Évek óta hagyomány, hogy a Müpa Haydn-oratóriummal nyitja az új esztendőt. 2016-ban ismét az első újévi hangverseny karmestere, a Haydn-muzsika elkötelezett előadója, Fischer Ádám lép a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem pódiumára ? ráadásul két alkalommal is. A Kossuth-díjas dirigenst mindkét koncerten annak a zenekarnak az élén láthatjuk, amelyet 1987-ben ő alapított, majd vezetett több mind húsz esztendőn át, és ezzel az együttessel vette lemezre a bécsi szerző valamennyi szimfóniáját. A stafétabotot 2015 őszén adta át a nagyszerű csellistának, Nicolas Altstaedtnek, míg a társulat alapítója tiszteletbeli karmesterként dolgozik tovább az Osztrák-Magyar Haydn Zenekarral.

 

Az oratórium főszerepét az esti koncerten a Bécsi Állami Operaház kilencvenkét főt számláló kórusa játssza, amely Herbert von Karajantól Franz Welser-Möstig számtalan meghatározó karmesterrel dolgozott együtt fennállása során. A szopránszólót éneklő Celeng Mária 2013 elején debütált a Magyar Állami Operaházban, fellépett a Salzburgi Ünnepi Játékokon és a milánói Scalában is, a cardiffi Singer of the World világversenyen pedig az öt legjobb között végzett. A Berlinben és Budapesten is aktív Szigetvári Dávid 2012-ben első helyezett volt a rangos lipcsei Bach-verseny ének kategóriájában, Florian Boesch pedig az egyik legfoglalkoztatottabb oratóriuménekes, akit Nikolaus Harnoncourt és René Jacobs gyakran hív meg produkcióiba.

 

A teremtés minden korosztálynak szól, így délután 16 órától matinékoncerten is felcsendülnek az esti hangversenyen elhangzó mű leglátványosabb részletei ? a haydni nyelvet anyanyelvi szinten ismerő Fischer Ádám értő magyarázatával és vezényletével, és annak az Osztrák-Magyar Haydn Zenekarnak a közreműködésével, akik meghódították a nagyvilág megannyi klasszikus zenei rendezvénysorozatát a BBC londoni Proms-koncertjeitől a New York-i Mostly Mozart fesztiválig.