Ötvenéves a Táncdalfesztivál

Zene

A táncdalfesztiválok szerepe a hazai könnyűzene történetében vitathatatlan. Ötven évvel ezelőtt minden évben felhívást tettek közzé, amelyre amatőr, profi zeneszerzők és szövegírók tömegesen küldték be nyilvánosan addig el nem hangzott műveiket. A korai táncdalfesztiválok nagyon fontosak voltak: noha nem léteztek még a nézettség mérésének a maiakhoz fogható módszerei, de biztos, hogy a Magyar Televízió legnézettebb műsorai közé tartoztak, és ebből következően pillanatok alatt országosan ismertté és népszerűvé tehették a szereplőiket. Annak ellenére, hogy a táncdalfesztiválokat hivatalosan a dalok versenyeiként rendezték meg, a sikert természetesen az előadók aratták le.

A következő év elején azonban egyszeri és megismételhetetlen ünnepi gálával készül az Auditórium Hungaricum, az Aréna több nagysikerű rendezvényének szervezője: egy igazi koncertshow-val, melyen újra felcsendülnek a táncdalfesztivál egykori slágerei. A 2018. január 13-ai koncerten Zalatnay Sarolta, Koós János, Poór Péter, Késmárky Marika, Soltész Rezső mellett új, fiatal tehetségek, köztük Dolhai Attila, Koós Réka, Csonka András, Muri Enikő, Vastag Tamás, Egyházi Géza és Ambrus Rita is színpadra lépnek.

Újra felcsendülnek Aradszky László, Szécsi Pál, Máté Péter, Harangozó Teri, Toldy Mária és Kovács Kati legnépszerűbb dalai. Régi fényükben ragyogva, de új lendülettel ismét megszólalnak az örökzöld slágerek: a Csak egy tánc volt, az Utánam a vízözön, a Nem várok holnapig, az Egy fiú a házból, a Jöjj vissza hozzám, a Most kéne abbahagyni, az Én, aki nálad jártam, a Hol jár az eszem?, a Rövid az élet, a Kislány a zongoránál, az Annál az első ügyetlen csóknál című jól ismert dalok és további 19 korabeli listavezető szám. Így elevenednek meg 2018 januárjában "Azok a csodálatos hatvanas évek? egy feledhetetlen, egyszeri színpadi show formájában.

Az est házigazdái Gálvölgyi János és Koltai Róbert lesznek, a zenei vezető és karmester pedig Wolf Péter. A koncertig az 50 éves a Táncdalfesztivál Facebook-oldal követői minden héten nyereményjátékban vehetnek részt, a kérdésre helyesen válaszolók között pedig páros koncertjegyek találnak gazdára. További részletek és információk az esemény honlapján találhatók.