Zenész barátaidat összeszedve döntöttél úgy, hogy zenekart alapítasz. Mi alapján választottad ki, hogy kivel szeretnél együtt játszani?

A közös szál a Kőbányai Zenei Stúdió, ott ismertem meg valamennyiüket. Tempfli Erik zongorázik, Táborszky Bence trombitál és szárnykürtöl, Papp Csaba dobol, Kovács Dávid pedig basszusgitározik. Több formációban is volt alkalmunk együtt dolgozni, így számomra hamar egyértelművé vált, hogy velük szeretnék zenekart alapítani.

noemo

Honnan jött a névválasztás, a nevedből?

Láttuk, hogy előbb-utóbb már szükség lesz egy állandó zenekarnévre. Szerintem, ha valaki a saját nevét használja, az egy kicsit hivatalosan hangzik, ezért elvetettük az olyan ötleteket, mint például a Takács Noémi és zenekara. Mivel pop zenét játszunk, arra gondoltam, hogy valami játékosabb név illene hozzánk. Noemonak az egyik volt lakótársam ? aki szintén zenész ? nevezett el. Amikor megtudta, hogy ezt választottuk, meg is jegyezte, hogy 10 százalékot kér a részesedésből (nevet).

Többnyire saját számokat játszotok. Hogyan állítjátok össze a dalokat?

Az alapkoncepció mindenképpen az volt, hogy minél több saját számunk legyen. Jelenleg öt dalunk van teljesen készen, persze emellett még rengeteg megvalósításra váró ötletfoszlányunk van. Mindenki ötletelget, eddig főként a sajátjaim valósultak meg, de például Hajós András is írt nekünk egy dalt. Általában én szoktam vinni egy harmóniamenetet, amire eldúdolok pár éneksávot, utána a próbákon közösen alkotunk belőle valamit. Volt, hogy a rádióban hallottam egy nagyon dögös lüktetésű dalt, és azonnal beugrott, hogy az egyik dalkezdeményem hasonló hangszerelésben kellene, hogy megszólaljon. Nálunk először a dallam van meg, és csak utána szöveg, ami a nehezebb verzió, ha a szövegírás oldaláról nézzük.

Milyen témákról írtok szívesen?

Többnyire a korosztályunkat érintő problémákkal foglalkozunk. Mivel én vagyok a frontember, én vállalom fel, hogy elmondom a szöveget, csak olyat éneklek, amivel abszolút egyetértek és azonosulni tudok. Az épp most videoklippel együtt megjelent Bal-jobb című dalunk például az útkeresésről szól. Vannak olyan dolgok, amiket teljesen automatikusan végzel el, mint amikor különösebb odafigyelés nélkül bezárod az ajtót. Kár, hogy nem lehet más döntéseinket is ilyen könnyedén kezelni.

Talán bennünk, a fiatalabb korosztályban még inkább intenzívebben élnek ezek az érzések, hogy vajon jól választunk-e.

Igen, és nyilván mindenki szeretne mindig jó döntéseket hozni, de sajnos nem biztos, hogy ez már az elsőre sikerül. Ráadásul nem tudhatjuk, hogy a döntéseink milyen következményekkel járhatnak, nem választhatom egyszerre az 1-es, meg a 2-es ajtót is.

 

Nem beszélve arról, ha még ennél is több?

Főleg, ha ki akarod hozni magadból a maximumot. Van, hogy az ember kilép a határaiból, és van, amikor túl szűkre szabja azokat.

És most a Cseh Tamás Program nyertesei között szerepeltek. Milyen lehetőségek tárultak elétek?

Nagyon jó kezdeményezésnek tartom. Rengeteg ötletünk van és komolyan vesszük ezt a hivatást, de ugye fiatal diákként nincs elég pénzünk. A program keretében azonban ezt a Nemzeti Kulturális Alap biztosítja számunkra. Ők adják az anyagi forrást, mi pedig igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni magunkból. A kezdő zenekari projektet nyertük el, amelynek keretében a videoklip és az albumkészítést is támogatják.

Mikor hallgathatjuk meg az első albumotokat?

Teljes gőzerővel dolgozunk rajta, már a gyárban van a lemez. Mint ahogyan az említett klip, az album is a Bal-jobb nevet fogja viselni, és várhatólag június végén jelenik meg. Most felléptünk június 7-én a Belfeszten, a legközelebbi nagyobb fesztiválunk pedig Kapolcson lesz, a Művészetek Völgyében.

Fotó: Takács Bálint