A zenészeket Harsányi Levente kérdezte megismerkedésük történetéről. A beszélgetés alkalmával kiderült, hogy Takács Csaba és Török Tamás ismeretsége munkakapcsolatra nyúlik vissza, ami közben barátsággá fejlődött, és ez annyira jól sikerült, hogy még észbe se kaptak, de már készen állt egy nagylemeznyi anyag ? mesélte Závodi Gábor. Ahogy fogalmazott, nem akartak egy mai, valamelyik trendi irányba belekapaszkodni, inkább visszatértek ahhoz a dallamos, klasszikus rock stílushoz, amelyet igazán magukénak éreznek. ?Olyan lemezt szerettünk volna csinálni, amit mi is nagyon szeretünk, ez az alap. Azt gondolom, egy jó album csak akkor tud megszületni, ha a készítőik 100 százalékosan hisznek benne? ? vallotta az előadó, aki szerint a zene a rezgésről, az érzelmekről és a hitelességről szól.

unnamed

Takács Csaba megosztotta velünk, hogy élete első 30 évét Békésen töltötte, mialatt az építőipar, az üzlet és a borászat világába is belekóstolt. A zene mindig jelen volt az életemben, szerettem is volna énekesként dolgozni, viszont a megélhetést kellett előtérbe helyeznem, ehhez a stílushoz egyébként is sok mindent meg kell élni ? árulta el. A zenész szívén viseli a gyermekek zenei oktatását, ezért jövő nyártól hiánypótló rocktáborok szervezésén töri a fejét. ?Azt az erkölcsi értéket és normát szeretnénk tovább adni, amelyeket csak az igazi rockdalokból lehet megtanulni? ? húzta alá. Takács Csaba példaképei közül Demjén Ferencet és Vikidál Gyulát jelölte meg. ?Két olyan előadóról van szó, akik szó szerint legendák Magyarországon. Ők azok számomra, akik a leginkább hitelesen tudják közölni a mondanivalójukat? ? fogalmazott. Majd hozzátette: Szolnoki Péter munkásságára is nagyon felnéz, aki aktívan közreműködött az album elkészítésében.

unnamed2

A sajtótájékoztatón elhangzott a Lélekvándor című dal, és a Vég s a végtelen című videoklipet is lejátszották, amely elsősorban a zenész édesanyjához íródott, de minden szülőnek és nagyszülőnek szól. A beszélgetésen szintén részt vevő Vikidál Gyula végig énekelte közben a számokat. ?Amikor meghallottam ezeket a dalokat, Michelangelo jutott eszembe? ? mondta. Majd kifejtette: a zene hasonlít a festészethez, nem kell hozzá külön magyarázat, hiszen a hagyományos rock magában hordozza a mondanivalót, és ennek kifejezőereje van. A rendezvény végén Vikidál Gyula átadta a rocknagyköveti kitüntetést és megbízólevelet Takács Csabának.

Végh Nóra

Fotó: Puskás Dávid