Zenészcsaládban jött a világra, édesapja templomi karnagy és kántor volt. Tőle vette hatévesen első zongoraóráit, és általa ismerkedett meg a gregoriánnal és az egyházi énekekkel. Középiskolai tanulmányait a budai ciszterci Szent István Gimnáziumban folytatta, ahol nagy hatással volt rá a Kodály-tanítvány, posztumusz Kossuth-díjas Rajeczky Benjamin ének- és zenetanár, zenetörténész, népzenekutató. A latin és a görög nyelv mellett hangszeres órákra járt, fellépett az iskolai énekkarban és a zenekarban, ahol vadászkürtön játszott. Gimnáziumi évei alatt ismerte meg Kodály és Bartók műveit, Bartókkal személyesen is találkozott, amikor a zeneszerző ellátogatott egyik műve énekkari próbáira.

Sugár Rezső
Forrás: hungarian-composers.com

A már a komponálással is próbálkozó Sugár Rezső beiratkozott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára is, ahol Kodály Zoltán egyik utolsó növendékeként döntő hatással volt rá mestere zeneszerzői munkássága. Ének- és zenetanár lett: a fővárosi Szent István és a Szent László Gimnáziumban, majd a Fővárosi Felsőbb Zeneiskolában oktatott szolfézst és zeneszerzést.

A negyvenes évek első felében népdalgyűjtéssel is foglalkozott, ekkor szerzett tapasztalatait később népzenei ihletésű zeneművei komponálásakor hasznosította. 1943-ban lett kész első jelentősebb műve, a Szerenád két hegedűre és brácsára, amelyet a zongorára komponált Barokk szonatina, a Hegedű-zongora szonáta és a vonószenekarra írt Divertimento követett, utóbbival ismerték meg nevét szélesebb körben. 1952-ben mutatták be a Hunyadi – saját meghatározása szerint hősi ének – című alkotását, amelyen három évig dolgozott, az oratóriumért 1953-ban Erkel Ferenc-, egy évvel később pedig Kossuth-díjjal tüntették ki.

Az ötvenes évektől dalokat írt magyar költők verseire, kórusműveket és kamaradarabokat jegyzett, utóbbiak közül kiemelkedik a zongorára és fafúvósokra szerzett Frammenti musicali című szextett, első, dátummal ellátott kórusműve az 1947-es József Attila versére komponált Fiatal életek indulója. Kőmíves Kelemen balladáját kantátaként dolgozta fel – ennek és a Hunyadinak is jó barátja, Romhányi József írta a szövegét. Az évtized végén komponálta Ácisz és Galaetha című balettjét, ennek átdolgozásából született a Tenger lánya című táncjáték 1961-ben. A következő évben Bartók emléke előtt tisztelgett nagyzenekarra íródott concertójában. A hatvanas évekből való a Metamorfosi variációsorozata, a vonószenekarra íródott Partita, valamint az utolsó jelentős kamarazenei művének tekintett III. vonósnégyese. Mindezek mellett kísérőzenéket és filmzenéket is komponált.

Sugár Rezső a Bartók Béla konzervatórium elődjének számító intézményben tanított zeneszerzést, majd három évig a Zeneakadémia Tanárképző Intézetében oktatott. Évekig vezette a zeneszerzés tanszéket az akadémián, innen ment nyugdíjba 1979-ben. Zenepedagógusként a kodályi hagyományt követte.

1970-ben a Magyar Rádió felkérésére írta Sinfonia a variazione című művét, ezután egyre jobban rátalált a kodályi hagyományokon nyugvó, egyéni hangzásvilágára, bizonyság erre a nagyzenekarra komponált Epilógus. Az évtized elején született Antik énekek sorozata egyetlen, nem magyar költők verseire íródott műve. Később visszatért az oratórium műfajához – a Dózsa György tragikus alakját feldolgozó Paraszti háború Taurinus István Stauromachia című, latin nyelvű eposzának szövegére íródott. Tizenöt évig dolgozott Savonarola című nagyszabású oratóriumán, amelyben megfogalmazta ars poeticáját, a szépség dicséretét. Alapkövetelménynek tekintette a jó ritmust szép dallamban, és a szép dallamot jó ritmusban.

1976-ben érdemes művész címben részesült, 1986-ban Bartók Béla – Pásztory Ditta-díjjal tüntették ki. 1988. szeptember 22-én halt meg Budapesten. Fia, Sugár Miklós szintén a muzsikusi pályát választotta, zeneszerző, karmester lett.

Nyitókép: A Savonarola borítója. Forrás: amazon.co.uk