A húsvétot hamvazószerdától nagyszombatig negyven napos böjt készíti elő, a húsvétot megelőző utolsó nagyböjti hét a Nagyhét (hebdomada sancta), amely a virágvasárnappal kezdődik. A nagyhéten belül a Húsvéti Szent Háromnapon (liturgikus nevén: Sacrum Triduum Paschale), azaz nagycsütörtökön, nagypénteken és nagyszombaton emlékezik meg a kereszténység Jézus Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról és feltámadásáról.
A Nagycsütörtök (zöldcsütörtök) Krisztus utolsó vacsoráját az Olajfák-hegyén, majd elfogatását és szenvedéseinek kezdetét idézi. (A "zöld" jelző abból fakad, hogy e napon a böjt okán rendszerint valami zöldet, pl. spenótot fogyasztanak a hívők.) Nagycsütörtök a katolikus egyházban az Oltáriszentség szerzésének emléknapja. Az esti órákban kezdődő "utolsó vacsora miséjén" a Gloria éneklése után elnémulnak a harangok (Rómába mennek), az orgona és a csengettyűk, kezdetét veszi a legmélyebb gyász. Az oltárcsengő helyett kereplőt, fakalapácsot használnak a szomorúság jelenként.
Jellegzetes még a mise keretében végzett lábmosás szertartása. A mise végeztével az Oltáriszentséget külön őrzési helyre viszik, mindent leszednek azt oltárról ("oltárfosztás"), csak a gyertyatartókat és a lepellel letakart keresztet hagyják ott Jézus szenvedésének és ruháitól való megfosztásának szimbolizálására. (Ha lehetséges, a kereszteket kiviszik a templomból.) Régen elterjedt népi szokás volt a nagycsütörtök esti, vagy a nagypéntek reggeli rituális mosakodás, fürdés. Néhol a lovakat, teheneket is levezették a vízpartra, hogy azok is egészségesek legyenek.
Nagypéntek Jézus kereszthalálának emléknapja. A keresztények ezen a napon emlékeznek Krisztus szenvedésére és kereszthalálára, ez a legszigorúbb böjt és gyász ideje. A katolikus egyház ősi hagyomány alapján ezen és a következő napon nem mutat be miseáldozatot. A katolikus liturgiában felolvassák a Megváltó halálára vonatkozó írásokat, majd a passiót, Jézus szenvedésének történetét, s leleplezik a gyászlepellel bevont keresztet (vagy behozzák a templomba az előző nap kivitt keresztet).
Nagypénteken szokásos a keresztútjárás, amely során felidézik Jézus szenvedésének egyes állomásait. A keresztút mai szokásos 14 állomása (stáció) az 1600 körüli évekre nyúlik vissza, átvéve a jeruzsálemi szokást, amely a ferencesektől származik. Nagypénteken a hívők tartózkodnak a húsételektől, legfeljebb háromszori étkezés során egyszer szabad jóllakniuk. Nagypéntek a nép körében általános tisztálkodási nap is: meszelnek, takarítanak, nagymosást tartanak, sok helyen e napon nem gyújtanak tüzet.
Nagyszombat húsvét ünnepének előnapja. Az igazi húsvéti ünneplés Nagyszombat délután kezdődik. Arra a napra emlékeztet, amikor Krisztus holtteste a sziklába vájt sírban feküdt, de - miként az evangélium szerint előre megmondta - harmadnapra, azaz húsvét vasárnap hajnalára feltámadt. Ekkor van a katolikus liturgiában a tűzszentelés, amelyet a húsvéti gyertya- és keresztvíz-szentelés, majd a vigília-mise követ. A tűz Krisztus jelképe, akinek feltámadásával a remény, a fény születését ünneplik a keresztény egyházak. A misén már az Üdvözítő feltámadása fölötti öröm nyilvánul meg, a Gloriára ismét megszólalnak a harangok, s felhangzik az Alleluja. Estefelé tartják a feltámadási körmenetet.
Nagyszombaton ér véget a negyvennapos böjt, a körmenetből hazatérő családok ünnepélyesen elfogyasztják a nagyrészt sonkából és tojásból álló hagyományos húsvéti vacsorát. Szokás volt ezen a napon az első harangszóra kiszaladni a kertbe, és megrázni a gyümölcsfákat, hogy a régi rossz termés lehulljon, és ne legyen férges az új. A tűzszentelésnek sokféle hagyománya, szertartása alakult ki. Hamuját, parazsát eltették, gyógyításra használták, tettek belőle a jószág ivóvizébe, az istállóban, a házban és a földeken szétszórták.
(Múlt-kor/MTI)
