A mobiltelefonnal történő filmkészítés akár mainstream dologgá is válhat, hiszen most épp az egyik legnépszerűbb amerikai filmrendező rukkolt elő egy olyan művel, amely iPhone-nal készült. Steven Soderbergh legújabb, Unsane című filmjének operatőri részlege elfért egy hátizsákban ? jelenti ki a bbc.com újságírója, Emma Roberts, aki cikkében azzal foglalkozik, vajon ez a jövő vár-e a filmkészítésre.
Az Unsane című horror főszereplője egy fiatal nő, aki mentális betegségben szenved és elkötelezett egy klinika mellett, ahol úgy érzi, jó kezekben van. Egy nap azonban rádöbben, hogy az intézmény falai között a legnagyobb félelmével kell szembenéznie: de vajon mindaz, amit tapasztal, valóság vagy csak a képzelete szüleménye?
Az Unsane a 2018-as Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon debütált, Soderbergh azon döntését pedig, hogy okostelefonnal forgat, már az első pillanattól óriási figyelem övezte ? sokkal nagyobb, mint 2015-ben Sean Baker Tangerine című munkáját, mely szintén ilyen technológiával készült. Soderbergh 1989-ben kezdte pályáját a Szex, hazugság, video című kísérleti jellegű filmmel és most, megannyi sikerfilm után is legalább akkora bátorsággal vágott neki a munkának, mint akkor. ?Nem a saját nevemmel akartam bemutatni ezt a filmet? ? mondja Soderberg, ám hozzáteszi: ?ez nem jött össze, ezért igyekeztem titokban tartani, hogyan készült, ameddig csak lehetséges volt. Aztán eldöntöttem, nem ódzkodom attól, hogy iPhone-filmnek bélyegzik ? ha az emberek emiatt lesznek kíváncsiak rá, már az is garantálja, hogy megveszik a mozijegyet.?
A film és a való élet kapcsolata
Hiába látunk manapság szinte mindenki kezében okostelefont, a mobil kamerájával történő filmkészítés (még) egyáltalán nem elterjedt. Olyannyira nem, hogy a Tangerine képi világának megteremtése miatt Sean Bakert még azzal is megvádolták, hogy előidézi a film halálát, elpusztítja a médiumot. ?Én is aggódom a filmért és elismerem: létezik az a minőség, amellyel filmet lehet készíteni, ez pedig nem adható vissza telefonnal vagy digitális fényképezőgéppel. Nem lesz ugyanaz a hatás? ? fogalmazta meg a rendező.
Timur Berkmambetov kazah születésű rendező ? akinek nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a 2008-as Wanted vagy a 2016-os Ben Hur ? legújabb, Profile című munkája azonban rámutat az emberek életében bekövetkezett fontos változásra. A Profile napjainkban játszódik, főszereplője pedig egy újságíró, aki úgy dönt, megpróbál beépülni egy radikális muzulmán csoportba, hogy kinyomozza, miként és mire készülnek. Ehhez először létrehoz egy hamis Facebook-profilt, majd kapcsolatba lép a csoporttal. A történet ismeretében annyira nem is meglepő, hogy maga a cselekmény szinte teljes egészében a képernyőn zajlik. Látjuk, hova kattint, mit olvas, mit ír főhősünk ? pont úgy, ahogy mi is tesszük azt nap, mint nap a telefonon vagy a számítógépen. Az életünk ugyanis megváltozott. Némiképp átköltöztünk a digitális világba: a társas interakciók mostanra már sok esetben a telefon vagy a tablet képernyőjén zajlanak. ?Aludni is úgy térünk, hogy a kezünkben van a telefon? ? jelenti ki Barkmambetov, e mondata pedig egyértelmű üzenet: ahogy a világ változik, úgy változik vele a művészet és a film is. Követi az igazi történéseket, hogy maga is igaz, hiteles maradhasson.
