VINCE_JUDIT_ZSUD_HN_002.jpg

Zsüd: Grammy-díjas producerekkel dolgoztam együtt a HOTS-nak köszönhetően

A közelmúltban került megrendezésre a HOTS – Hungarian Oncoming Tunes exportiroda két nagy jelentőségű eseménye. Az egyik a SyncLab, amelynek keretében hat zeneszerzőcsapat dolgozhatott nemzetközi music supervisorok által megfogalmazott briefek alapján, naponta új dalokat írva és rögzítve. A másik a SongLab, melynek személyre szabott workshopjain külföldi, sok esetben világsztárokkal együttműködő producerektől leshettek el bevett gyakorlatokat a nemzetközi piacra vágyó magyar produkciók, ennek végeredményeképp nyolc olyan dalt alkottak, amelyek a producerekkel való közös munka során nyerték el a végső formájukat. Vincze Judit, azaz Zsüd – énekes-producer-dalszerző, az imPro School egyik tulajdonosa, vezetője és oktatója – idén a SyncLab résztvevője volt, és korábban a SongLaben is alkotott. A projektekhez fűződő tapasztalatai, valamint a produktív kreatív alkotás kapcsán beszélgettünk.

Mit eredményezett szakmai szempontból a SyncLaben való részvétel?

Egyrészt azért volt hasznos részt venni a SyncLaben, mert a music supervisorok által sok olyan új perspektívát mutatott a zenék felépítésének módja kapcsán, amit alkotóként nem feltétlenül tart szem előtt az ember. Például ha valaki szeretné eljuttatni a zenéjét sync-ügynökségekhez, mert vágyik rá, hogy az alkotásai valamiféle alkalmazott zenei környezetben – például filmekben, filmsorozatokban – szerepeljenek, akkor célszerű tudnia, hogy milyen szempontrendszer szerint válogatnak ezek a szakemberek – például ne legyen a dalában káromkodás, editálhatóak legyenek bizonyos zenei szerkezeti elemek, tudatosan jelenítsen meg egy vagy akár több konkrét hangulatot. Ezek a szempontok nem kell hogy gátat szabjanak a művészi koncepció megvalósításának, viszont segítséget jelenthetnek a későbbiekben.

Másrészt a SyncLaben belül történő munka során rutint lehet szerezni az ismeretlen emberekkel és rövid határidőre történő alkotásban. Ezek segítenek a rugalmas alkotói attitűd és a gyors döntéshozás képességének kifejlesztésében, ezáltal abban, hogy az alkotó tudatosan és produktívan használja a kreativitását.

Mely külföldi szakemberekkel dolgoztál együtt, és milyen hatással volt rád a közös munka alkotói szempontból?

A SyncLab első napján Elina Moellenberggel (JvM Music) dolgoztam együtt, aki nagyon kedves volt és nagyon lelkiismeretesen kapcsolódott be a közös munkába. Egy ponton konkrétan mellénk ült, és aktívan részt vett az alkotói folyamatban. Érezhetően fontos volt számára, hogy jó legyen a végeredmény, és sokat segített azáltal, hogy ahogy alkotóként, úgy széles látókörű külső nézőpontként is figyelte a folyamatokat. Itt megemlítem a SongLabet – két alkalommal vettem részt rajta, egyszer Steve Dubbal (The Chemical Brothers), egyszer John Foyle-lal (Gorillaz, Blur). Izgalmas és tanulságos élmény volt a két producer mellett ülve látni, hogy mit és hogyan csinálnak.

Miként szolgálja az exporttevékenységed a SongLab és a SyncLab? Hogyan fejlődött a zenei projekted nemzetközi szinten ezek által?

A SongLab és a SyncLab mellett elképesztő sokat köszönhetek az ezeket szervező HOTS programirodának, többek közt fellépési lehetőségek, kiajánlások tekintetében.

Több Grammy-díjas producerrel dolgoztam együtt a HOTS-nak köszönhetően, ami azon túl, hogy olyan élmény, amit az unokáimnak is szívesen mesélek majd, emeli az előadói profilom értékét nemzetközi szinten.

Rengeteg előadó van a világon, és a koncert-, valamint fesztiválszervezők számára is érdekesebb egy olyan produkció, amely nemzetközi kollaborációkat és nemzetközi minőségű dalokat tud felmutatni.

Milyen kreatív kihívások elé állított a két projekt?

