Az art mozik vonalán jók volnánk, most elindult vágtára az első igazán nagy közönségfilmünk, a Kincsem is, de a történelmi film néhány próbálkozás ellenére is a startvonalon ragadt. ?Artfilmekben ugyanis már nagyon jók vagyunk. Olyan viszont nem volt, hogy a magyar film bevitte és megnevettette volna a nézőt, vagy éppenséggel funclubja lett? ? mondja éppen a csodaló történetét feldolgozó film főszereplője, Nagy Ervin. De miért nem születtek meg azok a magyar történelmi filmek, amelyek máshol már igen? A téma a lakosságot, a filmkészítőket, vagy a történészeket nem érdekli? Erre a kérdésre keressük a választ Dr. Fodor Pállal, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatójával.
?Nemrégiben találtam rá a Szulejmán című török történelmi szappanoperával kapcsolatos hírekre, amelyek között ilyeneket lehetett olvasni: ?Gyász, meghalt Ibrahim pasa?; ?Megható búcsúját a képre kattintva tudjátok visszanézni? stb. Ibrahim pasa Szulejmán szultán mindenható nagyvezíre volt 1523 és 1536 között, s oroszlánrésze volt a hazánk és a nyugat ellen indított offenzíva kitervelésében, a középkori Magyarország szétverésében. Országunk egyik valaha volt legnagyobb ellensége ? és filmbéli halálát több százezer magyar gyászolta meg. Olyan magyarok, akiknek szülei és nagyszülei ? még Gárdonyi Gézán nevelkedve ? bizonyára még a nemzet legfőbb ellenségeinek tartották a 16?17. századi törököket. Egyetlen filmsorozat hatására majd egymillió magyar lassanként török szemmel és szívvel nézi történelmünk egyik legheroikusabb, iszonyú áldozatokat követelő korszakát, amely a magyar helytállás apoteózisaként a magyar nemzeti tudat egyik sarokköve lett Zrínyitől Vörösmartyn és Kölcseyn át máig. Egyetlen filmsorozat hatására sok magyar jóval többet tud a 16. századi török történelemről, mint az egész magyar történelemről együttvéve, és erről személyes tapasztalatok tömegét szerezhettem az utóbbi időben? ? meséli Dr. Fodor Pál, azt azonban leszögezi, hogy nem a török sorozattal van a probléma, hanem hogy nekünk nincs ilyen. És hogy miért is lenne ez fontos? A nemzeti kohéziót mindenképpen erősítené, hiszen nemzeti hőseink kulturális gyökereinkre emlékeztetnek minket.
Nem lehetetlen a vállalkozás, hogy elfeledett vagy csaknem elfeledett történelmi alakjainkra, hőseinkre ismét odafigyeljen a magyarság, hiszen így történt ez a törököknél is. Ott még nagyobb hátránnyal indultak: 15-20 évvel ezelőtt az ?átlagos? török Szulejmánnak még a nevét sem ismerte, nemhogy a korát. Ma viszont az ő nevéhez kapcsolt ?pompázatos? évszázadról?, de az egész oszmán-török történelemről is sokkal többet tud.
Odáig jutott ez, hogy mára a film főhősei, mármint a színészek, de egyébként az általuk megformált történelmi alakok is a kosztümös városi karneválok és felvonulások legnépszerűbb figurái lettek, és milliók azonosulnak a tökéletesnek ábrázolt főhőssel, Szulejmánnal, akinek arcvonásait filmbéli megszemélyesítőjének arcvonásaival azonosítják. És ha egy üzlet beindul? ?A török filmipar hamar ráérzett a siker ízére, és egymás után dobja piacra a történelmi sorozatokat. Ma már a török néző több csatorna kínálatából válogathat, és a birodalom kialakulásának történetébe épp úgy betekintést nyerhet, mint a 17. századi hatalmi harcok eseményeibe.? Ezek a filmek már profi alkotások, kiváló dramaturgiával; az alapvető történelmi tényeket tiszteletben tartják, a hiányokat fogyasztásra kiválóan alkalmas fikciókkal, elemekkel töltik ki. Milliók számára ezek az ismeretszerzés egyedüli forrásai. Egyszerre szórakoztatnak és tanítanak, és észrevétlenül nevelnek lojalitásra és önazonosulásra. Nem véletlenül bolondítják el a magyarok százezreit is.
Dr. Fodor Pál nem kívánja annyiban hagyni a munkát: a történésztársadalommal, alkalmas forgatókönyvírókkal és rendezőkkel összefogva arra sarkallná a kormányt a hozzá eljuttatott javaslatában, hogy minél előbb rendelje meg egy-két olyan magyar történelmi sorozat elkészítését, amelyek egyszerre szórakoztatnak, nevelnek és tanítanak. Ezen filmek feladata az, hogy elősegítsék a magyarok azonosulását nemzetük történelmével, továbbá, hogy gyorsan, vagyis a hagyományos hordozóknál gyorsabban eljuttassák a legújabb ismereteket a polgárokhoz.
A kérdésre, hogy melyik lenne az a kor, amelynek talaján elindulhatna a magyar történelmi filmezés, a főigazgató elmondja, a magyar történelem szinte minden korszaka elég érdekes ahhoz, hogy túlzások, hamis legendák és mitizálás nélkül lekösse a nézők figyelmét. ?De ha mégis választhatnék, a magam részéről a 14. század végén induló és a 18. század elején véget érő török kor feldolgozását javasolnám elsőként, mert ebben a korban sűrítetten található meg és mutatható fel az összes olyan elem, archetípus, mint például a hősiesség, a hatalmi küzdelem, a világok harca, a győzelem, a bukás, az árulás vagy éppen a szerelem, ami szükséges egy nézhető és szerethető film létrehozásához? ? fogalmazza meg véleményét, egyúttal a javaslatban felajánlja egy ilyen vállalkozás elindításához az általa irányított intézet szakembereinek és más, e céllal egyetértő kollégáinak a segítségét.
Míg Andy Vajna filmügyi kormánybiztos szerint ki kell várni, amíg valamelyik rendező, producer vagy író érdekesnek találja a történelmi témákat, és olyan forgatókönyvvel jön elő, amely megragadja az adott kor karaktereit, és érdekesen el tudja mesélni a történetüket, a főigazgató máshogy látja a kérdést. ?Önmagában is, de a várható kritikák elhárítása szempontjából is rendkívül fontosnak tartom a kikezdhetetlen szakmaiságot, ami csak az adott korszak legjobb kutatóinak bevonásával lehetséges. Több félresikerült alkotás illusztrálja szépen, mit jelent, ha a szakmaiság háttérbe szorul. Ugyanakkor egy percig sem gondolom, hogy a történészeknek kellene vagy ők tudnának filmet csinálni. Egy ilyen vállalkozás csak a kormány (politikai és anyagi háttér), a filmes és a történész szakma (ki-ki a maga tudásával) összefogásával vihető sikerre? ? foglalja össze gondolatait.
Takács Erzsébet