A modern filmkészítési technikák megváltozásának egyik első és ékes bizonyítéka az 1999-es Ideglelés volt, amelyet kézikamerával forgattak, ráadásul olyan ?rossz minőségben?, hogy a néző úgy érezte, ezt akár ő is fel tudta volna venni. Természetesen a film története indokolta a kézikamera használatát és a ?hétköznapi? minőséget, ugyanis csak így vált hihetővé és érte el a kívánt hatást, mely abban az időben ? valljuk be ? az újdonság erejével hatott a nagyközönségre. Soderbergh ehhez kapcsolódóan megfogalmazta: ?egy ilyen projektbe ma, okostelefonnal is érdemes lenne belevágni?. Arra is rámutatott, miért: ?fontos pozitívum, hogy bárhova el lehet helyezni a kamerát, másodpercek alatt lehet változtatni a beállításon, sőt bármin és azonnal visszanézhető a rögzített jelenet. Ugyanakkor hátránya is van: a telefon nagyon érzékeny, könnyen beremeg és az érzékelői távolról sem közelítik meg egy kameráét.?
Ha a telefonnal történő filmkészítésről beszélünk, nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy létezik olyan filmfesztivál, mely ezekre az alkotásokra lett kitalálva: Bruno Smadja 2005-ben alapította meg a Mobile Film Festivalt, melyen 2018-ban 22 ország filmkészítői vettek részt. Köztük volt a francia Morgan Simon is, aki 2016-ban a Torontói Filmfesztiválon mutatta be Taste of Ink című alkotását. Annak ellenére azonban, hogy megalapította az eseményt, Smadja azt mondja: ?nem vagyok biztos benne, hogy jó lenne, ha ekkorát nőne a telefon funkciója. A filmkészítés művészet, az alkotás létrehozásához pedig számos szakember közös munkája szükséges. Csak az operatőri gárda képes megteremteni a film szépségét. És én nem akarom elveszíteni ezt.?
Bár Sean Baker a telefonnal készült Tangerine után visszatért a filmkészítés hagyományos módszereihez, és elkészítette az Oscar-díjas Floridai álmot, Steven Soderbergh azt mondja, hogy az Unsane forgatása hatalmas élmény volt számára ? olyan, amelyet szeretne ismét átélni. ?Újra közel kerültem ahhoz, amit akkor éreztem, mikor tizenévesen filmeket készítettem.?
Mi a film és miért, illetve miként hat rá a való élet? ? André Bazin után szabadon
Ha arra a kérdésre keressük a választ, milyen jövő vár a filmre, azzal is foglalkoznunk kell, milyen szerepe van a filmművészetnek az emberek életében. ?A film jelentőségét a modern életben már nem kell bizonygatni.? Elegendő lenne néhány számadatra hivatkozni, ?a statisztikák azonban nem tudósítanak a lényegről. Kulturális hatásának súlyát tekintve a film ugyanis szinte a művészettel való kapcsolat teljességét jelenti? az emberek számára. Nyelvezetét tekintve pedig kijelenthető róla, hogy képes áthidalni bármekkora kulturális és nyelvi szakadékot. És ?mint minden nyelvezetet, a filmet is meg kell tanulni. Valójában ezzel nem sokat törődünk, mert a film állandóan körülvesz bennünket, gyermekkorunk óta, és azt hisszük, sokkal könnyebb filmet nézni, mint megtanulni olvasni.? Ennek oka csupán annyi, hogy egy film képekben mesél, így egyszerűbben megértjük az általa közvetített üzenetet, mintha mondjuk az alapjául szolgáló olasz regényt kívánnánk elolvasni úgy, hogy nem beszélünk olaszul.
