A törzshelyükön, az Amelie Kávézóban találkozunk. Mióta járnak ide?

Jávori Ferenc (Fegya): Először a híres 1966-os Magyarország-Brazília 3:1 végződésű meccs idején jártam itt. Emlékszem, késett a vonatom Munkácsról, és alig értem oda. Végülis sikerült, majd utána kerestünk egy helyet, ahova beülünk és erre esett a választásunk. Teljesen elkápráztattak a városi fények, az élettel teli szórakozóhelyek, a kiülős teraszok. A beltérből pedig csodálatos zongoramuzsika hallatszódott. Nos, azóta járok ide (nevet). Szerencsére, közel is lakom, csak néhány utcányira innen és a próbatermünk sincs messze.

bkb1

A beszélgetésünk egyik apropója a zenekar 25 éves születésnapja. Hogyan történt az 1990-es alapítás? Milyen körülmények előzték meg?

Fegya: A műfaj megismerése is Munkácshoz kötődik, hiszen oda születettem, zsidó családba. Az ottani körülmények és a légkör pedig megszeretette velem a klezmert. Nálunk az ünnepek és a tradíciók nagyon fontos szerepet játszottak. Ilyenkor az asztalnál sokan ültünk, nagybácsik, nagynénik, széles volt a rokonság. Közülük néhányan jiddis dalokat énekeltek, ami gyermekként nagyon megérintett. Felnőttként pedig csak még inkább értékeltem. Manapság ez már másképp működik, az emberek rohannak, nincs idő ilyesmire. Akkor ez nagyon meghitt volt, de nemcsak az volt a fontos, hogy ezt megéltük, hanem, hogy meg is maradt a szokás. Mondhatni, ezek voltak az első impresszióm a zenét illetően. Az, hogy a dal szeretete ennyire bennem maradt, abban közrejátszott Galambosi Gyula cigányprímás is, aki Munkácson, egy étterem kerthelyiségében játszott. Az apám ismerte, én pedig nyáron mindig bementem hozzá hallgatni a számait (nevet). Akkor már a konziba jártam és érdeklődéssel kérdeztem, mit ad elő, mondta, hogy tradicionális zsidó zenét. Majd egyre gyakrabban fordultam meg nála, ő pedig feljátszotta nekem ezeket a dalokat. Valahogy úgy éreztem, egyszer még szükségem lesz rájuk. Nagyon szép és különleges zenei világnak tartottam, ezért fel is jegyeztem őket. Amikor pedig felkerültem Budapestre, már ott voltak a tarsolyomban, ahogy mondani szokás. A fővárosban először az Operettszínházban kaptam állást. A ?70-es években még nem éreztem megfelelő talajt ehhez a zenéhez. ?90 környékén azonban több szerencsés változás is történt, például megalakult a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, amelynek egyik oszlopos tagja volt Raj Tamás főrabbi, aki azt mondta: ?Fegya, most itt a te időd!? A zenekar létrehozásában segítő tanácsokkal látott még el Bob Cohen amerikai zenész és Havas Judit is. A másik ilyen forrás Koppelman József barátom, hegedűművész tanár, aki most Kassán alkot. A Pozsonyi Kamarazenekarban játszott, és elhozta nekem a Zsidó hangszeres népzene című könyvet Moszkvából, amit Moses Beregowski zenetudós, Kodály és Bartók Ukrajnában, illetve Romániában gyűjtött dalai közül. Ezek páratlan gyűjtések voltak, az utóbbit akár ?Klezmer Bibliának? is nevezhetjük, mivel 600 eredeti zsidó hangszeres népdal van benne. A légkör tehát arra predesztinált engem, hogy ezt érdemes most elkezdeni. A tagok válogatását a Fészek Művészklub akkor még hideg, rideg pincéjében tartottuk. Úgy éreztem, hogy a semmiből is el kell kezdeni valamit, és ápolni kell a műfajt, ami korábban itt teljesen ismeretlenként hatott. Egyszer volt egy műsor a rádióban és a riporter azt mondta nekem, hogy most a ?klemzer? zenéről fogunk beszélni (nevet).

