A római kori Salla városának új részleteit fedezték fel a Göcseji Múzeum régészei – jelentették be szerdán Zalalövőn, az ásatás helyszínén tartott sajtótájékoztatón.

Zalalövőn
egy tervezett beruházás előtt, a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti
Intézet megbízásából végeznek régészeti próbafeltárást a Göcseji Múzeum
munkatársai. Az előzetesen végzett geofizikai vizsgálatok megmutatták a római
kori Borostyánkő út vonalát, valamint a mellette lévő épületeket – mondta el
Eke István ásatásvezető régész.

Hozzáfűzte: a Borostyánkő út fontos kereskedelmi és katonai út volt a római korban, amely az Adriai tengertől egészen a Balti tengerig húzódott. A feltárás során megtalálták a Borostyánkő út 4. századi épített nyomvonalát, valamint a bazaltkőlapok egy részére is rábukkantak. A bazaltborítás ugyanakkor azt is jelzi, hogy az út belvárosi területen haladt keresztül. A nyomvonal mellett az épületek alapfalaira bukkantak. A 2. századtól a 4. századig több rétegben kerültek elő épületmaradványok.

Eke István kitért arra is, hogy Salla – mai nevén Zalalövő – a 2. században kapott városi rangot. A feltárás során előkerült leletek is ezt igazolják: ezen a területen a 2–4. században több épület is állhatott, ezek egy része lakóház, más része valószínűleg a helyi iparhoz kapcsolódott.

A zalaegerszegi közgyűjtemény önkéntes fémkeresősei nagyon sok római kori érmét és ékszert találtak. Rábukkantak egy Vénusz-szobor töredékére, valamit több használati tárgyra. Emellett egy középkorból származó ezüstpénzt is találtak.

Redő Ferenc
régész, a feltárás konzulense elmondta: a leletanyag azt mutatja, hogy ezen a
területen egy magas igényű lakosság élt a római korban.    

Fotók: Göcseji Múzeum