Tömörkény István 1866. december 21-én született Cegléden, ausztriai eredetű sváb családban. tanulmányait a szegedi piaristáknál kezdte, majd három évig a makói református gimnáziumban tanult. 16 éves korában azonban abba kellett hagyni gimnáziumi tanulmányait, mert a család anyagilag tönkrement. Patikusinasnak szegődött, hogy el tudja magát tartani. 1882-1886-ig gyógyszerész volt, ez a pálya azonban nem elégítette ki, függetlenségre vágyott. Rokoni segítséggel a Szegedi Híradóhoz szegődött újságírónak. Ekkor változtatta vezetéknevét Tömörkényre, a dualizmus korabeli Magyarországon ugyanis a közéletben idegen néven nem lehetett részt venni. Érettségi és diploma híján 1888-ban be kellett vonulnia katonának, mint a nem kiváltságos társadalmi csoportok minden tagjának, a parasztoknak és a munkásoknak. Két évet a bosnyák-török határon szolgált (1888-1889), egy évet pedig Bécsben (1890-1891), a családból hozott dialektális német nyelvismerete mellett Bécsben megtanulta a német irodalmi nyelvet is.

 

A leszerelés után Szegeden maradt, s elszegődött újságírónak, írónak a Szegedi Híradónál jóval frissebb szellemiségű Szegedi Naplóhoz. 1899-ben remélte, hogy őt nevezik ki főszerkesztőnek, nem így lett. A tudós szegedi főrabbi, Löw Immánuel javaslatára tisztviselő lett a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár intézményében, amely ekkor már a főreáliskolából ? a mai SZTE központi épületéből az 1895-1896-ban felépített eklektikus stílusú szegedi Kultúrpalotába költözött.

 

Reizner János könyvtár- és múzeumigazgató mellé került mindenes munkatársnak. Mellette sajátította el a könyvtári és múzeumi teendőket, közben a Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelősége által szervezett szaktanfolyamokon is részt vett. 1900-ban elvégezte a könyvtárosi, 1901-ben a természetrajzi, 1903-ban a néprajzi és a régészeti tanfolyamokat.

 

Tomorkeny_Istvan_nagykep
Forrás: OSZK Digitális Képarchívum

Móra Ferenccel közösen Somogyi Károly esztergomi kanonok 40 000 kötetes könyvtárát gyarapította, katalogizálta, s a muzeológiai tudomány valamennyi területéről gyűjtött anyagokat, azokat rendszerezte. Foglalkozott ezen kívül numizmatikával, természetrajzzal, régészettel, helytörténettel, a képzőművészetekkel, s emellett feltett szándéka volt a néprajzi gyűjtemény kialakítása, gyarapítása. A korszak támogatta ezt a kezdeményezést, a millennium óta becsülni kezdték a népi kultúrát. A szegedi néprajzi anyag azonban Tömörkény nélkül nem tenne ki ekkora volument.

Reizner János halála után, 1904-ben Tömörkény István lett a könyvtár és a múzeum igazgatója 1917-ben bekövetkezett haláláig.

Tömörkény munkásságát radikális és következetes ideológiamentesség jellemzi, az irodalomban a naturalizmus eszközeivel dolgozik, az általa kiválasztott világ embereit életmódjuk, gondolkodásuk, nyelvük egységében ábrázolja, kis történetek, esetrajzok, alkalmi észleletek végtelen sorában. Tömörkény ugyanezt tette a muzeológia eszközeivel is, felgyűjtötte annak a rétegnek a néprajzi értékeit, amelynek életéből szükségszerűen hiányzott az egyéni távlatosság, a metafizikus célképzetek, de nem hiányoztak az erkölcsi értékek. Miközben Tömörkény üdvözölte a modernitást, ugyanettől az erkölcsi értékek sérülését féltette joggal. Nem volt öncélú az ő irodalmi munkássága és néprajzi gyűjtése, a korabeli Szeged lényegét ragadta meg, megmutatta azokat az embereket, akinek hátán épült a palotás Szeged. Sokat idézték, adták ki újra és újra műveit, de megérteni kevesen értették meg.

 

Forrás: Wikipédia