A fertődi Esterházy-kastély Kastélykoncertek idei évadának programkínálatát jelentették be hétfőn Eszterházán.

A zenei rendezvényeket Eszterházán – immáron hagyományosan – a 4 évszak tematikájában rendezik.

A Kastélykoncertek 2020-as évadának tavaszi programjait Rácz Márton karmester, az Eszterháza Központ zenei vezetője ismertette: „Már szertartásszerűen április közepén kezdünk, 18-án, a Haydn-teremben a régió egyetlen régizene-együttesével. A Capella Savaria Michael Haydn műveiből fog egy fantasztikus válogatást előadni Kalló Zsolt hegedűművész vezetésével és szólójával. A programnak a Az árnyékból előlépve címet adtuk.”

A koncertsorozat könnyűzenei programmal folytatódik május 16-án a Marionettszínházban. „Ekkor a Magyar Jazz Quintet érkezik hozzánk olyan neves művészekkel a sorai között, mint Szakcsi Lakatos Béla, Kőszegi Imre vagy Fekete-Kovács Kornél. Ők is garanciát nyújtanak arra, hogy egy fantasztikus estnek lesznek a tanúi az érdeklődők. A Hőskor újrahangolva című előadás egy áttekintés lesz a jazz történetből, számos neves előadót foglal magában az improvizációs est repertoárja. A művészek a program során újraértelmezik a jazz hőskorszakát, amelynek testközelből lehet tanúja a közönség” – mondta el Rácz Márton.

A tavaszi koncertek harmadik attrakcióját, az Új zenei doktrina? című rendezvényt június 5-én tartják majd a Marionettszínházban. 10 év után a Nemzeti Filharmonikus Zenekar ismét ellátogat a régióba Hamar Zsolt karmester vezényletével. Kántor Balázs, a zenekar egyik szólamvezetője előad egy Haydn-csellóversenyt. A program során Haydn műveiből egy szimfónia és nyitány társaságában is bemutatja a zenekar, hogy milyen fantasztikus lehetőségek rejlenek ebben a műfajban.

A negyedik tavaszi kastélykoncert június 27-én lesz a Haydn-teremben. A Csak kedélyesség? című programon Tóth-Vajna Zsombor fog visszatérni társaival, a Harmonia Caelestis zenekarral. Az elismert művészek egy retrospektívet adnak az érdeklődők számára Haydn korai műveiből. A program során arra a kérdésre is választ kaphatnak az érdeklődők, hogy melyik a legszebb hangszer, ugyanis orgona, cselló és vonós trió is megszólal majd a kamarazenei válogatáson.

Nyitókép: Egresitsné Firtl Katalin, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője és Rácz Márton karmester, az Eszterháza Központ zenei vezetője a sajtótájékoztatón