Sztrókja után is visszatért a zongorához a billentyűk maharadzsája
Száz éve, 1925. augusztus 15-én született Oscar Peterson nyolcszoros Grammy-díjas kanadai jazz-zongorista, zeneszerző, a hangszer egyik legnagyobb virtuóza, aki több mint hatvanéves pályafutása alatt több ezer koncertet adott világszerte és több mint kétszáz lemezen működött közre.
Oscar Emmanuel Peterson a Karib-térségből bevándorolt szülők gyermekeként jött a világra Montrealban. A város zömében feketék lakta részén, jazz-zenét hallva nevelkedett, már ötévesen trombitán és zongorán játszott. Hétéves korában tuberkulózist kapott, a trombitáról le kellett mondania, így a zongora maradt a hangszere. Előbb otthon az apja és zongoratanár nővére tanították, később a magyar születésű Paul de Marky tanítványa lett. Klasszikus zongorát tanult, de önszorgalomból jazz-, boogie-woogie és ragtime-számokat is játszogatott. Büszke volt a tehetségére, de a példaképének tekintett Art Tatumot hallva rájött, hogy még keményebben kell dolgoznia, még fegyelmezettebben gyakorolt, napi négy-hat órát, csak jóval később engedte meg magának az egy-két órás gyakorlás lazaságát.
Tizennégy évesen megnyerte a Kanadai Rádió tehetségkutatóját, abbahagyta tanulmányait, és hivatásos zongoristának állt, rádióshow-kban, szállodákban és klubokban lépett fel, Kanada egyik vezető big bandje, Johnny Holmes zenekarának tagja lett. Vonzotta a boogie-woogie és a swing is, hatással volt rá Nat King Cole és Teddy Wilson is.
A Granz által szervezett Jazz at the Philharmonic-turnékkal bejárták Amerikát és Európát. Granz nem csupán a menedzsere volt, ha kellett, a fekete zenészek jogaiért is kiállt az amerikai szegregált déli államokban. (Peterson 1962-es Hymn to Freedom című dala az amerikai polgárjogi mozgalom himnusza lett.)
1950-ben vette fel Piano Solos című első lemezét a Mercury kiadónál, majd Ray Brown bőgőssel duót, 1953-ban triót alakított, előbb Barney Kessel, majd Herb Ellis gitárosokkal. Ellissel 1958-ig, Brownnal 1965-ig játszottak együtt, a Peterson–Brown–Ellis-felállást a jazztörténet egyik legemlékezetesebb zongora-bőgő-gitár triójaként jegyzik. Ellis távozásakor Ed Thigpen dobos csatlakozott hozzájuk, vele vették fel a Night Train (1963) és a Canadiana Suite (1965) albumokat. Ez utóbbi szerzeményével Peterson a szülőhazája előtt tisztelgett, minden számát egy-egy régió ihlette, ő maga a „szeretett Kanada zenei portréjának” nevezte.
Sokáig a trió volt a kedvenc formációja, de az 1970-es évektől elsősorban szólóban és duókban játszott, olyan partnerekkel, mint Herbie Hancock és a dán nagybőgővirtuóz, Niels-Henning Örsted Pedersen, akivel 1972–1987 között emberileg és zeneileg is tökéletes összhangban dolgoztak.
Hosszú pályafutása során olyan nagyságokkal dolgozott együtt, mint Ella Fitzgerald, Fred Astaire, Louis Armstrong, Billie Holiday, Dizzy Gillespie, Benny Carter, Lester Young, Buddy Rich, Count Basie, Stan Getz, Coleman Hawkins, Charlie Parker, Joe Pass, Sarah Vaughan vagy Dorothy Dandridge. Pályája majdnem derékba tört, amikor 1993-ban a New York-i Blue Note klubban fellépve zsibbadást érzett a bal kezében, és az orvosok sztrókot diagnosztizáltak nála. A hír letaglózta, két évre abbahagyta a zenélést, de a terápiás kezelések hatására és zenésztársai biztatására újra a zongorához ült, előbb csak jobb kézzel, aztán a sérült bal kezével is játszott. A betegség utáni első, Side by Side című albumát 1994-ben, Jichák Perlman hegedűművésszel vették fel. Újabb lendületet kapott, albumokat vett fel, turnézott, telt házas koncerteket adott az Egyesült Államokban és Európában, de a fellépések között már többet pihent. 2003-as bécsi koncertjének felvételét, A Night in Vienna című DVD-t 2004-ben a Verve stúdió adta ki. 2007-ben egészsége végleg megromlott, december 23-án mississaugai otthonában veseelégtelenségben hunyt el 82 évesen.
Több mint hatvanéves pályafutása alatt világszerte több ezer koncertet adott, több mint 200 lemezen közreműködött. 1975 és 1991 között hét jazzalbuma kapta meg a Grammy-díjat (The Trio, The Giants, Oscar Peterson Jam – Montreux ’77, Oscar Peterson and The Trumpet Kings – Jousts, Live at the Blue Note, The Legendary Oscar Peterson Trio Live at the Blue Note, Saturday Night at the Blue Note). 1997-ben Grammy-életműdíjjal is kitüntették. A legrangosabb jazz-szaklap, a DownBeat tizenkétszer kiáltotta ki az év zongoristájának. Kitüntették a Glenn Gould-díjjal, az UNESCO zenei díjával, Juno-díjjal (a Grammy-díj kanadai megfelelőjével), a japán Praemium Imperiale kitüntetéssel, számos egyetem díszdoktorává avatta. 80. születésnapja alkalmából Diana Krall kanadai jazz-zongorista közreműködésével ünnepi koncerttel köszöntötték, az alkalomból a kanadai posta bélyeget bocsátott ki. 2010-ben Ottawában felavatott emlékművét, amelyen egy zongoránál ül, II. Erzsébet királynő leplezte le.
Felejthetetlen játékát, életművét és élettörténetét több dokumentumfilmen is megidézték – Oscar Peterson: Music in the Key of Oscar (1995), Oscar Peterson: The Life of a Legend (1997), Oscar Peterson: Black + White (2020).
