Napfényes reggel Görögországban: ez a nap is egy átlagos hétköznapnak tűnik Athén életében. Az agorán folyik a kereskedelem, a fellegvárban égnek az isteneknek szóló tüzek, és férfiak megint csak háborúznak valami távoli földrészen. Lüszisztraté és asszonybarátai élete unalmasan, lassan és férfiölelés nélkül telnek. Se a politikába, se a háborúba nincs beleszólásuk, a feladatuk annyi, hogy hazatérő uruk kedvéért szépek maradjanak, akik aztán egyet fordulnak ágyukban, és máris mennek vissza, hogy további férjeket gyilkoljanak le.
Lüszisztraté úgy dönt, ebből elég: éjszaka összehívja a görög és az ellenséges spártai asszonyokat, hogy a gyűlésen meggyőzze őket: a háborúnak véget kell vetni, és erre az egyetlen, ámde leginkább kézenfekvő megoldás, ha megvonják hazatérő férjeiktől a forró hitvesi ágyat, így kényszerítve térdre a férfiakat. A terv elméletben remekül működik, azonban a gyakorlatban hamar kiderül, hogy az asszonyok sem tűrik olyan jól az önmegtartóztatást. A rend hazája a felfordulás otthonává változik: bujkálás, szökés, cselek, számtalan kiskapu ? a férfiak pedig tétlenül állnak az események középpontjában. A nézők pedig izgatottan leshetik, hogy vajon sikerül-e a görög nőknek véghezvinni az első feminista forradalmat?
A Lüszisztrate című előadásból kiderül, hogy a férfiaknak mi a fontosabb: a háború vagy a szerelem mellett döntenek?
A darabot április 11-én este mutatja be a Kecskeméti Katona József Színház. Az előadás rendezője, Szabó K. István úgy fogalmazott, hogy a kecskeméti Lüszisztrate a megbékélésről szól, ?arról a naiv helyzetről, hogy némi fondorlattal, női praktikával fogást lehet találni a férfiak által generált értelmetlen agresszión, és visszafordítható a háborús érdekek okozta társadalmi torzulás.?
A rendező arról is beszélt, hogy annak ellenére, hogy a darab kétezer éves, még mindig meg tudja szólítani a nézőket.
?Sajnos, mit sem veszít aktualitásából. Háborúk voltak, vannak és lesznek, s ez áldozatokkal, özvegyekkel, árvákkal jár. A kecskeméti adaptáció tágítja az értelmezés lehetőségét, egy általánosabb békétlenkedésről szól, a mindennapi harcainkról, vélt és valós igényeinkről, hiányainkról, amikor a pénz, a politika, az önzés ördöge elvakít, miközben megfeledkezünk a természetes emberi gesztusokról, az együttlét öröméről, végső soron, a szabadság ízéről. A felszabadulás érzését próbáljuk megidézni, egy látványos, és, reménykedem benne, erőteljes kompozícióban.?
Az előadás 16-os karikát kapott a korhatár-besoroláson, a rendező ennek is elárulta a miértjét.
?Ennek az oka a drámai anyag témájában és nyelvezetében kereshető, bár azt hiszem, hogy a mai tizenhatosok már régen túl vannak mindazon, amivel mi meglephetnénk őket. Az ókomédia egyik lényegi sajátossága az emberi dolgok helyükön kezelése és azoknak nevükön nevezése. Így van ez a szexualitással is, ami a későbbi keresztény kultúrában erkölcsileg kifogásolható, vagy egyenesen tabu kategóriába sorolt megnyilvánulássá vált, az az ókori görögöknél nem okozott különösebb zavart, mindenféle gátlás nélkül, nyíltan vállalt aspektusa volt a mindennapi életnek. Arisztophanész komédiái ezekhez a közösségi sajátosságokhoz igazodnak, szókimondó, szellemes párbeszédek, pazar nyelvi játékok. Az, hogy még mindig pironkodunk, problémahelyzetbe kerülünk a lecsupaszított igazság előtt, az csak élő kultúránk erőltetett szemérmességéről szól, s miközben nagyokat bólogatunk a drámai helyzet igazságán, megriadunk a nyelvezettől, s folyamatosan igazodni kényszerülünk az átlagbefogadói prüdériához. Ebből a szempontből, azt kell mondanom, hogy mi magunk is megrekedünk valahol féluton, az arisztophanészi diszkurzus és a kőszínházi környezetünk által tolerált megfogalmazások között?- nyilatkozta Szabó K. István.
Fotó: Walter Péter