?A párizsi Grand Café első nézői 1895-ben jól megértették, miről van szó: egy vonat befut a pályaudvarra. Úgy tűnik tehát, hogy a film mindenki számára könnyen felfogható nyelvezet.? Ez pedig azért van így, mert a filmekben látható képek minden ember számára ismerősek, jelentenek valamit. Bennük javarészt a való világot látjuk viszont, de legalábbis olyan dolgokat, amelyek üzenetet közvetítenek számunkra. A film nyelvezete ugyanakkor épp úgy változik, ahogy a világ: új technológiák és lehetőségek jelennek meg, valamint új témák, melyeket újfajta módokon lehet elmesélni. A filmkészítők és a nézők pedig alkalmazkodnak a változásokhoz. ?A Grand Café nézői megértették, hogy egy mozdony közeledik feléjük, de erős fenntartással fogadhatjuk csak el azt a feltételezést, hogy ugyanilyen jól megértették volna azt az őrületig felfokozott gyors mozdonymontázst, amelyet huszonöt évvel később Abel Gance használt A száguldó kerék című filmjében.? A montázs nyelvezetét ugyanis még nem ismerték.
Az első film csak arra szorítkozott, hogy megmutasson egy eseményt, az idő előrehaladtával azonban igen sokat változott a mozgókép funkciója ? továbbá az is, hogyan készül. A szovjet avantgárd alkotói ? elsősorban Lev Kulesov és Szergej Eizenstein ? különféle montázskoncepciókat dolgoztak ki annak érdekében, hogy hatást gyakoroljanak a nézőkre és olyan üzenetet közvetítsenek, amely nem ?ugrik le? a vászonról, nem didaktikus, mégis felismerhető és értelmezhető. A francia lírai realizmus képviselői a társadalmi problémákat helyezték előtérbe és végtelen pesszimizmust ?festettek? a vászonra. Az olasz neorealizmus a hétköznapi emberek problémáira irányította a figyelmet és a valósághű ábrázolást részesítette előnyben. A dán dogma néven elhíresült irányzat ? mely Lars von Trier és Thomas Vinterberg dán filmrendezők nevéhez köthető ? szintén a valóság megörökítését tűzte ki célul, ám ez egy igazán radikális mozgalom volt olyan elvárásokkal, mint az amatőr szereplők improvizatív játéka és a kézikamera használata.
Ebből a néhány példából is jól kitűnik: a film nyelvezete folyamatosan változásban van. Mindig alkalmazkodik a korszak technikai fejlettségéhez, az aktuális társadalmi kérdésekhez, problémákhoz, a művészetekhez és természetesen a való élethez. ?Mindaz, ami a vásznon történik, a realitás értékével hat, olyan mértékben, amilyen fokot semmilyen más ábrázolási technika nem ér el. Úgy érzékeljük, mint a valóság egy szeletét; (?) mintha a valóság verődne vissza egy tükörből.? Ez az egyik legfőbb oka annak, hogy manapság nem lepődünk meg, ha tabletet látunk egy szereplő kezében, ahogy azon sem, ha egy robotporszívó kószál a főhős lába körül. Hiszen ezek a dolgok ismerősek számunkra.
De akkor miért lep meg minket az, ha okostelefonnal forgatnak filmet? Miért kelthet bennünk ez félelmet? Nagy valószínűséggel azért, mert a film művészet, sőt ?a művészettel való kapcsolat teljességét jelenti? számunkra. Nemcsak kiragadja és megmutatja a valóság egy részletét, hanem megjelenít különféle eszméket is, amelyeket a realitás leple alatt csempész a tudatunkba. És mindezt magas esztétikai minőségben teszi, így szinte elképzelhetetlen, hogy eltűnjön a készítésében résztvevő szakképzett stáb. Kísérletezni persze, akárcsak a múltban, a jövőben is fognak a filmesek, ezért az is biztos, hogy készülnek még ?iPhone-filmek?, de az, hogy a mobillal való forgatás legyen az elterjedt gyakorlat, csak egyetlen szóval illethető: lehetetlen.
Készítette: Tóth Eszter
Források: http://www.bbc.com/culture/story/20180223-claire-foy-and-matt-damon-in-a-film-shot-on-a-smartphone
André Bazin: Mi a film?
