Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszternek címzett nyílt levélben adtak hangot aggályaiknak zenetörténészek, zeneszerzők és egyetemi oktatók a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori posztjára kiírt pályázattal kapcsolatban.

Július 4-én jelentette meg a Kulturális és Innovációs Minisztérium a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori posztjára kiírt pályázatot. A dokumentummal kapcsolatban fenntartását fogalmazta meg a hazai zenei szakma több képviselője, illetve a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia vezetőségének tagjai. Többek véleménye szerint a pályázatot olyannyira leszűkítették, hogy az nem teszi lehetővé a lehetséges pályázók valódi megmérettetését. A Kultúra.hu szerkesztősége hasonló tartalmú levelet kapott magyar zeneszerzőktől, fiataloktól és javakorabeliektől, akik ugyancsak aggályaikat fejezték ki.

A levél szövegét változtatás nélkül közöljük:

Tisztelt Miniszter Úr!

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem /Zeneakadémia/ egyetlen zenei felsőoktatási  intézménye Magyarországnak, amely képzési palettáján megtaláljuk valamennyi szimfonikus zenekari hangszer előadóinak, ének, zeneszerzés, zeneelmélet, zenetudomány, karvezető és karmester hallgatóknak, zenepedagógia, jazz és népzene szakembereinek, művészeinek képzését. A Liszt Ferenc által 147 éve alapított, világszerte ismert és megbecsült Zeneakadémiánk pótolhatatlan kincse a magyar kultúrának.

Értetlenül állunk azelőtt, hogy a napokban megjelent, a Zeneakadémia rektori pozíciójára kiírt álláspályázat kizárólag klasszikus előadóművészekre szűkíti a lehetséges pályázók körét. Zeneakadémiánk erőssége az a sokszínűség, amit a világ elismer és egyben a magyar általános zenekultúra letéteményese.

Alulírott zeneszerzők, bár a pályázat kiírása már megtörtént, kérjük Miniszter Urat, hogy fontolja meg szempontjainkat a pályázatok mérlegelése során.

Tisztelettel,

Budapest, 2023. július 12.

A levelet aláírták:
Balázs Ádám, Oscar-díjas film zeneszerzője
Balogh Máté Erkel Ferenc-díjas zeneszerző
Balázs Árpád Erkel-díjas, érdemes művész, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia Rendes Tagja
Bella Máté Erkel Ferenc- és Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas zeneszerző
Csemiczky Miklós érdemes művész, Erkel-díjas zeneszerző
Dargay Marcell Artisjus-díjas zeneszerző
Derecskei András Kodály Zoltán Alkotóművészeti Ösztöndíjas zeneszerző
Dobri Dániel Junior Artisjus-díjas zeneszerző
Durkó Péter Istvánffy Benedek-díjas zeneszerző
Elek Szilvia Kodály Zoltán Alkotóművészeti Ösztöndíjas zeneszerző
Emszt András Kodály Zoltán Alkotóművészeti Ösztöndíjas zeneszerző
Erdős Béla Fulbright Scholar zeneszerző
Faragó Béla Erkel Ferenc-díjas zeneszerző
Farkas Bence Film Music Festival Warsaw és Oticins Faculty díjas zeneszerző
Fekete Gyula Erkel Ferenc- és Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas zeneszerző
Horváth Bálint Kodály Zoltán Alkotóművészeti Ösztöndíjas zeneszerző
Hollós Máté Erkel Ferenc- és Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas zeneszerző
Horváth Barnabás Erkel Ferenc-díjas zeneszerző
Huszár Lajos Erkel Ferenc- és Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas zeneszerző
Kecskés D. Balázs Junior Prima és Junior Artisjus Díjas zeneszerző
Kedves Csanád Kodály Zoltán Alkotóművészeti Ösztöndíjas zeneszerző
Kerékfy Márton Kodály Zoltán Alkotóművészeti Ösztöndíjas zeneszerző
Király László Erkel Ferenc-díjas zeneszerző
Kutrik Bence Artisjus-díjas zeneszerző
Laczó Zoltán Vince zeneszerző, a Magyar Katolikus Rádió zenei szerkesztője
Láng István érdemes művész, Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas zeneszerző
Leszkovszki Albin MMA Alkotóművészeti Ösztöndíjas zeneszerző
Lustyik Ákos Kodály Zoltán Alkotóművészeti Ösztöndíjas zeneszerző
Madarász Iván Kossuth-, Erkel Ferenc- és Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas zeneszerző
Márta István Erkel Ferenc-díjas zeneszerző
Dr. Megyeri Krisztina Kodály Zoltán Alkotóművészeti Ösztöndíjas zeneszerző
Mester Dávid zeneszerző, a Vígszínház zenei vezetője
Nyitrai László zeneszerző, Veres 1 Színház zenei vezetője
Ott Rezső zeneszerző
Sándor László Istvánffy Benedek-díjas zeneszerző
Selmeczi György Kossuth- és Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas zeneszerző
Serei Zsolt Erkel Ferenc és Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas zeneszerző
Solti Árpád Junior Prima Díjas zeneszerző
Soós András Artisjus-díjas zeneszerző
Szabó Barna Kóta-díjas zeneszerző
Szentpáli Roland zeneszerző, tubaművész
Szécsi Lőrinc zeneszerző, doktorandusz hallgató
Szigetvári Andrea Artisjus-díjas zeneszerző
Szőcs Márton zeneszerző, doktorandusz hallgató
Tihanyi László Erkel Ferenc- és Bartók Béla–Pásztory Ditta díjas zeneszerző
Tornyai Péter Junior Prima Díjas zeneszerző
Vajda János Kossuth- és Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas zeneszerző
Virágh András Gábor Erkel Ferenc- és Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas zeneszerző
Weber Kristóf zeneszerző, egyetemi oktató

A témáról korábban itt írtunk.

A képen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 2013-ban felújított homlokzata. Forrás: Wikipédia