„Az évekig tartó kemény munkában hiszek. Mindenki vegye tudomásul, önmagában a tehetség kevés, ha nem társul hozzá szorgalom” – mondja a Kossuth-díjas Snétberger Ferenc gitárművész, akivel a Snétberger Zenei Központ sikereiről és a hátrányos helyzetű gyerekek szakmai segítéséről is beszélgettünk.

Április 28-án nyolcadik alkalommal tartják a Snétberger Zenei Központ diákjai a zárókoncertet a Pesti Vigadóban. Hogyan készülnek a fellépésre?

Mint minden évben, most is a legjobb diákokat választottam ki a műsorhoz. Számtalan új, a gyerekek által szerzett kompozíciót is bemutatunk, emellett klasszikus, jazz és world music darabokat is hallhat a közönség.

Snétberger és tanítványai
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Több külföldi fellépésén játszott együtt a diákjaival, akik először mutatkozhattak be idegen országban. Legutóbb hol jártak?

Nemrég a spanyolországi Yehudi Menuhin Alapítvánnyal közösen szerveztünk három koncertet Madridban. Spanyolországban egy Roma kulturális díjat is kapott a Snétberger Zenei Központ, nagy megtiszteltetés, mert ezzel is elismerték a munkánkat. Kiválasztott, professzionális csapattal mentem, mindannyiunk nagy örömére a királynő is meghallgatta a koncertünket. A következő állomás várhatóan Lisszabon lesz, május közepén egy fesztiválon mutatkozunk be. A későbbiekben tervezem, hogy nagyobb turné keretében a főbb magyarországi városokban is felléphessünk. Ne csak külföldön, itthon is jobban megismerjenek minket, és kapjanak ízelítőt a diákok magas zenei felkészültségéből.

Minden évben rangos művészeket, pedagógusokat kér fel tanárnak a központban zajló munkához. Idén is így lesz?

A külföldi művészekkel, oktatókkal ápolt kapcsolataim lehetővé teszik, hogy meghívjam őket, és az a tapasztalatom, hogy mindig szívesen jönnek. Ebben az évben a berlini és a svéd akadémia professzora is ellátogat hozzánk workshopot tartani, valamint egy amerikai bőgős. Ahhoz, hogy valaki jól használja a gitárt, nem árt ismernie a hangszer anatómiáját, ezért meghívtam egy berlini barátomat, hogy tartson workshopot a gitárt érintő, praktikus kérdésekben.

Tavasszal tartották a meghallgatásokat. Elégedett a felhozatallal?

Az ország számos pontjáról érkeztek diákok. Arra figyeltem fel, hogy évről-évre többen jelentkeznek. Mindig a legjobbakat igyekszem kiválasztani. A tehetség azonnal kiderül, szinte már abból, hogy egy-egy fiatal hogyan ér a hangszerhez. Épp azon vagyunk, hogy összeállítsuk a létszámot, május végére végzünk minden, ránk váró feladattal.

Akik megfordulnak a Snétberger Zenei Központban, egyenes úton vannak, már nem kallódhatnak el?

A dolog nem ilyen egyszerű! Ahol tudunk, segítünk, de életük végéig nem foghatjuk a kezüket. A kisebbeket a későbbiekben is ellenőrzik a mentorok, fokozottan odafigyelnek rájuk, amolyan családsegítő funkciót is betöltenek, hogy minden rendben legyen.

Mit gondol, a hátrányos helyzetű tehetségekért folytatott missziója kezd beérni?

Magyarország a tehetségek tárháza. Azon vagyok, hogy minél több fiatalnak nyújthassunk támogatást, magas színvonalú zenei képzést. Szeretem egyengetni a gyerekeket a pályán, örömet okoz részt vennem a képzésükben. A média sokszor összezavarja őket, sokan a könnyű siker reményében jelentkeznek a tehetségkutató műsorokba, nem tudják, a gyors siker együtt jár a gyors felejtéssel. Az évekig tartó, kemény munkában hiszek. Mindenki vegye tudomásul, önmagában a tehetség kevés, ha nem társul hozzá szorgalom. A Snétberger Zenei Központban zenészeket, nem pedig sztárokat képzünk.