Zenével bontják le a társadalmi falakat Pásztor Annával

Egyéb

Bemutatták a Civilút Alapítvány Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című fogyatékosügyi adománygyűjtő, tehetségkutató, tehetséggondozó programjának kiválasztott mentoráltjait.

A mentoráltak lehetőséget kaptak arra, hogy közösen szerezzenek dalokat Pásztor Anna énekessel és Szebényi Dániel zenei producerrel. A három hónapos zenei képzésen gyakorlati órákon és workshopokon sajátítják el a dalszövegírás, dalszerzés alapjait, zenetörténetet tanulnak. A program célja, hogy a fogyatékosügy a zene révén a kultúra részévé váljon, és a mentoráltak lehetőséget kapjanak tehetségük és a képzés során elsajátított tudástár révén arra, hogy zenei területen elkezdhessék építeni pályájukat.

„A zenén keresztül nagyon-nagyon sok mindent meg lehet mutatni, nagyon-nagyon sok olyan érzelmet ki lehet fejezni, amit akár szavakkal nem tudunk. Embereket nézek, és a személyes gondolkodásom nem az, hogy ki az, aki fogyatékkal él és ki az, aki nem, ki milyen pokoljáráson ment végig. Én embereket nézek” – mondta el a program zenei producere, Szebényi Dániel, a godfater. együttes énekes-dalszerzője.

Pásztor Annát, a program mentorát elementáris erővel érintette meg az a nyers őszinteség és a letisztult adni akarás, amit a mentoráltakban látott. A Márti dala című számról, amelynek műfaji feldolgozásával pályázhattak az indulók, a következőt árulta el: „Elképesztő, hogy milyen ajtókat nyit. Nekem pont a gyerekeim születése előtt jött ez a dal, és teljesen megváltoztatta az életemet meg az életfelfogásomat is.”

Kovács Cintia és Kovács Dzsenifer testvérpáros énekesként pályáztak, látássérültként élik mindennapjaikat. Csupán két éve nyílt ki számukra a világ, amikor a Vakok Állami Intézetében elvégeztek egy három hónapos tanfolyamot, és megtanultak közlekedni és a mindennapokban elvégezni azokat a hétköznapi dolgokat, amelyekre szükségük van.

Pintér Norbert mentorált látásvesztése előtt általános iskolai tanítóként dolgozott, jelenleg magántanulókat tanít és az informatika mellett dalszerzéssel foglalkozik hobbi szinten. Madaras Dorottya énekesként került a programba, színházi és énekesi területen tevékenykedik középiskolai tanulmányai mellett végzős hallgatóként.

A Civilút cégek támogatását várja annak érdekében, hogy a mentoráltak számára koncerteket és fellépési lehetőségeket tudjanak szervezni. „A programmal a célunk, hogy a fogyatékosság ügyet a kultúra részévé tegyünk. A HR Fest és az Auchan Magyarország fő támogatóink mellé szeretnénk még céges támogatókat megnyerni az ügyünkhöz, hogy minél több koncertet is szervezhessünk mentoráltjainknak” – erősítette meg az alapítvány kuratóriumi elnöke, Ruttkay Réka.

Megyeri Gabriella, a Varázsceruza program kreatívigazgatója a bemutatón elmondta, a mentoráltak közösen, egy csapatként szereznek két dalt, és a zenei képzés mellett feldolgozzák az Anna and the Barbies együttes Márti dala című számát, amelyeket a program lezárásaként március 13-án mutatnak be a nagyközönség számára.

A Varázsceruza közösségi oldalán követhetik nyomon a mentoráltak fejlődését, motivációikat az érdeklődők, ahol hétről hétre videós tartalmakban mutatják be, hol tart a mentorált csapat a dalszerzésben.

Nyitóképen a Civilút Alapítvány mentoráltjai.