A hegedűművész, aki bebizonyította Einsteinnek, hogy létezik Isten

Csodagyerekkor

Oroszországi zsidó bevándorlók gyermekeként született New Yorkban 1916. április 22-én. Kétévesen kikönyörgött magának egy hegedűt, amit rögtön össze is tört, mert csak játékhangszer volt, igazi hangszeren négyévesen kezdett játszani. Családja vasszigorral egyengette útját, még azt is előírták, hogy mit olvashat és kikkel barátkozhat.

Kora ifjúságától napi nyolc órát gyakorolt, a hangversenyeket csak szórakozásnak nevezte. Hétéves korában már a San Franciscó-i Filharmonikusokkal, kilencévesen a vatikáni Sixtus-kápolnában lépett fel. A csodagyerek rendkívüli népszerűségnek örvendett, még tízéves is alig volt, amikor már rendőrkordonnal kellett visszatartani a rajongókat koncertjei előtt.

Legfontosabb tanára a Párizsban élő George Enescu volt, aki óriási hatással volt az ifjú Menuhin művészi fejlődésére. 1927-ben a Carnegie Hallban Fritz Busch dirigálta a New York-i Filharmonikusokkal Beethoven Hegedűversenyét, két évvel később Berlinben Bruno Walter vezényletével a „három B”, azaz Bach, Beethoven és Brahms hegedűversenyeit játszotta, tizenhat évesen a szerző vezényletével rögzítette lemezre Elgar Hegedűversenyét Londonban.

1935-ben világ körüli turnéján 63 városban 110 koncerten lépett fel, játékát hallva Albert Einstein így kiáltott fel: „Most már tudom, hogy van isten a mennyben!”. Húszévesen visszavonult, hogy technikáját fejlessze.

Zenével a megbékélésért

A második világháború alatt félezer jótékonysági koncertet adott, 1945 júliusában a bergen-belseni koncentrációs tábor túlélőinek játszott. A háború után két évvel első zsidó zenészként ő lépett fel Németországban, a zenekart a kollaboráció vádjába keveredett Wilhelm Furtwängler vezényelte. Az apartheid Dél-Afrikában 1950-ben azzal a feltétellel adott koncertet, hogy fekete nézőknek is játszhat. Két évvel később Dzsavaharlal Nehru meghívására Indiába utazott, ahol új spirituális világot fedezett fel és a jóga hívévé vált, híres fotó is készült a fejen állva meditáló művészről. Az ötvenes évek végétől dirigált is.

1959-ben a Londontól délre fekvő Stoke d’Abernonban telepedett le, ahol az általa felépített zeneiskolában a világ minden részéből származó tehetséges gyermekeket tanított, köztük magyarokat is, növendéke volt mások mellett Nigel Kennedy brit és Vagyim Repin orosz hegedűvirtuóz. Fesztivált alapított a svájci Gstaadban és az angliai Bath fürdővárosban, művészeti vezetője volt a windsori fesztiválnak.

1979-ben megalapította a Londoni Wigmore Hall nemzetközi vonósnégyesversenyt, másfél évtizeddel később Brüsszelben útjára indította a MUS-E (Musique – Europe) multikulturális mintaprogramot. 1991-ben Brüsszelben nevét viselő alapítványt hozott létre.

Zenélés korlátok nélkül

Fellépett Ravi Shankar indiai szitárművésszel, Stéphane Grappelli francia jazzhegedűssel és a Beatles együttessel, 1972-ben a Halászbástya Étteremben Boross Lajos prímással Brahms V. magyar táncát játszották közösen. A különleges fellépésről Menuhin megemlékezett  Az ember zenéje című könyvében, az azonos című tévésorozathoz pedig a francia állami televízió kamerája  rögzítette az eseményt.

Menuhin különös hangsúlyt fektetett arra, hogy a hátrányos helyzetűekhez is eljusson a zene, és számos alkalommal állt ki az emberi jogok mellett, ítélte el az erőszakot.

Ő maga Bach d-moll partitájának utolsó tételét nevezte a valaha létrehozott legtökéletesebb zenei építménynek.

