Jerome David Salinger 1919 első napján született Manhattanben, zsidó családba. Már a középiskolában foglalkozott az írással, legyen szó az iskolai lap szerkesztéséről, vagy történetek kitalálásáról. Harcolt a második világháborúban, amely érzelmileg megviselte és több történetében téma volt a háborúból hazatérő fiatalok élete.

salinger

1951-ben jelent meg legismertebb regénye, a Zabhegyező. A XX. század egyik legfontosabb regényének tartott írás ma is megosztja az embereket: több országban cenzúrázták vagy betiltották, máshol kötelező olvasmány lett Holden Caulfield története, akinek gondolatain keresztül ismerjük meg világlátását. Salinger azt ragadja meg, hogyan lép át a gyerek felnőttkorba, a tinédzser állapot minden problémájával együtt; más olvasatok szerint így fejezte ki a második világháború traumáját. Rossz tapasztalatai miatt Salinger sosem engedte meg, hogy adaptálják a művét, amely szerinte nem is működhetne filmként, hiába merült fel újra és újra a kérdés majd? 60 éven át.

A regény magyar fordítása miatt a hazai olvasók körében is megosztó reakciókat váltott ki. Gyepes Judit 1964-ben megjelent fordítása elavult kifejezésekkel és félrefordításokkal van teli, amely címnél bukik ki igazán, hiszen annak semmi köze az eredeti Catcher in the Rye-hoz. A 2015-ben Rozsban a fogó címmel adták ki újra, Barna Imre interpretálásában, amely hűségesebben követi Salinger eredetijét és bevállalta a nem túl olvasóbarát cím tükörfordítását is.

Salinger kultuszát csak tovább növelte, hogy a hatvanas évektől kezdve a nyilvánosságtól visszavonultan élt, nem publikált, 1980 után pedig interjút sem adott. Kiadatlan művei iránt így máig hatalmas az érdeklődés.

2010. január 27-én halt meg otthonában, végrendeletében pedig pontosan meghatározta, hogy írásait 2015 és 2020 között publikálják.