Zene

Öt felvidéki magyar zenekar, amit érdemes megismerned

A Felvidék sorra termeli ki a jobbnál jobb zenekarokat, amelyek összetartó közösségként képviselik a magyar nyelvi hagyományokat. Őket gyűjtöttük össze és mutatjuk be most nektek.

Ők kapták idén a zenei Artisjus-díjakat

A szerzői egyesület 21. alkalommal ítélte oda az Artisjus-díjakat, a harminc évnél fiatalabb alkotókat hetedik éve ismeri el Junior Artisjus-díjjal. A cél felhívni a figyelmet a sikeres zenei produkciókba fektetett szerzői munkára.

A zajos káosztól a fellélegzésig − megjelent a Run Over Dogs új lemeze

Hosszú szünet után új lemezzel jelentkezik a Run Over Dogs, amelyben a brutálisan őszinte kilenc dal egy intenzív alkotási folyamat eredményeképpen látta meg a napvilágot a karantén alatt.

Kilépni egy toxikus kapcsolatból − erről mesél Kolibri új EP-je, a B-oldal

A Kolibri művésznév mögött rejlő Bognár Bandi 2018-ban indította útjára először angol nyelven hálószobaprojektjét, majd miután bekerült a KERET blog Kikeltető tehetségkutatójának legjobb 30 produkciója közé, összebarátkozott Cz.K. Sebővel, akivel B-oldal című új EP-jét rögzítette.

„Én vagyok mind, aki körbevesz" − rémálomból inspirálódott az Elefánt legújabb dala

Bár náluk nem újdonság a mélységekben való elmerülés, az Elefánt készülő lemezéről elsőnek megjelent single, az ÉN a tudattalan legintimebb rétegeibe enged betekintést.

„Térdelőrajtban várom a koncertek újraindulását” – Interjú a Sallai–Szabó-duóval

Sallai Laci és Szabó Benedek külön-külön is a hazai zenei underground meghatározó figurái; valószínűleg sokunk fülében lapul egy-egy daluk, amelyeket legnagyobb melankóliánk vagy önfeledtségünk közepette ösztönösen előkapunk. De a Sallai–Szabó-duó esetében nem ezeké a főszerep.

Budapest Ritmo: online koncertek és izgalmas filmek a kínálatban

Ingyenes streamelt előadásokat, különleges látványvilágú, formabontó koncertfilmeket, valamint zenei témájú dokumentumfilmeket kínál idei online kiadásában a Budapest Ritmo fesztivál május 10-től 12-ig a Bartók Tavasz részeként.

„Számomra sokat jelent az emberi tartás” – Interjú Balázs Elemérrel

A világ körül – ez Balázs Elemér 2002-es lemezének címe. A magyar jazz egyik meghatározó személyisége ha az egész földet talán még nem is, de minden fontos pódiumot, hangversenytermet, fesztivált, klubot bejárt már.

Nemzetközi döntőbe jutott a Virtuózok V4+ versenyzője

Rozsonits Ildikó zongorista, a Virtuózok V4+ műsor egyik győztese, a Bartók Rádió nevezettje is bejutott a Concertino Prága nemzetközi verseny döntőjébe.

Élő közvetítés – a Szent Efrém Férfikar ortodox húsvéti koncertje

A Szent Efrém Férfikar Orientale lumen sorozatának második koncertjét otthonról követhetjük az ortodox húsvét ünnepén. Az ingyenesen megtekinthető élő közvetítés május 2-án, vasárnap 19:30-tól látható.

Anyaság és zenészlét – Interjú a négygyermekes hegedű- és brácsaművésszel, Kokas Katalinnal

„A lányom megszületése után úgy játszottam hegedűversenyeket, hogy közvetlenül a színpadra lépés előtt, nagyestélyiben megszoptattam, hogy abban a 40 percben biztosan ne sírjon” – árulta el Kokas Katalin, aki közel két hónapja adott életet negyedik gyermekének. A világszerte elismert hegedű- és brácsaművész anyák napja alkalmából mesélt anyaság és művészlét viszonyáról.

NKA-koncertek az A38 Hajón: már megnézhetjük a sorozat első felvételeit

Az NKA Könnyűzene Kollégiuma tavaly év végén hirdetett pályázatot a koncertsorozat megrendezésére és nyilvános terjesztésére. A könnyűzenei műfajba tartozó koncertek felvételeire az A38 Hajón került sor, amelyek már a nagyközönség számára is elérhetők online formában.

Rágó módjára nyúlik a szerelem − íme Takács Vilkó és Lugosi Dani új közös száma

Elhagyva a szokásos cukormázat, üdítő megközelítésben nyúl hozzá a szerelem elkerülhetetlen témájához egy régi-új formáció, Lugosi Dani és Takács Vilkó párosa. Kifordított nyári dal jelent meg Szívballada címen egy vibráló klippel.

„Ez nem pusztán segély, hanem lehetőség a vészterhes időkben”

A Raktárkoncert-sorozatot tavaly augusztusban hívta életre az Antenna Hungária azzal a céllal, hogy támogassa a koronavírus miatt bevétel nélkül maradt zeneipari szereplőket és élményt nyújtson a zenére kiéhezett közönségnek. Hamarosan startol a „második felvonás”, a Raktárplusz, ami amellett, hogy szélesebb körben lesz elérhető, bemutatja az előző rostából kimaradt zenekarokat is. Póka Egonnal beszélgettünk.

„Még nincs vége az útnak”– Interjú Lovász Irénnel

A márciusban Kossuth-díjjal kitüntetett énekessel a Lukács fürdő ódon kupolája alatt énekelt gregoriánról, álruhás moldvai kalandokról és az énekhang gyógyító erejéről is beszélgettünk.

Idősotthonokban adott koncerteket a Budapesti Fesztiválzenekar

Aranykor címmel kilenc budapesti idősotthonban adott kamarakoncertet a Budapesti Fesztiválzenekar az évente megrendezett közösségi héten.