?Nagy Szulejmán emlékének kegyeleti tisztelettel adózunk, és az emlékét így gondozzuk, de számunkra az igazi hős természetesen Zrínyi Miklós? ? emelte ki. A miniszter felidézte, hogy Zrínyi 1566-ban 2500 katonával egy hónapon keresztül állt ellen az I. Szulejmán vezette százezres sereg ostromának, majd szeptember 7-én, mikor a magyar-horvát csapat létszáma már 300 főre fogyatkozott, kitörtek a várból és harc közben estek el.

Mint elmondta: a Zrínyiek ? tehát nemcsak Zrínyi Miklós, hanem a család leszármazottai is ? a magyar nemzeti tudat kitörölhetetlen részei és az a cél, hogy ennek a 21. századi magyarság is tudatában legyen. Noha ezzel kapcsolatban ?komoly tudatrombolás? zajlott, mégis fontos tudni, hogy a történelmet végső soron a nagy egyéniségek és az igazi hősök alakítják ? mutatott rá a miniszter.

Balog Zoltán szerint a szigetvári várvédők ?példát mutattak abban, hogyan lehet és kell védeni gazdasági, nemzeti és kulturális értékeinket és azt a közösséget, amelyhez tartozunk?. Ez a védelem mindig időszerű, de a 21. század közepén itt, Európa közepén különösen ? tette hozzá. Érdemes felidézni Balog Zoltán szerint azt is, hogy a Zrínyi-napok Magyarország egyik legrégebben megrendezett emlékünnepsége: Kölcsey Ferenc 1826-ban vetette fel, hogy minden évben meg kellene emlékezni Szigetvár védőiről, és végül 1833 óta tesszük ezt.

Az idei Zrínyi-emlékév programjai február óta zajlanak országszerte, és Szigetvár mellett többek között Pécsen, Budapesten, Munkácson, Beregszászon is lesznek programok Zrínyi Miklós és a család más tagjai, például Zrínyi Ilona tiszteletére ? számolt be a miniszter. Mint kiemelte, a kormány a szigetvári várat nemzeti emlékhellyé nyilvánította, így az egykor Zrínyi Miklós által védett erődítmény a magyar nemzet legfontosabb emlékhelyei közé kerül. ?A történelmen túlmutató? kezdeményezés, hogy Szigetváron a magyar, a horvát és a török posta közös bélyeget bocsát ki ? jegyezte meg.

A miniszter beszámolója szerint az emlékév során Szigetváron kiállítás nyílik, Budapesten Gül Baba türbéjénél történelmi megemlékezést tartanak, de emlékmise is szerepel a programban. A forrásokat megjelölő kormányhatározat az emlékév programjaira 478 millió, a külföldi programokra 22 millió, a szigetvári vár felújítására pedig 580 millió forintot hagyott jóvá ? mondta el Balog Zoltán.

 

Forrás: MTI

Fotó: Zrínyi-emlékév 1566-2016 Facebook-oldala