Zrínyi Miklós ismét győzött
Igazi ritkaságnak számít, de még így is meglepően magas árat ért el, a heves utolsó órás licitálás során a kétmilliós árig jutott a legendás mű első, bibliofil kiadása.
A szerző, gróf Zrínyi Miklós (1620–1664) horvát bán, költő és hadvezér. Korának egyik legjelentősebb politikusa és harcosa volt, aki kivételesen nagy műveltséggel rendelkezett. Ezt bizonyítja csáktornyai könyvtára, ahol fellelhető volt az európai műveltség legjava, és ez költészetében is megmutatkozott.
Műve, az Adriai tengernek Syrenaia 1651-ben jelent meg Bécsben. A kötet a magyar irodalom egyik legritkább első kiadása, amelyben a Szigeti veszedelem eposza, valamint az Attila és a Buda című epigramma mellett a költő fennmaradt lírai költeményeinek nagy része is helyet kapott, köztük a Violának nevezett Draskovich Euzébiához, feleségéhez írott költemények is.
Tovább növeli a mű jelentőségét, hogy ez volt az első olyan magyar nyelvű nyomtatott verseskönyv, amely szerzői névvel jelent meg, valamint amelyben szerelmes versek egy nagyobb epikus művel együtt kerültek kiadásra.
Régóta és sokan keresik az 1897-ben megjelent Klasszikus Arany Bibliát (Az üdvnek ó- és új-szövetségi történelme rendszeres előadásban I–II.), mert ez volt az első olyan hazai bibliakiadás, amelyet színes képekkel illusztráltak. A Szentírás szövegének elbeszélő átiratát, valamint a Bibliára vonatkozó történelmi és teológiai ismereteket is közlő kötetpár igazi jelentőségét az egész oldalas, színes illusztrációk, a híres festőművészek (például Tiziano, Rubens, Raffaello, Leonardo Da Vinci, Rembrandt stb.) bibliai eseményeket megjelenítő képeinek reprodukciói adták. A kétkötetes Arany Biblia ritkaságért végül másfél millió forintot fizetett az utolsó, sikeres licitáló.
Magyar királyok és amerikai egér
Nádasdy Ferenc A magyar királyok és hercegek arcképcsarnoka című 1664-ben kiadott könyvészeti ritkasága lényegében Zrínyi könyvével egyidős, és egy másik nagy hatalmú magyar főúr könyve. A reprezentatív történeti díszmunka 59 magyar uralkodó egész oldalas, rézmetszésű képmását tartalmazza a korai hun vezérektől egészen IV. Ferdinándig. Az egyik leghíresebb magyar vonatkozású illusztrált kiadványért szintén rekordárat, 670 ezer forintot fizettek. Az online árverésen félmilliót ért az 500 éves ősnyomtatvány-töredék Speyerből, a 12 kötetes Arany János összes munkái különleges kiadása pedig 250 ezer forintot ért el.
Egy popkulturális csemege, a Mickey egér 1948-as teljes évfolyama (26 lapszám) 120 ezer forintot ért meg valakinek.