Az este anyagát Réz Pál és Várady Szabolcs készítette, Mácsai Pál rendezte, s mindhárman profi munkát végeztek. Bátor vállalkozás pedig, mert ki megy manapság irodalmi estre? Ki ül be egy színházba azért, hogy verseket, leveleket, publicisztikát hallgasson? De tele volt a
Fesztivál Színház, pisszenés nélküli a figyelem és nagy a siker. Utóbbival keveset is mondtam. Én azt a fajta katarzist éreztem, amit, bevallom, színházban mind ritkábban. Felemelő volt 3 órában végiggondolni ezt a 33 évet, újra rácsodálkozni a géniuszok ilyen hatalmas, megismétel-hetetlen együtt létezésére, még akkor is, ha tudom, nemcsak zsenik írásai jelentek meg, hanem sok, azóta elfeledett író, költő, újságíró munkái is. Megmosolyogtató volt szembesülni a ténnyel, hogy még akkora szerkesztő óriások, mint Osvát Ernő, Fenyő Miksa, Schöpflin Aladár vagy Hatvany Lajos is olyan éles polémiákba keveredtek irodalomról, lapvezetésről, ami bárkinek ma is becsületére válna. Emberi volt személyes leveleken keresztül átérezni a lap születését és halálát, meghalasztását. Mert mumus volt a Nyugat, félelmetes szellemi műhely, rémisztő fenyegetés az erkölcsre, igazi fertő, francia és más irodalom behurcolása a magyar létbe, rettenetes igék, jelzők, gondolatok burjánzása, magyartalanság és hazaárulás, hisz hogy is onthatna valaki szívesebben vért kedveséért, mint a királyáért, ahogy Babits írta, Babits, a Nyugat meghatározó alakja, főszerkesztője évtizeden át, akinek halálával a lap megszűnt, hisz alapítási engedélyét ő kapta, halálával vége hát, mondták mindazok, akik féltek tőle, és boldog megkönnyebbüléssel törölték - volna - ki a köztudatból.
Ami a katarzist hozta el számomra, az a színészek produkciója. Az a teljesen póztalan vers- és prózamondás, ami mentes minden pátosztól, letisztult, egyszerű, de mélyen átélt és ezért mélyen elgondolkodtató. Olyan egyenletesen jó teljesítményt nyújtott valamennyi résztvevő, aminek újra csak örülni lehetne bármely előadáson. Valódi színházi élményt teremtettek, pedig történet, keretjáték nem volt más, mint maga a 33 év és annak alkotói.
A sok remekből ki kell emelnem egy-két felemelőt: Pogány Judit minden megszólalása releváció volt. Széles László briliáns karakterteremtő villanásai elbűvöltek, Mácsai Pál Hajnali részegsége újszerű, nagyon mai és felkavaró, Végvári Tamás megrendítő volt. De nem lehet kihagyni senkit: Bíró Kriszta, Für Anikó, Kerekes Éva, Kerekes Viktória, Takács Nóra Diána pompásan keltették életre azt a - többnyire - egy-egy karaktert, akit az este során megszólaltattak. És a férfiak is kitűnőek: Csuja Imre, Debreczeny Csaba, Dömötör András, Gálffi László, Máthé Zsolt, Polgár Csaba ezer színt hoztak: mind egyéni, sallangmentes, fanyar. Pompás este volt. Méltó egy pompás irodalmi múlt-darabhoz.
