Zsánerkép - JÁTÉK A KASTÉLYBAN

A Vígszínház száz évvel ezelőtt nekifogott megreformálni az akkori deklamáló játékmódot. A színészek ezután nem szavaltak, a színpadi pátosz eltűnt, illetve átalakult; ezért új témájú darabokra is szükség lett, így fordult a színház a fénykorát élő francia színjátszás felé. Sorra vette át a társalgási színműveket és könnyed operetteket, s ehhez Molnár Ferencben kitűnő fordítóra találtak, aki eközben elleste a szakmát. A fordulatosan megírt, az elmúlt világot idéző, legfőképpen szerelmi történetek azonban nem voltak rendszer-kompatibilis néptanítók. Kádár János 1957-ben egy országgyűlési beszédében nehezményezte is, hogy a színházak repertoárján olyan Horthy-korszakbeli szerző szerepel, mint Molnár Ferenc. Ám az útmutatójának mindössze annyi hatása volt, hogy a színházak vártak néhány hónapot. A hatvanas évek végén már volt olyan évad, amikor tíz Molnár-bemutatót tartottak országszerte. Másfelől azzal vádolták, hogy érzéketlen a trianoni veszteségre, 1926-ban is, amikor a Játék a kastélybant írta, amelyből árad a monarchia tengerpartjának és hegyeinek levegője. Ezt a darabját már egyenesen New Yorkban mutatták be, Molnár ekkor éppen perelte a Vígszínházat, amiért az jogdíj nélkül játszotta korábbi színműveit. Ráadásul nem restelltek korabeli médiahacket keríteni köré a sajtóba a próbákról kiszivárogtatott pletykákkal. A szerzőt állítólag ?Csekkszpír?-nek csúfolták, amikor a kor polgári színházi közízlése pedig nem kedvezett az igényességnek: a siker és a pénz volt fontos ? nem úgy, mint ma. Molnár pedig ment, mutatta az utat az életnek: amint itt nem lehetett tovább maradása, Amerikába menekült.

Molnár sikereinek titka (pláne Amerikában), mint azt már tudjuk, a dramaturgia volt. A játék a kastélyban pedig valójában egy bugyuta lávsztoriba csomagolt darabíró kurzus. ?Azon gondolkozom, hogy tulajdonképpen milyen nehéz egy színdarabot elkezdeni. Mindjárt a darab legelején, mikor elkezdődik, bemutatni a főszereplőket.? - mondja Molnár kezdésül az önazonos Turaival, vagy amikor a jelenetvégnél kilépnek a játékból, hogy három variációval keltsék a nevén is nevezett hatást. A történet olyan, mint a pezsgő, amit rendel Turai: két befutott szerző egy fiatal komponistával dolgozik, akinek a csapodárságával aktuálisan felhagyó primadonna a menyasszonya. Amikor a szerzőhármas megérkezik a kastélyba, a szomszéd szobából kihallatszik a művésznő korábbi szeretőjével folytatott kétértelmű párbeszéd. A helyzetet mentve a hallottakat a színdarabíró Turai éjszaka egy ?francia? darabocskává egészíti ki, amit gyors műsorváltozással következő este előadnak a kastély közönségének. A hepiend több mozzanat átlépésével, hirtelen következik be. Ebben az 1926-os önéletrajzi ihletésű darabjában éppen ezt az írástechnikát írta meg, arra is rámutatva, hogy szimpla felhasználóként a szakember is benyalja. Így az éjszakát végigalvó, Turai munkájáról mit sem tudó Gál, máskor társszerző, a betétdarabot hallva, magától értetődőnek éli meg az előző éjjeli szituáció megoldódását, sőt azzal vigasztalja Turait: ?Ne szégyelld azért magad, öregem, mert másképp történt, mint ahogy te gondoltad.? Micsoda parádés önirónia.

Molnár tudta az aranymetszést, és akik játszani akarják, azoknak is tudni kell ? érteni nem elég. Marton László tudja, és tudja a társulata is, színészekkel, díszlettel (Khell Csörsz a tartalmat olyan arányokban valósította meg, amitől valami közelsége, intimitása is keletkezett a térnek) és jelmezekkel (Jánoskúti Márta) együtt. Benedek Miklósnak minden porcikája (lényegtelen finomság, de a szerepre formált pocakja telitalálat), rezdülése a színdarabíró Molnár Ferencet és a világát, mondhatom, az életművét idézi meg. Fesztbaum Béla olyan ízlésű, ritmusérzékű és pontosságú komikus, amilyenek leginkább az elmúlt fénykorokban teremtek. Lukács Sándort pedig (most igazán) megtalálta ez a szerep, dúlt vadként hempereg benne. Tornyi Ildikó megtévesztően élethű butácska, csélcsap nőcske, aki, ha bajban van, még az eszéhez is képes térni. Kicsivel differenciáltabb nőt szeretne az ember Molnár-hősnőnek, vagy legalább humorosabbat ? mint ahogy végignevethető ez a darab ? de alighanem Molnár Ferencnek tényleg ilyen volt a zsánere.