Schubert Himmelpfortgrundban, Bécs egy külvárosában született 1797-ben. Édesapja, Franz Theodor egyházi tanító és amatőr zenész volt, ezért már korán hozzálátott fia zenei képzéséhez. Schubert tőle tanulta meg a hegedűjáték alapjait. Bátyja, Ignaz zongorázni tanította, így hétéves korára már kinőtte tanárait, ezért a lichtenthali templom kórusvezetője, Michael Holzer folytatta képzését. Holczer azonban nem fordított nagy figyelmet a gyermek oktatására, ezért Schubert saját maga gyakorolt. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen 1808 októberében felvették a bécsi Konviktusba, amely Antonio Salieri vezetése alatt Bécs vezető zeneiskolájává vált. Itt tanult 17 éves koráig, ám a közvetlen oktatás helyett inkább az iskolazenekari próbákat kedvelte, és a tehetséges barátok ismeretsége vált hasznára. Ekkor ismerte meg Wolfgang Amadeus Mozart szimfóniáit és nyitányait, valamint más, könnyebb darabokat, és így kezdte megalapozni zenei tudását. Zeneszerzői zsenialitása már ekkor elkezdett kitűnni: zongorakettősre írt fantáziája (D. 1) 1810. április 8. és május 1. között keletkezett. Schubert korai kamarazenei tanulmányai figyelemreméltóak, mivel úgy tudni, hogy akkoriban otthonában rendszeresen összejártak négyest játszani: két bátyja hegedült, apja csellózott, Franz pedig mélyhegedűn játszott. Erre az amatőr együttesre írta később megannyi kompozícióját.
Schubert 1813 végén hagyta ott a Konviktust, és hogy a katonai szolgálatot elkerülje, apja iskolájába jelentkezett tanárnak. A fiatalember több mint két évig tanított az intézményben, ahol közömbös sikerrel teljesített. Jobban lekötötték a magánórák, melyek során zeneszerzést tanult Salieritől, aki többet tett Schubertért, mint bármely más tanára. Mivel Salieri volt azon zeneszerzők egyike, akik elsőként vitték a Biedermeier kor hangszínét a bécsi egyházi zenébe, nem meglepő, hogy Schubert korai szakrális művei szorosan kapcsolódnak tanára egyházi szerzeményeihez. A művész életének leggyümölcsözőbb éve 1815 volt, egy évvel később pedig meglátogatta őt a jó családból származó és jómódú hallgató, Franz von Schober, és felajánlotta, hogy elviszi az iskolából, és megadja neki a művészetének nyugodt gyakorlásához szükséges szabadságot. Az ajánlat igencsak időszerű volt, Schubert éppen sikertelenül jelentkezett kórusvezetőnek Laibachba, és egyre inkább rabszolgamunkának érezte iskolai állását. Apja beleegyezését is megkapta, így tavasz végére vendégként Schober egyik lakásába költözött. Zeneórák adásával egy ideig megpróbált a ház bevételeihez hozzájárulni, de ezt hamarosan feladta, és csak a zeneszerzésnek áldozta idejét.
Mindeközben baráti társasága folyamatosan gyarapodott. Anyagi hátterét nehézség nélkül biztosították, pedig Schubert kétségtelenül teljesen pénztelen volt, mivel feladta a tanítást, nyilvános előadásból nem tudott keresni, és a kiadók sem fizettek még műveiért. Barátai azonban valódi bohém nagyvonalúsággal siettek segítségére ? egyikük szállást szerzett, egy másik háztartási eszközökkel látta el, együtt ebédeltek, és akinek éppen volt pénze, fizette a számlát. Schubert mindig a társaság feje volt, és fél tucat becenéven ismerték, melyek közül a legjellemzőbb a ?kann er 'was?? (?hát ő mihez ért??) volt, ugyanis ezt a kérdést gyakran feltette újdonsült ismerőseinek. Két szempontból is fontos kiemelni az 1818-as évet: ekkor került sor másodszor Schubert-mű, egy Rossini-burleszk nyilvános előadására, valamint ebben az évben került zenetanárként az Eszterházyakhoz Zselízre, ahol kellemes és a természetének leginkább megfelelő környezetben tölthette a nyarat. Schubertet rabul ejtette a magyaros stílus, a népies műdal, ennek hatására született a Divertissement a l'Hongroise című darabja és a 13. a-moll vonósnégyes. Töretlen alkotókészsége ellenére Schubert egészsége már fiatalon megromlott. A zeneszerző 1828. november 19-én, 31 éves korában halt meg bátyja, Ferdinand lakásában, Bécsben. Saját kérésére a währingeri temetőbe, Beethoven mellé temették, akit egész életében csodált. Schubert és Beethoven sírját is a Zentralfriedhofba költöztették 1888-ban, ahol ma is Johann Strauss és Johannes Brahms sírja mellett találhatók.
Bár nagyon fiatalon halt meg, Schubert több mint hatszáz romantikus dalt, több szimfóniát, szonátát, vonósnégyest, operát és egyéb darabot írt. A dallamok és a líricizmus iránti természetes érzékenységével Schubert a 19. század legtehetségesebb zeneszerzői közé tartozik. Őt tartják a bécsi klasszicizmus utolsó mesterének, valamint az első romantikus zeneszerzőnek, Liszt Ferenc szerint pedig Schubert volt a valaha élt legköltőibb zenész.
Forrás: Wikipédia
Fotó: Wikipédia
