Yuval Noah Harari legújabb könyve, a Nexus – Az információs hálózatok rövid története a kőkorszaktól az MI-ig grandiózus vállalkozás. Az ismert történész ezúttal azt vizsgálja, hogyan alakították az emberi társadalmat az információs hálózatok, a barlangrajzoktól kezdve az ékírásos agyagtáblákon és a nyomtatott könyveken át egészen az iPhone-okig és a chatbotokig.
Korábbi sikerkönyvei, a Sapiens és a Homo Deus már bizonyították, hogy Harari mestere annak, hogy a történelem legnagyobb ívű kérdéseit könnyen emészthető, populáris formában tálalja. Az új kötet sem kivétel: a könyv legjobb részei azok, amikor a szerző hosszú idősávokat fog át, és meglepő párhuzamokat von különböző korszakok információs rendszerei között. Megmutatja, hogy a kommunikáció alapelvei – az adatok tárolása, továbbítása és értelmezése – milyen mélyen gyökereznek az emberi társadalmak működésében és hogyan formálták a civilizációt.
A Nexus három nagy egységre oszlik, melyek mind az információs hálózatok fejlődésének egy-egy aspektusát tárgyalják. Az első rész az emberi kommunikáció kezdeti formáitól egészen az írásbeliség kialakulásáig azt vizsgálja, miként tették lehetővé a történetek és mítoszok a társadalmak szerveződését. A második nagyobb szakasz az információs rendszerek működését, tévedéseit és a dezinformáció problémáját elemzi, míg a harmadik a demokratikus és totalitárius rendszerek információkezelési stratégiáit veszi górcső alá, és kitekintést is nyújt a jövő veszélyeire, de lehetőségeire is.
Több információ, nagyobb bölcsesség és hatalom?
Harari már a könyv elején bevallja, nem is olyan egyszerű egy olyan gyakran használt kifejezést, mint az információ, világosan definiálni. Hiszen nem csupán az emberi nyelv vagy a digitális kommunikáció tartozik bele, hanem minden, ami rendszerezhető és értelmezhető. Az információ évezredek óta létezik, ám az emberiség különlegessége abban rejlik, hogy képes volt ezt tárolni, feldolgozni és továbbadni komplex hálózatok révén.
Ezen séma szerint minél több információval rendelkezünk, annál bölcsebbek és nagyobb hatalmúak leszünk. A könyv további részében gyakran előbukkan a kifejezés, bemutatva azt, hogy hány helyen mehet félre az elmélet, vagy vezethet akár teljes csődhöz.
A szerző kitér arra is, hogy a történetek mindig is milyen erőteljes eszközök voltak a közösségek szervezésében. Bár a mítoszok és vallási narratívák nem feltétlenül az igazságot tükrözték, de elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy az emberek nagyobb egységekben és létszámban együtt tudjanak működni. A közös történetek révén lehetett birodalmakat építeni, hadseregeket mozgósítani és társadalmi rendet fenntartani.
A történetek továbbadásában, a civilizációk fejlődésében nagy ugrást jelentett az információ írásos rögzítése, ami magával vonta a bürokrácia kialakulását is. Ez utóbbiban az írásbeliség már nem a történetek terjesztését, hanem az adózási, jogi és közigazgatási célokat szolgálta és szolgálja a mai napig.
Ugyanakkor Harari arra is rámutat, hogy a történelem során az információs hálózatok nemcsak az emberi együttműködést segítették, hanem óriási károkat is okoztak, amikor torzultak és hazugságok hálójává váltak. Az egyházak túlkapásai – például az inkvizíció és a boszorkányüldözés –, a nácizmus és a sztálinizmus mind azt bizonyítják, hogy a rendszerek, amelyek önmagukat tévedhetetlennek állítják be, rendkívüli pusztítást tudnak végezni.
A modern társadalmakban a tudományos módszerek önhelyesbítő mechanizmusai, a szabad sajtó és az igazságszolgáltatási folyamatok éppen azért alakultak ki, hogy a dezinformációt és az önkényes hatalomgyakorlást kordában tartsák. Harari szerint ezek a mechanizmusok elengedhetetlenek, ha el akarjuk kerülni a múlt hibáit, ezért a könyv következő szakaszában az információ demokratikus és totalitárius rendszerekben betöltött szerepét vizsgálja: míg a demokráciák a decentralizált információáramlásra épülnek, és nyitottak a korrekcióra és az új tudásra, addig a diktatúrák az információ teljes ellenőrzésére törekednek, ugyanakkor gyakran éppen a saját propagandájuk csapdájába esnek.
Big datából Big Brother
A digitális korszak ezen a területen is új kihívásokat hoz: a mesterséges intelligencia és a big data lehetőséget ad arra, hogy az információ soha nem látott mértékben koncentrálódjon, ami az érett demokráciák számára is komoly fenyegetést jelent. Ahogy az online tér polarizáló hatása is, hiszen az algoritmusok soha nem azért mutatnak nekünk híreket vagy véleményeket, hogy jobban megértsük a világot, hanem azért, hogy minél több időt töltsünk a platformokon. Ennek pedig egyenes következménye a véleménybuborékok kialakulása, amelyek megnehezítik a valódi párbeszédet.
