Február 3-tól egy héten át minden nap levetítik a tavaly nyáron megrendezett 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) díjnyertes alkotásait bemutató összeállítást a Cinema MOM moziban.

A vetítésekre a belépés díjtalan, regisztrálni a mozi honlapján lehet. Aki 2021 augusztusában nem lehetett jelen a hagyományosan kétévente, Kecskeméten megrendezett nemzetközi animációs filmfesztiválon – amelynek során harminc ország háromszázhetven filmjét láthatta a közönség –, az február 3. és 9. között Budapesten, a MOM Park megújult mozijában találkozhat a szakmai és diákzsűrik által legjobbnak ítélt rövid animációs alkotásokkal.

A Kecskemétfilm és a Cinema MOM együttműködésében megvalósuló válogatásprogrammal a díjazott alkotók mellett a tavaly nyugdíjba vonult Mikulás Ferenc előtt is tisztelegnek, aki a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermének 1971-es alapítása óta, fél évszázadon át irányította a világhírűvé vált animációs műhely munkáját. Csapata töretlen lelkesedéssel és változatlan szakmai hozzáértéssel folytatja a nemzetközileg elismert, A kategóriás animációs biennále szervezését.

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával megvalósuló vetítésekre a belépés díjtalan, helyre szóló regisztrációs jegyek online foglalhatók a Cinema MOM honlapján a www.cinemamom.hu oldalon vagy a helyszínen. A filmeket elsősorban középiskolás és felnőtt nézőknek ajánlják.

Nyitókép: Pá, kis panelom!