Gazda Bence: Ez ma is gyakran megesik velünk, de nem sértődünk meg rajta, végülis ez is a feladatunk, hogy a zenénket megismertessük. Egy Dél-magyarországi kultúrház megnyitóján például lépten-nyomon jöttek a kérdések, hogy ez micsoda, de örültünk neki.

Fegya: A riportban elmeséltem a műfaj magyar gyökereit, és mivel alaposan utánajártam, így azt is el tudtam mondani, hogy Rózsavölgyi Márkra vezethető vissza, aki zsidó származású. Érdekes volt akkor ezzel kapcsolatban a hozzáállás? Az első koncertünk a Kossuth Moziban volt, és azt láttuk, az emberek nem mernek reagálni. Hat számot játszottunk el, de furcsa reakciókat váltottunk ki. Azt tapasztaltuk, hogy előítéletet és feldolgozhatatlan kérdéseket hordoznak magukban a zsidósággal kapcsolatban. A zene olyan eszköz, ami a lélekre hat. Csak türelemre és időre volt szükség, hogy másképp álljanak hozzá, majd szépen lassan megnyertük a közönséget. A következő nagy koncert egy egyetemi színpadon volt, amire Jordán Tamás hívott meg minket. Eleinte csak a hagyományok ápolását szerettem volna elérni, mint ahogy az ember gondoz egy kis virágot. Egy teljesen feledésbe merült műfajt kívántunk felszínre hozni és megismertetni a magyar közönséggel.

bkb2

És nemcsak a magyar közönséggel? Külföldön is nagy érdeklődéssel fogadják Önöket, főleg Amerikában.

Fegya: Ez úgy indult, hogy egy nyári program keretében a Goldmark teremben játszottunk turistáknak. Volt olyan, hogy többen álltunk a színpadon, mint a közönség, de olyan is előfordult, hogy 100-an is eljöttek, ami már igen nagy részvételnek számított. A koncertünkön ott volt valaki a Princeton Egyetemről, majd jött egy levél tőlük, hogy felléphetnénk náluk. Nem is gondoltuk volna, hogy ennyire megjegyezte a nevünket (nevet). Hat napig voltunk ott és egy fantasztikus szállodában lakhattunk. Csodálatos fogadtatás ért bennünket és különleges légkör, szellemiség vett körbe. Később New Yorkban, majd Kanadában és Los Angelesben is adtunk koncertet. A második meghódítása Amerikának pedig 2002-ben történt, amikor a Purim, avagy sorsvetés című darabunkkal mentünk ki. 12 teltházas előadást tartottunk és a New York Times is nagyon komoly cikket írt rólunk, a kritikusok csak sorra érdeklődtek. Rá két évre Londonba és Moszkvába is eljutottunk a produkcióval.

Bence: És én ebbe csöppentem bele (nevet). Kedden felhívott Fegya, hogy pénteken kéne velük játszanom. Természetesen, ezt már előzte meg egyeztetés, de akkor is hirtelen volt. Volt egy próbajáték turné, amin sikeresen szerepeltem, de akkor sem számítottam rá. Amikor felhívott, először azt kérdezte: ?Van-e érvényes útlevelem?? Én meg mondtam, hogy van (nevet). Erre azt válaszolta, hogy akkor megyünk Rómába. Átadott egy jó vastag kottát, hogy tanuljam meg három nap alatt. A többiek mentek várost nézni, gyönyörködtek a panorámában, én meg kétségbeesetten lapozgattam (nevet). Aztán minden évben egzotikus helyekre látogattunk el, például voltunk Finnországban, Svédországban, Norvégiában.

Hova járnak a legtöbbet?

Fegya: A legtöbbet Hollandiában voltunk. ?98-ban például volt egy olyan időszakunk, amikor egy év alatt 46 koncertünk volt ott. Emellett pedig még a Hegedűs a háztetőnt is játszottuk a Madách Színházban. Csak úgy engedtek el minket, hogy biztosan hazaérjünk. Olyan is volt, hogy szombaton reggel felültünk a gépre, játszottuk a színházban szombaton, vasárnap, majd hétfőn már vissza is indultunk. Ez egy olyan pontosan megszervezett, ritmikus folyamat volt, hogy ha bármi hiba csúszott volna a szerkezetbe, nagy árat kellett volna fizetnünk érte.