A magyar kapcsolat

Magyarországon 14 évesen lépett fel először. Az 1930. október 28-i koncertet Breuer János idézte fel a Muzsika lapban korabeli tudósítások alapján. „Tombolt Menuhin bemutatkozó estjén a kor legnagyobb hegedűseitől (Heifetz és Huberman, Milstein és Szigeti) igencsak elkényeztetett Budapest közönsége. Hallotta Bach E-dúr partitáját, Brahms G-dúr szonátáját, Mendelssohnt, és néhány kisebb előadási darabot. Meglehet, a művész »budapesti emlék«-ként játszotta évtizedek múltán, előszeretettel ráadásnak a Partita Preludium, Gavotte, Sarabande tételét. Felsőfokon számolt be róla a kritika másnap. Jemnitz Sándor, aki ugyan verselt is (német költeményei a bécsi Musikblätter des Anbruch nem egy húszas évekből való évfolyamában olvashatók), valóságos ódát írt prózában, noha ez kritikai attitűdjére éppenséggel nem volt jellemző: »Az első félszárnyaló hangtól kezdve szeretnünk kell őt. Szeretnünk kell ezt a 14 éves (...)  kisfiút, aki mint üdvhozó, szivárványos csoda csöppent bele a mi nyomorúságos, megzaklatott hétköznapjainkba. Hegedűjátéka maga a hangot öltött tisztaság. A háborús és a háborúra következett véres, gyűlöletpárás, gondbaborult évek, íme, egy hófehéren zseniális gyermekművészt termeltek ki; noha már érezzük, hogy a művészlélek fogékonyságával már mindent megsejt, érezzük azt is, hogy minden csúnya és rossz visszapattan róla. Eléri, talán meg is sebzi, de megmérgezni nem tudja őt a külvilág kígyófoga.« (...) Menuhin rég hozzászokott az ovációhoz. Budapest a hódító körút egy állomása csupán. Nekünk viszont legalább annyit jelentett, mint az ismeretlenségből felbukkant Bernstein (1948), Richter (1954).”

A második világháború után első külföldi művészként ő adott koncertet Budapesten, és rendszeresen visszatért a magyar fővárosba.

A Kodály-módszer iránt érdeklődő hegedűvirtuóz Bartók Bélát tartotta a múlt század legnagyobb zeneszerzőjének, ő volt az első nem magyar hegedűs, aki Bartók-műveket adott elő. 1944-ben New Yorkban ő mutatta be a Szólószonáta hegedűre című darabot, Bartók utolsó befejezett művét, amelyet az önkéntes száműzetésben élő komponista az ő számára írt. Több magyar karmesterrel dolgozott együtt, Doráti Antallal negyven alkalommal játszották Bartók II. hegedűversenyét, a művet többször lemezre is rögzítették. Dirigensként a Budapesti Fesztiválzenekar élén is állt.

Harmincnál több egyetem díszdoktora

Menuhin 1969-ben az UNESCO nemzetközi zenei tanácsa, 1972-ben a londoni Trinity College of Music elnöke lett. Művészetét számos magas kitüntetéssel ismerték el: a többi közt átvehette a Nehru-békedíjat (1960), a Német Könyvkereskedők Békedíját (1972), a George Washington-díjat (1980), a washingtoni Kennedy Center díját, a francia Becsületrendet (1986), a Glenn Gould-díjat (1990), a művészeti Wolf-díjat (1991). Az UNESCO 1992-ben tiszteletbeli jószolgálati nagykövetté nevezte ki. 1985-ben brit állampolgár lett, 1993-ban II. Erzsébet uralkodó bárói címet adományozott számára, ezért kijárt neki a Lord megszólítás. 1996-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, a következő évben a spanyol Asztúria hercege díjat. Világszerte több mint harminc egyetem fogadta díszdoktorává.

A 82 éves Menuhin a Varsói Filharmonikusokat dirigálta Berlinben, amikor szívrohamot kapott, és 1999. március 12-én a kórházban meghalt. Stoke d’Abernonban, nemzetközi iskolája területén, az általa ültetett fa alatt temették el.

Kocsis Zoltán zongoraművész így emlékezett rá nekrológjában: „Nem tudjuk, nem lehet szavakkal érzékeltetni, hogy valójában kit is vesztettünk, tulajdonképpen mennyi minden tűnt el az ő személyes jelenlétének elmúlásával. Pontosíthatatlan az is, hogy mi az, ami tovább él, netán örökké érvényes marad szellemi és tárgyi hagyatékából. Yehudi Menuhin esetében ugyanis olyan mértékben kapcsolódik művész és művészet, lét és tett, ha úgy tetszik, test és lélek, hogy az szinte példa nélkül áll – jobban mondva mindenkori követendő például szolgálhat valamennyiünk és eljövendő generációk sokasága számára. A zsenialitásból fakadó jogok és kötelességek tudatosítása, a csodagyermekből csodafelnőttet teremtő jellem, a zene iránti elkötelezettség jegyében kérlelhetetlen következetességgel végigvitt életút egészében és részleteiben is alázatra int. Olyanra, amellyel összevissza kuszált világunkban, feszültségekkel, konfliktusokkal talán sohasem tapasztalt mértékben terhelt korunkban egyre ritkábban lehet találkozni. Olyanra, amely talán minden másnál hatékonyabban segít hozzá értékeink és hiányosságaink fölismeréséhez, és alkalmasint az egyetlen igazi kulcs marad a magunkkal való szembenézés lehetőségéhez, igazi helyünk megtalálásához.”

Magyarul is megjelent Befejezetlen utazás – Életem emlékei című memoárkötete. A brüsszeli Európai Parlament épületében koncerttermet, a budapesti Gellért Szállóban lakosztályt neveztek el róla. Nevével kétévente nemzetközi versenyt rendeznek. Csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek Sétányát, és nevét őrzi egy kisbolygó is.