fbpx

Zoób Kati rovata: Közlekedés és divat

A divat olyan jelentős szerepet játszik a kultúránkban, hogy saját vizuális jelrendszerével mindenre reagál. A kerékpár és az autó megjelenése például olyan erőteljesen befolyásolta a nők öltözködését a praktikusabb, nagyobb szabadságot adó irányzatokkal, hogy valójában forradalmasította a divatot.

Bár a Kr. e. 6500–5100 közötti Halaf-kultúrának tulajdonítják a kerekes jármű legkorábbi használatát, a legrégebbi közvetett bizonyítékot „csak” a Kr. e. 4000 előtti miniatűr agyagkerekek formájában találták meg a Fekete-tengertől északra. A Kr. e. 4. évezred közepétől szerte Európában és Mezopotámiában, a sumer civilizációban talált agyagtáblákon már voltak kerekeskocsi-ábrázolások, és ezzel szinte egy időben megjelentek Északon, a Dél-Kaukázusban és Kelet-Európában is. Ennek ellenére a civilizáció születése óta nélkülözhetetlen kerék csak az 1800-as évek végén forradalmasította a közlekedést.

A kerékpár elhozta a női divat forradalmát is a 20. század fordulóján. A viktoriánus korszak szigorú és bonyolult öltözködése a 1930-as évekre megváltozott az egészséges, aktív életmód megszületésével, amikor a felső középosztálybeli nők olyan divatos sportokat űztek, mint a tenisz, a krokett, a korcsolya vagy a golf. A 19. század elején a bicikli elterjedése még meglepőbb fordulatot hozott. A nemek közötti határokat megkérdőjelező progresszív hölgyek, akik már eleve testre szabott öltönyt, inget és sapkát viseltek – magukra haragítva a konzervatív társadalmat –, a kerékpár megjelenésével több szempontból is sokat tettek a praktikusabb ruházathoz kapcsolódó megbélyegzés ellen.

A kerékpár a nők szerepvállalásának ikonikus eszközévé vált. Sokak szerint többet tett a női emancipáció érdekében, mint bármi más a világon. Mindössze egy generációval azután, hogy a nyilvános nadrágviselés miatt még letartóztatták a nőket, a biciklizés az önrendelkezés egy formája lett, egy új, szinte spirituális kommunikáció a természettel.

Ahogy a kerékpározás társadalmilag elfogadott lett a hölgyek számára, azzal szinte egy időben kialakult a megfelelő öltözék is. Egyszerűbb fehérnemű, rugalmasabb fűző és kevesebb díszítés lett az 1890-es években az aktív női viselet alapja. Bár ekkor Angliában már néhányan bloomert vagy knickerbockert hordtak, a kerékpározáshoz a legtöbben még „zakót” vettek fel a vádliig érő hólos szoknyához. Az 1850-es években Amelia Bloomer által kitalált lábszáron összehúzott bloomerek Amerikában sokkal népszerűbbé váltak, mint Angliában; Franciaország után egész Európában gyorsan elterjedtek, amikor feloldották a kerékpáros nőkre vonatkozó nadrágviselési tilalmat. Amíg a konszolidált nők hólos szoknyában bicikliztek, addig a bloomer az emancipált nő lázadó ruhadarabja lett. A biciklizés lett a szerényebb viselkedésű nők sportja is, és már nem számított erkölcstelennek a nadrágviselés, sőt egyre csendesült a vita a kivillanó bokák miatt. Vitathatatlan, hogy a kerékpár segítette az öltözködés függetlenségét.

A bloomereket használták a kerékpározáson kívül túrázásra is, egyre többféle anyagból készítették, nyárra pamutból, télre pedig gyapjúból és flanelből. Világos színű selymekből, gazdag kézi hímzésekkel a gazdagok is beemelték fényűző életmódjukba, bár inkább látványosságból, mint gyakorlatiasságból viselték. A ma ismert nadrágok csak az 1920-as évek végén jelentek meg a nők mindennapi viseletében, és csak az 1930-as években váltak az átlagos ruhatár részévé.

A knickerbocker a bő térdű nadrág egyik formája, amely különösen népszerű volt a 20. század elején. Sok angol nyelvű országban a fiúk nyáron általában rövidnadrágot viseltek, télen pedig „térdnadrágot”, és csak a kamaszkor kezdetén kaptak hosszú nadrágot. A nők is egyre gyakrabban viseltek ilyen nadrágot, amelyet az 1860-as évek környékén az Egyesült Államokból vittek át Angliába. A 1920-as években alakultak ki a térd feletti rövidnadrágok, valószínűleg a cserkészmozgalom hatására.

A Knickerbocker név először Washington Irving New York története című regényében jelent meg 1924-ben, amelyben egy kitalált író, Diedrich Knickerbocker, egy régimódi, holland származású New York-i szerepelt. A regényben a Knickerbocker klán nevét az egyetlen bevándorló ős találta ki, amikor 1682-ben Új-Amszterdamba érkezve így írt alá egy dokumentumot. A képzeletbeli, holland származású New York-i arisztokrácia régimódi relikviái, hosszú szárú pipái és térdnadrágjai jelképpé váltak, jóval azután, hogy a divat nadrággá változtatta. Ez a kulturális örökség szinte teljes egészében Irving képzeletéből fakadt, és a kitalált hagyomány jól ismert példájává vált.

Az autók és a divat

A 19. század végén csak a jómódúak játékszere volt az autó, a fizikailag megterhelő vezetés még extrém sportnak számított. A sofőr nemcsak az időjárásnak volt kitéve – a magas, nyitott, zajos kocsik füstöltek, felverték a port, a köveket és az olajat is. Az autók megjelenésére villámgyorsan reagált a ruhaipar az autóvezetéshez praktikus védőruhákkal: az autósoverálok, -sapkák és -kesztyűk szinte a találmánnyal egy időben elterjedtek. A 20. század fordulóján az autó nemcsak a közlekedést forradalmasította, de újradefiniálta az öltözködést is.

