A Felfedezések koncertsorozat idei évadában a Szegedi, a MÁV és a Miskolci Szimfonikus Zenekarral, illetve a Győri Filharmonikusokkal, valamint hazai és külföldi tehetségekkel találkozhat a közönség. A programban a zenetörténet közkedvelt alkotásai mellett ritkán hallható művek és egy ősbemutató is helyet kaptak.

A sorozat első estjén, a Szegedi Szimfonikus Zenekar hangversenyén egy ritkán hallható, irodalmi ihletettségű gyöngyszem, Robert Schumann Jelenetek Goethe Faustjából című oratorikus kompozíciójának nyitánya hallható. Schumann a-moll zongoraversenye és Dvořák népszerű Csellóversenye ad nagyszerű lehetőséget a huszonhét esztendős zongoraművész, Kovács Gergely, illetve a dél-koreai csellóművész, Jeongheon Nam bemutatkozására. Az est karmestere Gyüdi Sándor lesz.

Novemberben egy ritkán műsorra kerülő különlegességgel, Prokofjev csellóra és zenekarra írt kései Sinfonia concertantéjával, és egy magyar zeneszerző vadonatúj művének ősbemutatójával is készül a Farkas Róbert vezényelte MÁV Szimfonikusok. Az ONYX szerzője Dragony Tímea, akinek más műveit már hallhatta a budapesti, lipcsei, drezdai, frankfurti, amszterdami és madridi publikum, a darab szólistája pedig az a Temesvári Bence, aki tavaly óta a Bécsi Szimfonikusok szólamvezető csellistája. Az est másik szólista vendége a zongorista Magyar Valentin, aki Grieg a-moll versenyművében mutatja meg a tehetségét.

A Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertjén Dohnányi Ernő 1909-es fisz-moll szvitje csendül fel Liszt Prométheusza és Rachmaninov I. (c-moll) zongoraversenye mellett. A mű szólistája a hamburgi születésű, korábban Martha Argerich és Dora Schwarzberg társaságában is pódiumra lépő Anton Gerzenberg, az est karmestere, a 2021-es 1. Nemzetközi Karmesterverseny első díját elnyerő Török Levente.    

A Győri Filharmonikusok Weber-, Mendelssohn-, Borogyin- és Prokofjev-művekkel zárják a Felfedezések 2022/23-as évadát. A Mendelssohn-hegedűverseny szólistája a hegedűművészként és zeneszerzőként egyaránt sikeres Stark János Mátyás lesz, míg Prokofjev III. zongoraversenyét a 2021-es Liszt Zongoraverseny különdíjasa, a grúz Tamta Magradze játssza. A koncert dirigense Rajna Martin.

A koncerteket Előhang címmel beszélgetések előzik meg, amelyeken az érdeklődők a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről.

A nyitóképen Tamta Magradze. Fotó: Tom McKenzie. Forrás: Müpa