Ráadásul, ha az információs hálózatokat néhány nagy technológiai vállalat vagy állami szervezet uralja, az könnyen totalitárius kontrollhoz vezethet.
Harari arra is felhívja a figyelmet, hogy míg a korábbi információs rendszerek, például a nyomtatás vagy a televízió, mind az emberi gondolkodást erősítették és teljes mértékben attól függtek, addig a mesterséges intelligencia már nem csupán egy újabb eszköz az emberiség kezében, hanem egy teljesen új entitás, amely képes önálló döntéseket hozni és információt generálni, legyen szó orvosi diagnózisokról, pénzügyi befektetésekről vagy éppen arról, milyen híreket látunk a közösségi médiában.
Ugyanakkor, akinek hallucinált már a ChatGPT, az jól tudja, hogy az algoritmusok sem tévedhetetlenek. Az önvezető autók hibáitól kezdve a mesterséges intelligenciával meghozott jogi ítéletekig Harari számos példát hoz arra, hogy az MI sem mindig hoz helyes döntéseket. A probléma azonban nemcsak ezekben a tévedésekben rejlik, hanem abban, hogy hajlamosak vagyunk kritika nélkül elfogadni az eredményeket. Még akkor is, ha valójában fogalmunk sincs arról, milyen mechanizmus alapján generálta őket a mesterséges intelligencia.
Mindemellett az emberiség a 21. századra egy olyan információs környezetbe került, amely állandóan aktív. Régebben a hírek a reggeli újság vagy az esti tévéhíradó formájában érkeztek, ma viszont a telefonunk rezgése egyfolytában jelzi az újabb értesítéseket. Az információs hálózatok állandó jelenléte azonban nemcsak előnyökkel jár, az agyunk ugyanis nem arra lett kitalálva, hogy 0-24-ben dolgozza fel az adatokat. Ennek következménye az információs túlterheltség, amely paradox módon inkább zavart és bizonytalanságot szül, mintsem valódi tudást. Így miközben azt hisszük, a technológia segít tájékozottabbá válni, valójában sok esetben csak még inkább összezavar minket.
A Manipuláció 2.0-ban már az algoritmus írja a valóságot
Ez a gondolatmenet vezet el Harari egyik legerősebb figyelmeztetéséhez: a mesterséges intelligencia manipulációs képességeinek veszélyeihez. A szerző szerint nincs szükség fellázadó robotokra ahhoz, hogy az MI fenyegetést jelentsen. A számítógépek nem fognak fegyvert fogni ránk, egyszerűen csak rávesznek minket, hogy mi magunk húzzuk meg a ravaszt.
A propaganda és a dezinformáció már most is óriási problémát jelent, és Harari szerint az MI csak tovább fogja mélyíteni ezt a jelenséget. Elrettentő példaként hozza fel a 2016-os mianmari esetet, amelyben a Facebook algoritmusa által előnyben részesített álhíreknek és gyűlöletbeszéddel teli videóknak is köszönhetően pogromok indultak a kisebbségben élő rohingják ellen.
A szerző a könyv végén a globális technológiai versenyt és annak geopolitikai következményeit is vizsgálja. Vajon egy globális MI-birodalom felé haladunk, amelyet néhány nagy techvállalat ural? Vagy inkább egy megosztott világ vár ránk, ahol az eltérő technológiai rendszerek éles törésvonalakat hoznak létre kelet és nyugat között, amelyet a szilíciumfüggöny választ majd szét? A PwC előrejelzése szerint 2030-ra a mesterséges intelligencia 15,7 billió dollárral növeli a globális gazdaságot, csakhogy ennek a növekedésnek a haszna nem egyenlően oszlik meg, hanem Kína és az USA fogja lefölözni a nyereség hetven százalékát, míg a világ többi része kiszorulhat az MI-forradalomból.
A Nexus egyszerre új szempontokat behozó történelmi elemzés, gondolatébresztő technológiai esszé és égetően aktuális figyelmeztetés.
Bár a történelem nem ismétli önmagát, de a rosszul kezelt információ mindig képes újratermelni a múlt hibáit, és már számtalanszor bebizonyosodott, hogy az emberiség ritkán cselekszik előrelátóan és egységesen. Az MI megjelenése lehetőséget adna egy átfogó, globális együttműködésre, de a szerző nem tűnik túl optimistának ezzel kapcsolatban. Szerinte az emberiség csak akkor boldogulhat, ha egyensúlyt talál az információ szabad áramlása és az ellenőrzése között, és ha folyamatosan éberen figyeli, hogy milyen hálózatokba gabalyodik bele.
Yuval Noah Harari könyve, a Nexus – Az információs hálózatok rövid története a kőkorszaktól az MI-ig az Animus Könyvek gondozásában jelent meg.