A cikk a Magyar Kultúra magazin 2023/7. számában jelent meg. Fizessen elő a lapra, hogy havonta, első kézből olvashassa!

A legikonikusabb öltözködési újdonság a „porszívó”, az autósköpeny volt, amelyet férfiak és nők egyaránt viseltek. A bőrből, szőrméből vagy gumibevonatos szövetből készült, túlméretezett vízálló porköpeny közel tökéletesen, praktikusan betakarta, megóvta a divatos ruhákat a szennyeződésektől. Hatalmas zsebeikben tarthatták a térképeket, kesztyűket, kendőket és mindent, ami az utazás alatt fontos eszköz lehetett.

Amíg a férfiak füles bőrsapkákat és autósszemüveget viseltek, védekezve a bogarak és a kosz ellen, addig a nők eleinte tüllfátyollal borították be az egész fejüket, így védve az arcukat, kalapjukat és a frizurájukat az autózás viszontagságaitól. Kicsit divatosabb, funkcionálisabb volt az áll alatt rögzíthető hatalmas kapucni, de az arcukért jobban aggódó hölgyek egy méhészkalapra emlékeztető, üvegablakos „motorháztetőt” viseltek. Az emancipált, különösen kalandvágyó hölgyek, a kékharisnyák függetlenségük kinyilvánításaként a férfiakéhoz hasonló bőrsapkát és védőszemüveget hordtak.

A korszak egyik státusszimbóluma a makulátlan, puha női kéz volt, amely a munka nélküli életmódot, a luxus egyik alapelemét reprezentálta. A finom kezek védelmére kreált autóskesztyűk hozták el az újabb divathóbortot a stílusos önmegjelenítés és a praktikum keverékeként.

A 20. század elején az autóipar és -kereskedelem hamar felismerte a nők jelentős hatását a fogyasztásra, erre reagálva alakult ki a divat és az autó egymást befolyásoló szimbiózisa. Egyre több nő ült a volánhoz, az autógyártók pedig olyan finomításokat vezettek be, amelyek számukra is megfelelő kényelmet biztosítottak. A női sofőrnek még elektromos autót is fejlesztettek. A zárt kocsik pedig már tökéletesen megvédték az utazók öltözékeit, de a terjedelmes, hosszú szoknyák viselőinek oldalra nyíló ajtókat és széles belső tereket is fejlesztettek. Egymással szembe helyezett plüssülésekkel tették kényelmessé a csevegést, ezzel egy időben az autókban helyet kaptak a sminkrekeszek és parfümösüvegek is.

Henry Ford 1908-ban bemutatott T-modellje már futószalagon készült, ezért sokaknak megfizethetővé vált. A kevésbé sportos autó inkább a közlekedés hatékonyságát szolgálta. A külvárosokban élő embereknek lehetővé tette a munkába járást és elérhetővé a nagyvárosok kínálatát, a bevásárlást az egyre szaporodó áruházakban, vagy a városnézést anélkül, hogy a zsúfolt tömegközlekedést használnák. Az autó kényelme, az utazás szabadsága jelentősen megváltoztatta a nők életét. Az autó a függetlenség új eszközét jelentette a nőknek, messze túlmutatva a kerékpár adta lehetőségeken.

A 1910-es évektől kezdődően egyre több hölgy vált aktívvá a sportban, az oktatásban, a politikában, a munkában, és az autóvezetés életstílusuk elengedhetetlen része lett. Életmódváltozásuk óriási hatással volt a divatra. Az öltözékek sziluettje megváltozott, a praktikusabb és egyszerűbb darabok a függetlenebb nőt képviselték. A szoknyák bokáig rövidültek, elvesztették hatalmas tömegüket, a nyakkivágások lejjebb kerültek, és a fűző, bár még mindig hordták, nem volt feltétlenül szükséges. A praktikus, méretre szabott öltöny kedvenc öltözékké vált azáltal, hogy az utazás az átlagos nő napi rutinjává vált.

Az 1920-as évek gazdasági fellendülése elhozta a megfizethető luxust. Minden addiginál több embernek lett elkölthető pénze, és a gyorsan fejlődő autó volt a legcsábítóbb. Erre reflektálva egy új, a sebességhez stilizált elegancia jelent meg a divatpiacon.

A rövid haj, a karcsú alak, a csillogó díszítésű, egyenes ruha lett a divat válasza a gyorsaságra. Az autóknak kifinomultabb és elegánsabb karosszériát fejlesztettek, a ruhagyártók pedig a vezetéshez egyre alkalmasabb, elegánsabb öltözékek tervezésével tartották a lépést. A sebességre és az irigylésre méltó ragyogó látványosságra koncentráló autódizájn a testre szabott extravagáns autóskabátok és az autókhoz hasonlóan csillogó ruhák, valamint kiegészítők luxusával együtt képviselte a kor dekadenciáját. 1924-re a Ford Motor Companynek már tízezer márkakereskedése volt az Egyesült Államokban, és aki megengedhette magának, autót vásárolt. A kocsik az amerikai életforma alappilléreivé váltak, és az emberek élvezték a dübörgő szórakozást, autóba ugrottak, hogy felfedezzék az országot vagy a városok fergeteges éjszakai életét.

Fotó: Katti Zoób Divatház / Gregus Máté

A teljes cikk Magyar Kultúra magazin 2023/7. számában olvasható.

#közlekedés

A rovat további cikkei