinten található díszkút, amely felett díszes kulisszafal húzódik. Alsó ívmezőiben a költészetet és a művészetet szimbolizáló tárgyakat (tábla, lant, irattekercs) tartó, reneszánsz jellegű puttók láthatók. A felső ívekben három alak áll. A hulló aranypénzek közötti nőalak a gazdagság allegóriája, Danae lehet, a középső, orsót tartó Arakhné, a kézművesség istennője, míg a bal oldali, robusztus férfialak a földművesség szimbóluma.
Nézzünk a lábunk alá is, ha itt járunk: a szakaszokra bontott mozaikpadlón keretes és figurális mezők váltakoznak. Az első szakaszban két griff között a nap, a másodikban hasonló lények keretezésében a hold és a csillagok motívuma látható. Ezt szélesebb szakasz követi, benne két egymásba fonódó, sárkányszerű állat alakjával. A nap- és a holdmotívumos mezők a kapualjban megismétlődnek.
Degenfeld-Schomburg Imre gróf bérpalotája, Bródy Sándor utca 14.
A palota építtetője az egyik legjelentősebb tokaji szőlőbirtokos volt, aki azzal vívott ki magának köztiszteletet, hogy az 1850-es években bátran kiállt a szabadságjogok mellett.
A ház kezdeti tervein Ybl teljesen szétválasztotta volna a palota- és a bérházfunkciót; olyannyira, hogy a Bródy Sándor utcai palota kétemeletes, a Puskin utcai bérház háromemeletes lett volna, így igazodva a Bródy Sándor utca másik oldalán álló Festetics-palotához. A korai terveket azonban nem engedélyezte a tanács. Az új terveken már mindkét front háromemeletes: a megvalósult épület historizáló, neoreneszánsz városi palota, amelynek főemelete a második szint. A szétválasztás így már nem olyan éles, mint az első terv szerint lett volna, de a két ház továbbra is két udvar köré szerveződik.
Különleges, hogy a palotai homlokzat méltóságteljes, mégis nagyon visszafogott, a Puskin utcai oldal pedig egyenesen egyhangú. Ennek az az oka, hogy ez az épület szemléletében már azokat a pesti klasszicista épületeket követi, amelyek nem hivalkodó homlokzatúak, hanem a mellettük álló polgári bérházak közé simulnak, eleganciájukkal vagy egy-két finom megoldással mégis elárulják, hogy „más emberek” laktak bennük. A Degenfeld-palota értékei: a kapualj, az előcsarnok, a főlépcsőház tágassága, nagyvonalúsága és a palotaudvar öntöttvas lodzsája csak az épületbe lépő számára tárulnak fel.
Bókay János bérháza, Múzeum utca 9.
Ybl Miklós leghellenisztikusabb bérháza a Bókay János orvosprofesszor számára tervezett épület, ami ezáltal meglehetősen elüt a palotanegyed többi házától. A háromemeletes, előkelő hatású bérpalota nemcsak a méreteivel tűnik ki a szomszédos épületek közül, hanem nagyvonalú, félköríves bejáratával, a két mellette lévő díszes ablaknyílással és a felette húzódó erkéllyel is. Az utcai homlokzat már csak visszafogottan mutat neoreneszánsz jegyeket.
Nagyon izgalmas a palota és a mögötte húzódó bérház hierarchizált viszonyának érzékeltetése az architektúrában. Noha az utcai és az udvari lakásokat is függőfolyosóról lehet megközelíteni, az előbbi szélesebb, és szépen formált öntöttvas oszlopokon nyugszik. A nyugalmat sugárzó neoreneszánsz épület elrendezése a korszellemet tükrözi: az utcai front tágas lakásaiban jómódú polgárok, a beépített udvar körfolyosóinak kis lakásaiban szegényebb emberek éltek.
Pálffy Pálné grófné háza, Ötpacsirta utca 4.
Amikor gróf Pálffy Pál, a híres sportember és vadász 1866-ban elhunyt, özvegye úgy döntött, hogy hét gyermekével együtt a rokonai közelébe, a fővárosba költözik. Ekkor vásárolta meg a nagy méretű saroktelket Ybl Miklóstól és Wechselmann Ignáctól, amelyre 1867 és 1869 között palotát építtetett.
Az épület homlokzata nagyon visszafogott: Ybl XV. Lajos korabeli francia mintákat követett a tervezésekor, így a palotát beépített manzárdtető zárja. A reprezentatív funkciók a magasföldszinten helyezkedtek el, az első emeleten lakott a család, a felsőbb szinteken pedig bérlakásokat alakítottak ki.
A visszafogott külső mögött gazdagabb kialakítású belső tereket találunk, amelyek a francia rokokó stílusjegyeit hordozzák. A részletrajzok között stukkódíszek és faragványok rajzai is fennmaradtak, ezek egy része még ma is látható.