Bence: Én úgy jártam először Hollandiában a zenekarral, hogy lejátszottunk egy dupla hegedűst a Madách Színházban, majd utána rögtön ott várt minket a turnébusz a Hársfa utcában. Ahogy kijöttünk este 10-kor, már muszáj is volt elindulni, mert másnap már külföldön kellett lennünk.

bkb3

És most jöttek haza Milánóból.

Fegya: Most gyakorlatilag olyan sűrű életet élünk, mint amikor felfedeztek minket. Isztambul és Novi Szád után jutottunk el Milánóba, ahol két sikeres koncertet is adtunk. Utána Prágába megyünk, Békéscsabára, Bajára, Nagyváradra és Debrecenbe. A Budapest Klezmer Band ugyanakkor nemcsak koncert zenekar, hanem egy értékmentő mozgalom is. A háztetőn pedig Bence a hegedűs, mindig aggódunk érte, amikor ott fent van.

Bence: Forog közben a díszlet és egészen labilis a berendezés. Csodálom, hogy nem csúszok le. A darabban hirtelen mindig jön egy változás, amikor kotnyeles asszonyok jönnek egymás után, ami azzal kezdődik, hogy ugyanarra az emelvényre feltrappolnak, amin én ülök. Jobbra-balra ingok.

Fegya: A hegedűbe kapaszkodik (nevet).

Bence: A legutóbb Szerbiában jártunk így, ahol kicsit bajban voltam, hogy értessem meg az ügyelővel a helyzetet, aki csak szerbül beszélt. Elmondtam, hogy beszakadt az egyik lapocska, és ott két jelenet múlva három ember fog ráállni. Már nem tudom hogy, de elmagyaráztam neki, a takarásban pedig megmutattam neki a díszletelemet.

Ha már a színházról beszélgetünk, most novemberben mutatták be 200. alkalommal a Menyasszonytánc című előadást.

Fegya: Igen, így van, a Menyasszonytánc már a 200. előadás fölött van, de ennek is van története. 2003-ban jött egy telefon Kállai Pista bácsi dramaturgtól, akinek már régi vágya volt, hogy a klezmer zene a színház falai közé kerüljön. A kiindulópont Indig Ottó A torockói menyasszony című darabja volt, amiből annak idején film is készült és a Thália Színházban debütált. Mi ezt dolgoztuk át, majd 2006-ban be is mutattuk, a zenekart teljesen beépítve a darabba. Sokan el sem hiszik, hogy csak 7-en vagyunk, például a Hegedűs a háztetőn esetében is alapvetően egy 32 tagú zenekarra lenne kitalálva az előadás. Le akartak beszélni, azt mondták öngyilkosság, de azt vallom, ?aki mer, az nyer!? Rendkívül nagy elismerésnek érzem azt, hogy vannak olyan emberek a közönségből, akik már húszszor, harmincszor is látták, bár az rejtély számomra, hogy külföldre miért nem vitték ki, én támogatnám. És most van egy ?titkos? darabunk is, amiről egyelőre csak annyit mondanék, hogy köze van Levi Strausshoz (nevet).

bkb

Az ősszel pedig jelölést kaptak a Prima Primissima Díj zeneművészet kategóriájában. Számítottak rá?

Fegya: Számítottunk rá, de amikor már nem, akkor jött (nevet). Már kérdezték egy páran, hogy eddig még miért nem kaptunk jelölést. Nos, ezt nem tudjuk, de most nagyon örülünk neki és bizakodással várjuk a decemberi ünnepélyes gálát.

Bence: Én mindig is klasszikus zenével foglalkoztam és szólistaként is sikeres voltam, azonban nem bántam meg a váltást, hogy csatlakoztam a Budapest Klezmer Bandhez. Akkor úgy tűnt, hogy egy pillanat alatt kellett magamba rántani és a tölcsérembe tölteni a teljes koncertrepertoárt, főleg, hogy mi kotta nélkül játszunk, de a vártnál sokkal könnyebben ment a beilleszkedés. A zenekar legfontosabb erénye, hogy nagyon erős, már-már családi kötelék van közöttünk, ami megkönnyíti a közös munkát. Bármi apró dolog is történik a másik életében, azt mi érzékeljük.