Zene

Erdélyi turnéra indul a Nemzeti Énekkar

Három városban ad hangversenyt a Nemzeti Énekkar a Kolozsvári Magyar Opera Zenekarával együtt a szombaton induló erdélyi turnéjuk során.

Díjazta művészeit a Magyar Rádió Művészeti Együttesei vezetősége

A 2018/19-es évad zenekari művésze Csikota Gergely trombitaművész, az évad énekkari művésze Tóth Klára lett.

Összekacsintani a fiatalokkal

Interjú Hollerung Gáborral, a Budafoki Dohnyányi Zenekar vezetőjével.

Pénteken lesz a dalszerzők napja

Artisjus kezdeményezésének célja, hogy nagyobb figyelem jusson a 13 ezer magyar dalszerzőre.

Zongoraest és kamarazene a gödöllői Liszt fesztiválon

A Liszt Ferenc Fesztivált október 18. és 23. között tartják a Gödöllői Királyi Kastélyban.

Három felállásban lép színpadra DRESCH

A Dresch Trilógia 2. része október 25-én hallható a Fonóban, november 30-án pedig a Dresch Quartet zárja az eseménysorozatot.

Szinetár Miklós mesél Lisztről a Zongoraáriák jótékonysági estjén

Liszt Ferenc gazdag életútjára fűzi fel Bogányi Gergely zongoraművész hangversenyét 2019. október 21-én az Erkel Színházban.

Térzene Fóton és Esztergomban

Újabb két város közterére vitték el a klasszikus zenét.

Maxim Vengerov és a Nemzeti Filharmonikusok

Október 17-én a Nemzeti Filharmonikusok a világhírű hegedűművésszel, Maxim Vengerovval kiegészülve ad hangversenyt a Zeneakadémián.

Az idei Halmos Béla-vándordíjas prímás ad koncertet a Hagyományok Házában

A vándorhegedű és az elismeréssel járó pénzjutalom mellett a Hagyományok Háza fellépési lehetőséget is biztosít az új díjazottnak, október 27-én Csonka Ferenc prímás, valamint zenésztársai és tanítványai adnak koncertet a Hagyományok Házában.

Teljes a BUSH 2019 programja

Alig egy hónap múlva, november 13–15. között jön a BUSH, Magyarország egyetlen kelet-európai zenei klubfesztiválja, ami éppen annyira szól a szakmának, mint az újdonságokra nyitott, igazi különlegességeket kereső közönségnek.

Hét magyar indul a Nemzetközi Csellóversenyen Várpalotán

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a David Popper Nemzetközi Csellóversenyt 2019. november 11-15. között Várpalotán.

Müller Péter Sziámi: csak életHűen

Müller Péter Sziámi október 29-én életHű címmel ad koncertet az Erkel Színházban.

Semmi nem pótolja az élőzene élményét

Dragomán Györgyöt az irodalom és a zene kapcsolatáról az Opera Magazin kérdezte.

A Pannon Filharmonikusok Zenekar koncertjei a Müpában

A pécsi Pannon Filharmonikusok Zenekar ebben az évadban öt koncertre invitálja közönségét a Müpába, első alkalommal október 18-án állnak színpadra.

Közzétették a Roby Lakatos hegedűverseny alapját képező dallamot

A Roby Lakatos Alapítvány által meghirdetett nemzetközi improvizációs hegedűversenyt első alkalommal rendezik meg.