Zenediplomácia Berlinben

Egyéb

?Európa sikerének titka a sokszínűség, és ezt meg kell őrizni? ? hangsúlyozta Vizi E. Szilveszter akadémikus, a Magyarország Barátai Alapítvány kuratóriumának elnöke. Az eseményen az elnök mellett beszédet mondott a Miniszterelnökség élére jelölt Gulyás Gergely és Hans-Peter Friedrich, a Bundestag alelnöke, valamint házigazdaként dr. Györkös Péter nagykövet. A program célja az volt, hogy bemutassa, a magyar nemzeti kultúra értelmezhetetlen a magyarság európai közösséghez való tartozásának tudatosítása nélkül.

?Azt szeretnénk zene, tánc és viseletek által megmutatni, hogy a nemzeti büszkeség és az európaiság nemhogy nem áll ellentétben egymással, de felfogásunkban értelmezhetetlen is egyik a másik nélkül? ? mondta a vendégeknek az ötletgazda és rendező Rosonczy-Kovács Mihály. Györkös Péter nagykövet és Hans-Peter Friedrich alelnök a német-magyar kapcsolatok fontosságát emelték ki. A CSU politikusa Európát egy erdőhöz hasonlította, amely akkor is egységes, ha a fák különböznek.


berlin_philidor_ok__167_600x432.png
Sebestyén Márta

Andrejszki Judit és Sebestyén Márta zenekaraikkal az itáliai reneszánsz, a német barokk és romantika egy-egy példájának 20. századi magyar népzenében szervesen továbbélő párhuzamát mutatták meg, a Harcsa Veronika?Gyémánt Bálint Duó a 20. századi szórakoztató zenéből mutatott fel német-magyar dalpárhuzamokat, míg Molnár-Madarász (Meyke) divatbemutatója kalocsai, barkó, kalotaszegi, torockói és mezőkövesdi népviselet inspirálta ruhákat tárt a berlini értelmiség, diplomaták és média közönsége elé. A magyar népművészet változatos tájegységeinek jellemzőit és sokszínűségét anyanyelveként használó Molnár-Madarász, Meyke a mai nők számára készíti variálható haute-couture és pret-á-porte ruháit. A tervezés során kiemelt figyelmet szentel annak, hogy ne csupán az európai stílusokban gyökerező magyar népi viseletek díszítőművészetét, motívumkincsét vegye át, hanem a modern design szemléletével láttassa azok felépítését, szerkezetét, értékét is.


berlin_philidor_ok__455_600x443.png
Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint

A Karády Katalin, Weygand Tibor, Hanns Eisler és Peter Krueder szerzeményeit előadó Harcsa Veronika?Gyémánt Bálint Duó sok szálon kötődik Németországhoz. Az énekesnő két éven át rendszeres klubestet szervezett Berlinben, a formáció következő, harmadik lemeze pedig a német Traumton Records gondozásában jelenik meg. Andrejszki Judit, a Musica Profana alapító régizenész csembalistája és énekese, valamint a világhírű Sebestyén Márta összeállításaiban például Nikolausz Hermann húsvéti himnusza, Pierre Attaignant gyűjteményének tourdillon tánczenéje csendült fel moldvai, rábaközi, kalotaszegi dallamok kíséretében. A művészek olyan kapcsolódásokra hívták fel a figyelmet, mint például a forgatós táncok német barokk eredete. Ezek a táncok a szerte Európában közkedvelté vált dreh-tanzenből fejlődtek ki, és a táncházmozgalom által ma is élnek Magyarországon.


berlin_philidor_ok__440_600x400.png
Meyke ruhák

A kísérő zenekar egyrészt a Musica Profana zenészeiből (Kállay Katalin ? furulyák, Vitárius Piroska ? barokk hegedű, Szabó Zsolt ? viola da gamba), másrészt pedig egy, az eseményre válogatott népzenész zenekarból állt: Gombai Tamás (hegedű), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének óraadó tanára, Szabó Dániel (cimbalom), a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenei vezetője, Hegedűs Gergely Dávid (brácsák), az Ifjú Szívek Táncegyüttes zenekarának tagja, Havasréti Pál (bőgő, tekerő), a legendás Téka Zenekar alapítója, míg Rosonczy-Kovács Mihály (hegedű), a Hungarian FolkEmbassyt képviselte. Ifj. Szerényi Béla és barátai tánccal gazdagították a műsort.  

Az eseményt a Magyarország Barátai Alapítvány rendezte Rosonczy-Kovács Mihály kezdeményezésére, a megvalósításban a Philidor Intézet, a Fonó Budai Zeneház zenediplomáciával foglalkozó nemzetközi irodája vett részt.