Csonka András
Január 16-án történt
2003-ban ezen a napon indult útnak hétfőnyi személyzettel, köztük a világ első izraeli űrhajósával, Ilan Ramonnal a fedélzetén a Columbia űrsikló. Az űrrepülőgép 17 nappal később, február 1-jén, a Földre való visszatérés közben felrobbant, és minden utasa életét vesztette.
CSAK! fesztivál és workshop Eszenyi Enikővel
Augusztus 1. és 11. között rendezik meg a csengeri CSAK! fesztivált és workshopot. Az ingyenesen látogatható programsorozatot a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak előadása nyitja meg, majd Molnár Piroskával, Eszenyi Enikővel, Csonka Andrással és Járai Mátéval is találkozhat a közönség.
A Játékszínben Liptai Claudia és Csonka András lett az év színésze
Június 12-én megtartották a Játékszín 2023/2024-es évadának záró társulati ülését. Bank Tamás igazgató értékelte az évadot, majd átadták a színház idei díjait. Az évad színésznője és színésze a közönségszavazatok alapján Liptai Claudia és Csonka András lett.
A Zeneakadémián is van standing ovation
Hogyan lehet közelebb hozni a fiatalokhoz a klasszikus koncerttermek programját, miliőjét, és miként igyekszik Budapest legpatinásabb koncertterme megszólítani az új generációkat? Erről is beszélgettünk Csonka Andrással, a Zeneakadémia Koncertközpontjának és Karrierirodájának vezetőjével.
Vasárnap tartják az Élet menetét
Április 16-án, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján tartják az Élet menetét Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező séta idén a VIII. kerületi Koltói Anna térről indul és a VII. kerületi Bethlen Gábor térre érkezik.
Csonka András: Pici színház, pici zene, pici játék
Csonka Pici – ahogy a művészvilág szólítja Andrást – új show-ra készül. Valójában többre is, de elsőként Jávor Pált alakítja, ami nem is esik nehezére, hiszen a két karakter közös sármja azonnal szembetűnik. Hat másik művész is csatlakozik hozzá, így keltik életre az egykori legendás korszakot. Pici életútjának három sínpárjáról és nagyszabású tervéről is mesélt.
Csonka Andrással debütál a Bátorságok Könyve színpadi verziója
Egyszerre színházi előadás és talk show a Mindennapi bátorságunk című előadás Gerlits Réka és Mészáros Piroska főszereplésével.
Milyen lesz az új évad?
Bagó Bertalan, Horgas Ádám, Szente Vajk és Tallós Rita rendezi a következő évad bemutatóit a Játékszínben. Új szerepben mutatkozik be többek között Hirtling István, Nagy-Kálózy Eszter, Szerednyey Béla és Nagy Sándor! A 2017/2018-as évad záró társulati ülésén Bank Tamás igazgató a közönség szavazatai alapján díjat adott az évad legkedveltebb színészének és színésznőjének!
Rekordszámú jelentkezés a versenyre
Minden eddiginél több érvényes jelentkezés érkezett a Zeneakadémián szeptemberben rendezendő III. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyre! A március 17-ei jelentkezési határidőig 38 országból 145-en jelentkeztek, 97 nő és 48 férfi énekes. A magyar énekesek közül 18-an adták be jelentkezésüket, másfélszer többen, mint a 2016-ban megrendezett előző megméretésre.
Pályakezdők és sztárok találkozása
Nagyon nehéz egy klasszikus zenei karriert beindítani, és megtalálni egy fiatal művész helyét a világhírességek között. Ebben is próbál segítséget nyújtani a Zeneakadémia programjaival, melyben kiemelt szerepet kapnak az egyetem tehetségei is a világsztárok mellett. Mivel készültek a következő, 2017/18-as évadra? A zeneakadémiai bérleteiről Csonka András programigazgató mesélt nekünk.
Jégrevü és világpremier a Szegedi Szabadtéri Színpadon
Opera a jégen és szabadtéri Abigél előadás nyitja a Szegedi Szabadtéri Játékokat júliusban. Az első két előadásról a fesztivál művészeti igazgatója, Harangozó Gyula, Az álarcosbál rendezője, Béres Attila és az Abigél rendezője, Somogyi Szilárd beszélt.
A kultúra szót vastagon alá kell húzni a szótárunkban - interjú Csonka Andrással
Csonka Andrással szóba került minden, ami kultúra: kedvenc könyveitől kezdve a megható filmeken át Michael Bublé koncertjéig. Mesélt aktuális színházi szerepeiről, arról, nem gondolt-e még rá, hogy felhagyjon a szabadúszással, de azt is elárulta, hogy valamilyen formában a zenélés is visszatérhet az életébe.