Ybl az épület sarkán előkertet, az átellenes oldalon pedig belső kertet alakított ki. A szokatlan alaprajzból adódóan a szomszéd ház tűzfala mellett helyezték el a hat lóra való istállót, ami akkoriban tiltott volt, mégis megépült. A szomszédos házak tulajdonosai nehezményezték ezt, ezért az istállóban kisebb tárolót alakítottak ki, így az már nem érintkezett közvetlenül a tűzfallal.
Az épületben először a II. világháború alatt az épületbe költöző Márta Ápolónő Egyesület hajtott végre jelentős változtatásokat. A háborút követően a Reviczky utcai szárny egy részét a szomszéd házhoz csatolták. Az épület ma a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményének ad otthont.
Károlyi György gróf bérháza, Ráday utca 18.
Károlyi György 1843-ban ismerkedett meg Ybl Miklóssal, és 1875-ben kérte fel, hogy építsen számára új palotabérházat. A palota azonban nem a gróf, hanem negyedik fia, Tibor és családja számára készült. Később Tibor lánya, Gabriella hozománya lett, amikor 1888-ban feleségül ment gróf Almássy Déneshez.
Ez az épület Ybl kései palotaépítkezéseihez tartozik. Tervezését bizonyára megtiszteltetésnek vette, mivel az épület minden részletét személyesen tervezte meg. A kihívást a tervezésben leginkább a szabálytalan alaprajzú telek és az jelentette, hogy a bérház- és a palotafunkciók fizikailag is el legyenek különítve. Az építész végül két homlokzatot tervezett: a bérház a forgalmasabb külvárosi utca felé néz, míg a palota homlokzata a csendesebb Erkel utcába került. A telek formájából adódó szabálytalanságokat Ybl nagyrészt a Ráday utca felől kialakított bérház lakásaiba szorította.
Az épület három belső udvarral rendelkezik, amelyek közül kettő körülépített, egy pedig a hátsó telekhatár felé nyitott. A homlokzat meglehetősen visszafogott, tipikus neoreneszánsz jegyeket mutat. A Ráday utcai bérház udvari homlokzatai előtt külső folyosó fut körbe, az Erkel utcai palota udvara két oldalon olaszos hatású, lodzsás folyosóval rendelkezik. Az első emeleten, az oszlopok fölött címerpajzsot tartó oroszlánfők láthatók szalagokkal, a másodikon korongok. A címerpajzsban a Károlyi család legkorábbi címerábrázolása, a karmában szívet tartó karvaly látható. A főlépcsőházat korábban Lotz Károly freskója díszítette.
A bérpalotát Almássy Dénesné 1921-ben eladta Mándy Sámuel református egyházmegyei gondnoknak, 1948 végén pedig államosították, és a grófi rezidenciát bérlakásokká alakították. A leromló épületet 1956-ban renoválták, majd 2002 és 2006 között teljesen felújították. Műemléki védettséget élvez.
Dlauchy Károly bérháza, Vámház körút 15.
Dlauchy Károly kovács és műlakatos akkor ismerkedett meg Ybl Miklóssal, amikor a fóti templom lakatosmunkáin dolgozott. Mivel apja, a Csehországból Pestre költözött Dlauchy Ferenc jó viszonyt ápolt Pollack Mihállyal, és emiatt olyan fontos projektekben vett részt, mint a régi Vigadó építése, a család viszonylag gyorsan nagyobb vagyonra tett szert.
Dlauchy Károlynak már volt egy nagy telke a Mészáros utca 23.-ban, amit 1863-ban kettéválasztottak. Ennek egyik részére épült az a kétemeletes bérház, ami ugyan klasszicista hagyományokat követ, ám a plasztikus konzolok és a díszesebb párkányok neoreneszánsz ismertetőjegyek. Az épület Yblnek az 1860-as évek első felére jellemző formakincsének letisztultabb változatára példa.
De ebben az épületben nem a homlokzat az igazán érdekes, hanem ami belül van, ezért érdemes megpróbálkozni a bejutással. A kapun belépve szűk átjárón át a belső udvarba jutunk, ahol téglaarchitektúrájú keret előtt finoman megmunkált női szobor áll. A felsőbb szintekre csodaszép, elliptikus lépcsőház vezet, amelynek gyönyörű ívű, míves kovácsoltvas korlátja a Dlauchy-műhelyben készült. Az emeletre érve impozáns részletek tárulnak elénk. Az udvarra nyíló, zárt erkélyeket díszítő színes, festett üvegablakokon csodásan szűrődik át a napfény. Ha pedig feltekintünk, rossz állapotban levő Lotz-freskót láthatunk: a ma már alig kivehető részletek egy bukolikus jelenet maradványai.
A budapesti lakcímjegyzék szerint sokáig a Dlauchy család tulajdonában áll az épület, ám a XX. században már másoké volt. 1898-ban Gerhardt Gusztáv magyar királyi udvari tanácsos vásárolta meg, és itt rendezte be páratlan műgyűjteményét. Ezután pedig 1938-ban dr. Palugyai Móricnéhoz került az épület, akinek a családja a Kossuth-kifli receptjéről és a Palugyay pezsgőgyárról volt ismert.
Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu
Forrás: Ybl Miklós Virtuális Archívum
