Zichy napok Moszkvában

Egyéb

Zichy Mihály

(MTI) Budai Rita művészettörténész előadására megtelt az intézet Petőfi Sándor könyvtára. A kalocsai Tomori Pál Főiskola docense, Zichy Mihály festészetének egyik jeles szakértője a festő munkásságának jelentős szakaszáról, oroszországi kötődéseiről tartott előadást a moszkvai közönségnek.

 
Zichy, az illusztrálás és a magyar romantikus festészet kiemelkedő alakja előbb 1847-től 1874-ig élt és alkotott a cári Oroszországban, majd néhány éves párizsi és hazai megszakítással haláláig, 1906 március elsejéig élt és alkotott ott. 1881?1882-ben Lermontov művei hatására elutazott a Kaukázusba, majd 1883-ban visszatért a cári udvarba. Szentpéterváron hunyt el 1906-ban, onnan szállították haza és helyezték örök nyugalomra a Kerepesi temetőben.
 
Budai Rita elmondta: a gazdag Zichy életutat tanulmányozva érthetetlen számára, hogy a forradalmi lélek, a hazafi, aki Párizsban radikális forradalmi képeket festett, miért tért vissza a cári Oroszországba, ahol még 30 évet eltöltött az udvar szolgálatában. 
 
A művészettörténész szerint bizonyára fellelhetőek lennének az okok Zichy levelezésében, amelyet eddig még nem dolgozott fel senki. Óriási munka vár arra, aki hozzáfog és persze támogatás kellene hozzá. Nemrég adta ki a Magyar Nemzeti Galéria Ferenczy Károly levelezését, amely 400 darabból áll és amelyet Budai Rita egy kollégájával közösen dolgozott fel.
 
A Moszkvai Magyar Kulturális Központ Zichy Mihályról elnevezett szalonját Hammerstein Judit, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős helyettes államtitkára avatta fel, egyúttal megnyitotta Madách Imre Az ember tragédiája című művéhez készült Zichy-illusztrációkat bemutató kiállítást.
 
A helyettes államtitkár elmondta: a legnagyobb örömmel fogadta el a felkérést, hiszen Zichy a magyar és az orosz kultúra emblematikus alakja, Oroszországban úgy tekintenek rá, mint nemzeti festőjükre, hiszen élete java részét Szentpéterváron töltötte.
 
Különleges az a kettős kötődés Zichynél, amely Liszt életművét is jellemzi: a magyar kultúrával való nagyon szoros kapcsolata és az, hogy ugyanolyan intenzitással tudott kötődni egy másik ország kultúrájához is. Zichy abszolút hídszerepet tölt be a mai Magyarország és Oroszország között is ? mondta Hammerstein Judit. 
 
A kultúráért felelős helyettes államtitkár vasárnap este a moszkvai Vahtangov színházat is meglátogatta, ahol Csehov Ványa bácsi című darabját játszották. Beszélgetett a színház vezetőjével és művészeti igazgatójával, akik elmondták: szívesen kapcsolódnának be magyar színházi fesztiválokba, például a pécsibe és arra is látnak lehetőséget, hogy a moszkvai színházi fesztiválokra meghívjanak magyar társulatokat és előadásokat.
 
Úgy látja, hogy jó úton jár a Moszkvai Magyar Kulturális Intézet, amikor azzal próbálkozik, hogy ne csak a falai között kínáljon izgalmas kulturális eseményeket, hanem kivigye azokat az orosz emberekhez is. Jóllehet Moszkva kulturális élete hihetetlenül színes, a kínálat nagyon gazdag, minden jelentős nemzet igen komoly programkínálattal van jelen Moszkvában. Nem egyszerű terep, nem könnyű felhívni magunkra a figyelmet.
 
? A magyar kultúra azonban rendkívül izgalmas, bizonyos szegmensei egzotikusak orosz szemmel is, jól végiggondolt stratégiával fel tudjuk kelteni magunk iránt az érdeklődést olyan kapcsolódási pontokkal például, mint Zichy Mihály ? tette hozzá Hammerstein Judit. A romantika neves magyar festője alkalmas arra, hogy a magyar kultúrát népszerűsítse, nem kell bemutatni az orosz közösségnek, és arra is alkalmas, hogy Magyarországon is népszerűsítse az orosz kultúrát, a klasszikus orosz irodalmat.
 
A kultúráért felelős helyettes államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy áprilisban, Örkény István születésének 100. évfordulójára készül Vorokina Tatjana műfordító újabb munkája. Örkény Voronyezs című színművét a voronyezsi színház felkérésére fordítja az orosz szakember.
 
A Zichy Mihály napok pedig kedden folytatódnak. A nemzeti ünnep alkalmából Budai Rita művészettörténész A végtelen szabadság után vágyódó sas címmel Zichy Mihály és az 1848?49-es magyar szabadságharc kapcsolatáról tart előadást a Moszkvai Magyar Kulturális Intézetben.
 
Azt követően Magyar táncok címmel az intézet Liszt Ferenc Tükörtermében, a moszkvai Bel Canto Alapítvány közreműködésével koncertet tartanak.