Léha világ könnyed komédiája rajzolódik ki Móricz dzsentrivilágában, ahol semmi sem visszafordíthatatlan, semmi sem végzetes. Tükröt tart egy letűnt kor, a boldog jólét vidám, ám könnyelmű kora elé. A darabot augusztus 23-án 20 órától láthatja a közönség Mikó István rendezésében.

A Csokonai Színház próbák sorozatával készül a következő évadra is.

Szabó Magda utolsó regénye, a Für Elise színpadi adaptációját játssza a társulat a Csokonai Fórum nyitóünnepségén, majd folyamatosan a 2022/23-as évadban. Bár a Für Elise a gyerek- és ifjúkori megpróbáltatások története, tele van életszeretettel, életörömmel és játékossággal. Ráckevei Anna először mutatkozik be rendezőként. „A rendezéssel az a vágyam, hogy azt az életszeretetet, örömöt, humort, ami Szabó Magdából sugárzott, amit mindennek ellenére és mindenek fölött hirdet az életműve, sikerüljön fölcsillantani” – árulta el a darab kapcsán. Ráckevei Anna arról is beszélt, milyen komoly feladat előtt álltak Adorján Beáta dramaturggal, hogy az epikus műben megtalálják a drámai fókuszt, hogy a Für Elise-ből megszülethessen a színpadi produkció.

Az írásaiban gyakran megjelenő édesanya alakját és a századfordulós cívisváros világát felidéző családregény, a Régimódi történet, illetve a gyerekkori mozaikokból összeálló Ókút után a Für Elise-zel, a kétrészesre tervezett önéletrajzi regény első részével Szabó Magda kimeríthetetlen témavilágához, a gyerekkorhoz nyúl vissza. A korábbi hasonló művekhez képest lényeges különbség a szülők által örökbe fogadott, Zentáról menekült trianoni árva, Cili feltűnése. Az ő alakja és története ad új távlatokat például az Ókútból ismert rendhagyó családi élet és a két világháború közötti debreceni világ ábrázolásának. A Szabó Magda 85. születésnapja alkalmából megjelent kötet az életmű egyik legnépszerűbb darabjává vált.

A fiatal Szabó Magdát Hajdu Imelda, az idősebbet Varga Klári kelti életre. Cili szerepében Mészáros Ibolyát, Magda édesanyjáéban Majzik Editet, édesapjáéban Bakota Árpádot látja majd a közönség. Textort Pálóczi Bence játssza. A produkció díszlet- és jelmeztervezője Kupás Anna, zeneszerzője Dargó Gergely, koreográfusa Katona Gábor.

A színház szeptember elején mutatja be a híres román drámaíró, Mihail Sebastian romantikus komédiáját, a Névtelen csillagot a teátrum művészeti vezetője, Ilja Bocsarnikovsz rendezésében. 

Egy kis városkában hihetetlen dolog történik: a vasútállomáson megáll egy vonat, ami korábban ezen a helyen sohasem állt meg. Ez a jelentéktelennek tűnő esemény megváltoztatja az egész város és legnagyobb álmodozója életét is. A darab egyik főhőse a szórakozott zenetanár, a másik pedig a kisvárosba hirtelen érkező nagyvilági dáma.

A Névtelen csillag hősei nem csehovi figurák, nem akarnak kitörni a vidéki városból, inkább arról álmodoznak, hogy megváltoztatják azt. Ilja Bocsarnikovsz szerint épp attól izgalmas ez a vígjáték, mert a rengeteg komikus pillanatot mély tartalom szövi át.

A darab főbb szerepeiben Csata Zsoltot, Hajdu Imeldát és Mercs Jánost láthatja a közönség. A produkció bemutatója szeptember 9-én lesz.

A társulat az évad elején bemutatja az eddig csak a tankerület hatodikosai által filmfelvételről ismert Toldit, az Arany János klasszikusából készített koncertszínházi produkciót. A rendező, Valcz Péter, aki először dolgozott a Csokonai művészeivel, bátran nyúlt a szöveghez: „Nem tehetünk úgy, mintha a Toldi minden szavát, költői képét értenénk. Pedig Arany célja ez volt. És én ehhez a célhoz szerettem volna visszasegíteni a művet zenével, mozgással és a helyenkénti átírással.” 

A produkció szereplőit (Varga Klári, Lehőcz Zsuzsa, Kránicz Richárd, Takács Dániel és Pálóczi Bence) nemcsak ének-, hanem hangszeres tudásuk alapján válogatták ki az alkotók. A műfaj itt nem szab korlátokat. Ezért meséli el ebben az előadásban Toldi történetét egy együttes, az Ilosvai Band. 

Az előadások szerepelnek a színészek ajánlásával induló bérletekben, amelyek már kaphatók a Csokonai Színház jegypénztárában, illetve a jegy.csokonaiszinhaz.hu oldalon.

Nyitókép: a Toldi című darab próbája. Fotók: Csokonai Színház