Zene
Nevét aszteroida, képmását a norvég korona őrzi
Edvard Grieg, a legjelentősebb norvég zeneszerző 180 éve, 1843. június 15-én született. A sors fintora, hogy legismertebb művét, az Ibsen Peer Gynt című drámájához írott kísérőzenét szabályosan megutálta.
Erkel Ferenc emlékezete
Százharminc éve, 1893. június 15-én halt meg Erkel Ferenc, a magyar nemzeti opera megteremtője, a Himnusz megzenésítője.
„Mindenképpen becsületes” – A Helyzetjelentések – Cseh Tamás 80 című kiállításról
A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítása egészen közel hozza az embert: kételyeit, esendőségét, útkeresését és nagyra hivatottságát. A bontakozását és kiteljesedését valami addig kipróbálatlannak: egyszerre köz- és magánéletinek. Az itt és mostba rögzültségnek és végtelen meghaladásának.
Saját rendezésű klippel jelentkezett Caramel
Álmodozók című dalhoz készült klipet az énekes-dalszerző rendezte, vágta és fényelte.
A Műegyetem kollégiumától a világhír küszöbéig – Benkő László, az Omega billentyűse
Június 12-én lenne nyolcvanéves Benkő László, a Kossuth- és Liszt-díjas Omega együttes billentyűse.
Örmény gyökerek és változatos zenei megoldások – Aram Hacsaturján
1903. június 6-án született Aram Hacsaturján szovjet-örmény zeneszerző, a Spartacus és a Gajane című balettek komponistája. Bár egy időben rásütötték a „formalizmus” és a „burzsoá tendenciák” bélyegét, fél évszázados zenei pályafutását a szovjet zenei élet elismert alakjaként fejezte be.
Csaknem száz hegedűs jelentkezett az idei Bartók Világversenyre
Huszonhat országból 97 pályázat érkezett a Zeneakadémia 2023-as, ezúttal fiatal hegedűsöknek meghirdetett Bartók Világversenyére, az előzsűri június 22-ig dönt a szeptemberi élő fordulókba továbbjutott versenyzőkről.
Összművészeti ünnepi esttel zárul a 10. Színházi Olimpia
Június 24-én nívós zenei kísérettel megvalósuló táncelőadásokkal és Szent Iván éji mulatsággal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia. A színpadi produkcióknak és az azokat követő rendhagyó programoknak a Margitszigeti Színház ad majd otthont.
A szerelem és a szenvedély áll a MÁV Szimfonikus Zenekar következő évadának középpontjában
A szerelemet és a szenvedélyt állítja a középpontba 2023/2024-es évadának hangversenyein a MÁV Szimfonikus Zenekar, amely szeptembertől új székházban kezdi meg működését a Ferencvárosban – hangzott el az évadot beharangozó szerdai sajtótájékoztatón.
A géppuskalábú dobos, aki nélkül nem lett volna Led Zeppelin – John Bonham
75 éve, 1948. május 31-én született a rockzene történetének egyik legnagyszerűbb dobosa, John Henry Bonham, a Led Zeppelin ütőse. Bonzónak, ahogy mindenki szólította, tragikusan rövid élet adatott: 32 évesen távozott az égi koncerttermekbe, halála együttesének végét is jelentette.
„Lennék valakié” ‒ Ady Endre versei szimfonikusokkal
Az Ady Endre költeményeinek szimfonikus feldolgozásaiból készült felvidéki előadást 2019-ben mutatták be Tatabányán és Dunaszerdahelyen. A költő halálának 100. évfordulója alkalmából megrendezett eseményeken a Tatabányai Szimfonikus Zenekar adta elő a megzenésített verseket.
Hamarosan kezdődik a XIV. Flesch Károly Nemzetközi Hegedűverseny
Huszonöt országból közel hatvan pályakezdő és zeneakadémista hegedűművész látogat el Flesch Károly szülővárosába, Mosonmagyaróvárra június 4-től, hogy megmérettesse magát a rangos zsűri előtt.
Budapesten találkoznak Európa zenei szakemberei
Az 50 éves jubileumát ünneplő Európai Zenei Tanács szakmai fóruma, a Bach 2 Future klasszikus zenei konferencia, valamint a Jeunesses Musicales International workshopja és három jelentős nemzetközi szervezet elnökségi ülése is a fővárosban lesz júniusban.
Népdalok a szakralitás és a mindennapok tengelyén – így él a zenében Sebestyén Márta és édesanyja
Miért lehetséges, hogy Sebestyén Márta neve még azok számára is ismerősen cseng, akiktől az autentikus magyar népzene vagy a táncházmozgalom legtöbb eseménye távol áll? Miért babonáz meg minket egy tiszta, természetes énekhang a mai, kevésbé letisztult zenei környezetben is?
Vad avantgardistából újromantikus kompozőr – száz éve született Ligeti György
1923. május 28-án született Ligeti György Kossuth-díjas zeneszerző, a múlt századi kortárs zene kimagasló alakja és egyik legnagyobb újítója. A centenárium alkalmából a világ több országában is megemlékezéseket tartanak.
Ringasd el magad – 10 embertelen jó dal a 75 éves Presser Gábortól
A ma 75 éves Presser Gábor születésnapja alkalmából kísérletet teszünk a lehetetlenre: zenész-zeneszerzői életművének legjobbjai közül válogattunk össze tíz dalt, a teljesség igénye nélkül bár, de elévülhetetlen alkotói pályájának valamennyi legendás korszakát felelevenítve.