Az első SongLab-részvételemen leginkább a „szakmaszociális” szorongásaim gyógyultak. Az esetek többségében egyedül dolgozom, és rendkívül feszélyezve éreztem magam, amikor a SongLaben más emberek társaságában kellett vokált felvennem egy óriási stúdióban. Az segített a stressz oldásában, hogy John rendkívül jó fej volt, nagy tanulságot jelentett számomra, hogy egy jó producer nemcsak a technikai dolgokat tekintve ügyes, hanem az emberi, előadói helyzetek kezelésében is – például képes olyan biztonságos légkört teremteni, amelyben bátran kibontakozhat az előadó. A második SongLab-részvételemen már kevésbé izgultam, így igazán szórakoztató tudott lenni a Steve Dubbal végzett munka.

Miként tágította az alkotói eszköztárad spektrumát az imént említett kihívások, stresszes helyzetek megoldása?

A második SongLaben a Kozmofobe néven alkotó Törőcsik Hanna kollégámmal dolgoztunk együtt kollaborációban, és abszolút játékos, mégis fókuszált és célorientált módon tudtuk megélni a kreativitásunkat.

A vokálok felvétele mellett kísérletezésbe kezdtünk, és a legmeglepőbb tárgyakból csináltunk zenei eszközt, például sniccerből, a penge kitolásának kattogó hangja által, és vállfákból úgy, hogy összeütöttük őket, hiszen bármiből lehet hangszer.

Milyen úton-módon tudtad egyre tovább fokozni a kreativitásod a projekteken való részvétel közben annak érdekében, hogy akár mindössze négy rendelkezésre álló munkaóra leforgása alatt is a legtöbbet hozd ki magadból? 

A gyakorlást nem lehet lespórolni. Minél több ehhez hasonló helyzetnek teszi ki magát az ember, annál könnyebben megy a hatékony alkotás, hiszen az éles helyzetekben derül ki, hogy mire hogyan reagál. Vannak persze trükkök arra, hogy hogyan kezelje jobban a stresszt az ember, például nekem általában sokat segít – nemcsak zenében, hanem minden más élethelyzetben is –, hogy elképzelem a lehető legrosszabb kimenetelt, és megbékélek vele. Vagy mi az a legkisebb lépés, amit megtehetek, hogy az adott dal egy kicsit jobb legyen? Az aktivitás pedig magával hozza a stresszoldást is.

Az interjú elején említetted, hogy fontos, hogy egy alkotó rugalmasan, ugyanakkor tudatosan és produktívan használja a kreativitását. Miként vezetitek rá erre az imPro School hallgatóit?

A teljes működésünket áthatja ez a szemlélet. Például minden vizsgamunkát határidőkre záródó Dropbox-linkekre kell feltölteni, nincs lehetőség az alkotói idő meghosszabbítására. Ez olyan keretrendszert ad egy szétcsúszó, kreatív elmének, ami rásegíti a hatékony, fókuszált munkára. Emellett igyekszünk minél több eszközt adni az embereknek annak érdekében, hogy a lehető legszélesebb spektrumon éljék meg a kreativitásukat.

Mesélj az idén 15 éves imPro Schoolról! Mi az iskola célja, lényege?

Zeneiproducer-képzéssel indultunk, de ma már sokkal szélesebb a palettánk. Többek közt dalszerző-, produceri zeneszerzés, ableton live a színpadon, mixing és artistoknak szóló zeneimenedzsment-képzéssel egészült ki az oktatás. Sokan moduláris szerkezetben gondolkodnak az imPróval kapcsolatban, és akár két-három képzést is elvégeznek egymás után. Nagyon erős az alumni közösségünk, ahol rengeteg az aktív alkotó. Nem a szórakoztatóipari igények kielégítéséhez, hanem a művészi önmegvalósításhoz adunk eszközöket – teljesen mindegy, hogy pusztán a saját lelkük megkönnyítésére, úgymond a fióknak alkotnak, vagy kereskedelmi forgalomba szeretnék hozni a szerzeményeiket. Az oktatás mellett két stúdiót is üzemeltetünk, imPro Circle néven pedig egy olyan aktív szakmai közösség létrehozásán dolgozunk, amely túlmutat a nálunk végzetteken, így bárki becsatlakozhat. 

Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu

Ez is érdekelheti

Csak az a figyelem esik jól, amelyről érzem, hogy kiérdemeltem

A művészi önkifejezést humorral fűszerező Velek Domonkossal, a kisbetűs ünnepnapok frontemberével randiztunk.

Puskás Peti: Nem az éjszakázás és az őrület teszi a zenészt

Hosszú idő után újdonsággal jelentkezik a The Biebers! A tagváltásokon átesett zenekar új, BeforeGTA6 című kislemeze a várhatóan ősszel megjelenő, Kultiplexitás című album előfutára.

A romkocsmák az emberi létezés analógiái

Szimpla, Szóda, Kisüzem: a Romokból című film bemutatja, hogyan épültek fel a Kádár-rendszer romjain a kultikus budapesti romkocsmák. Az alkotókkal emberi sorsokról és hanyatlásról beszélgettünk.