Százhatvan éve, 1862. augusztus 22-én született Claude Debussy, a zenei impresszionizmus legnagyobb alakja.

Achille-Claude Debussy a Párizshoz közeli St. Germain-en-Laye-ben látta meg a napvilágot, öt testvér közül ő volt a legidősebb. Bár porcelánkereskedő apját nem érdekelte a zene, finanszírozta fia zenei oktatását.

Hétéves korától vett zongoraleckéket, a hangszerre kilencéves korától a költő Paul Verlaine anyósa, Chopin egykori tanítványa oktatta,

tízévesen már a párizsi Conservatoire növendéke volt. Zongoristaként két évvel később Chopin f-moll zongoraversenyével mutatkozott be, s akkoriban kezdett komponálni. Az 1880-as években került kapcsolatba Csajkovszkij pártfogójával, a dúsgazdag orosz Nagyezsda von Meck bárónővel, aki a nyári szünidőkben rábízta gyermekei tanítását, és magával vitte Svájcba, Olaszországba és Oroszországba.

Debussy 1884-ben egyik kantátájával elnyerte a rangos Római-díjat, amellyel három év római ösztöndíj járt. Az örök városban megismerkedett Verdivel és Liszt Ferenccel, de nem érezte jól magát, gyakori depressziója kihatott alkotó munkájára. 1887-ben visszatért Párizsba, és a komponálásnak szentelte magát, állást nem vállalt, zongoristaként és karmesterként is csak néha lépett fel.

Nagy hatást gyakoroltak rá Wagner operái, elsősorban a Trisztán és Izolda, valamint a Parsifal, ugyanakkor a német zeneszerző szélsőséges érzelmi megnyilvánulásai taszították. Megismerkedett Eric Satie zeneszerzővel, aki arra biztatta, szakítson a hagyományokkal, és ösztönzőleg hatottak rá az impresszionista festők képei is. Az 1889-es párizsi világkiállításon a Jáván és Balin őshonos gamelán zene nyűgözte le (a gamelán zenekar gongokból és különféleképpen hangolt ütőhangszerekből áll), és megtalálta saját hangzásvilágát.

Nevét a Stéphane Mallarmé verse ihlette zenekari költemény, az Egy faun délutánja tette ismertté.

A kompozíció a költő hiúságát is legyezgette, aki azt írta neki: „A zene finomságával, komolyságával és gazdagságával felülmúlja az én költeményem minden vágyódását és ragyogását.” A kritikusokat viszont meglepték a szokatlan harmóniák, egyikük így sajnálkozott: „Szegény faunnak borzasztó délutánja lehetett.”

1893-ban fogott bele egyetlen operája, a Maurice Maeterlinck szimbolista műve alapján készült Pelléas és Mélisande megkomponálásába, a bemutatóra csak egy évtizeddel később, 1902-ben került sor. Az álom és valóság mezsgyéjén mozgó, formabontó mű egyszerre ment szembe a francia operai hagyományokkal és a kor népszerű, wagneriánus tendenciáival is, nem csoda, hogy a premier botrányosra sikerült. A közönség körében sikert arató darabot zenei körökben túl radikálisnak tartották, a párizsi konzervatórium egyik professzora például kirúgással fenyegette meg azokat, akik órájára beviszik a „mocskos” kottákat vagy utánozzák a komponista „hibás harmóniáját”. A magyarországi bemutatót 1925-ben tartották a Magyar Állami Operaházban, ahol ötven év után idén vitték ismét színre.

Debussy 1910-ben fellépett Budapesten, zenéje hatással volt Bartók Bélára és Kodály Zoltánra is.

A komponista magánéletét viharos kapcsolatok jellemezték. Már fiatalon egy férjes asszonnyal volt viszonya, Rómából visszatérve Gaby Dupont lett a társa csaknem egy évtizedre. A kapcsolatot egy énekesnővel folytatott rövid kalandja miatt szakította meg, majd 1899-ben Rosalie Texier-t vette feleségül. Debussyt idegesítette az egyébként szerető és gondoskodó asszony művészetek iránti érzéketlensége, és 1904-ben elhagyta egy párizsi bankár nála jóval idősebb feleségéért. Emma Bardac intellektuális társa lett. Rosalie öngyilkosságot követett el, a botrány elől Debussy Londonba menekült. A skandalum elcsendesülése után feleségül vette Emmát, tőle született egyetlen lányának, a rajongásig szeretett Chouchou-nak ajánlotta Gyermekkuckó című művét.

Claude Debussy a feleségével, Emmával 1905-ben. Fotó: AFP/Roger-Viollet

1905-ben mutatták be az impresszionizmus jellegzetes stílusjegyeit magán viselő, A tenger című szimfonikus költeményét. Ugyanabban az évben publikálta Suite bergamasque című zongoraszvitjét, ennek egyik tétele a Verlaine költeménye által ihletett, híres Clair du Lune. 1910 és 1913 között született a kétkötetes, zongoradarabokat tartalmazó Préludes. Kései műveiben erőteljesebbek a diszharmóniák, utolsó jelentős alkotása az 1912-ben a Gyagilev-féle orosz balett számára írt, Nyizsinszkij által koreografált Jeux (Játékok), a társulat egy évvel korábban mutatta be szintén Nyizsinszkij koreográfiájával az Egy faun délutánja balettváltozatát.

Debussy újító zeneszerző volt, hosszú órákat töltött a zongora előtt, hogy különböző, minden addigi hagyománnyal szakító hangzásokat próbálgasson.

Művei korának impresszionista és szimbolista művészetét tükrözik, ő maga ugyanakkor nem szerette, ha impresszionistának nevezik, szavai szerint: „Valami mást próbálok csinálni, amit a gyengeelméjűek impresszionistának mondanak, de a fogalmat olyan rosszul használják, ahogy csak lehet, különösen a kritikusok.”

1909-ben végbélrákot diagnosztizáltak nála, a betegség 1918. március 25-én vetett véget örökre zenei kísérletezésének. Az első világháború utolsó nagy német offenzívájának idején, bombaeső közepette temették el a párizsi Pere Lachaise temetőben. Hamvait a következő évben végső kívánságának megfelelően a Trocadéro-kertekhez közeli, csendes Passy temetőbe helyezték át, hogy fák és madarak között nyugodhasson.

Claude Debussy a párizsi háza előtt 1910-ben. Fotó: AFP/Roger-Viollet

Egyik legismertebb alkotása, a Clair du Lune több filmben is felhangzik, egyebek közt a Krumplirózsa (Frankie and Johnny), az Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi, az Alkonyat filmsorozat, A majmok bolygója: Lázadás, valamint a Godzilla II – A szörnyek királya című filmekben.

Nyitókép: Fondation Napoléon/Photo12 via AFP