1891-ben, egy évvel azután, hogy a prágai konzervatórium tanárává nevezték ki, Dvořák meghívást kapott a New York-i Nemzeti Zenei Konzervatórium igazgatói posztjára. A meghívás oka az 1890-ben Amerikában hatalmas sikerrel bemutatott Szláv táncok című sorozata lehetett. Ahogy hazájában átszőtte műveit a népzene, úgy Amerikában is az indián népdalok és a spirituálék varázsolták el. Ezek hatása tetten érhető valamennyi, ott komponált művében, így a koncerten szereplőekben is. Vannak szerzők, akikről szinte mindenkinek egyetlen mű jut eszébe, Smetanáról a Moldva, Dvořákról az Újvilág szimfónia. Méltatlanul persze. Ennek ellenére még ezek keletkezéséről sem tud sokat az átlagos hallgató. Pedig e szimfónia születésének körülményei nem nélkülözik a pikantériát, sőt, ma inkább botrányt emlegetne a sajtó. A pályázatot, amire a szerző nevezett, a maga által igazgatott intézet adta ki, a javaslatot, hogy ez a mű nyerje a fődíjat, maga a direktor-zeneszerző tette. És láss csodát, el is nyerte. A fődíj anyagiakban nem volt megrázóan sok, 300 dollár mindössze, a dicsőség annál nagyobb, a körülmények ellenére, a mű máig tartó sikerére pedig ez a kis csalás nem vetett árnyékot. Mint ahogy nagyságára sem. És hogy miért éppen őt hívták meg New York-ba? Nos, a minden téren kirobbanó teljesítményt mutató Amerika mindenben az óvilággal hasonlította össze magát, azt igyekezett utolérni. Pezsgő ragtime lehelt életet a mindennapokba, de a nívós deszkákra ez kevés volt, meg nívós deszkából sem volt sok. Az amerikai műemlékek mellé meg kellett teremteni az amerikai komolyzenét is. Egy kis európai segítséggel. Jeanette Thurber, egy gyarmatárukereskedő ambiciózus felesége operaházat és konzervatóriumot hozott létre, ahol a szegény diákok ingyen tanulhattak. De kellett egy jó tanár is. A nagyhírű Brahms nem mozdult a vén kontinensről, a középkorú cseh szerzőt azonban egy többéves szerződéssel el lehetett csábítani. És ő eleget is tett a feladatnak, létrehozott egy európai és amerikai nép-és műzenével ötvözött, csodálatos zenét. Megjelenésekor még az ötös sorszámot viselte a kompozíció, az Újvilágból elnevezést is elkészülte után kapta a szerzőtől. Az amerikai és európai stílusjegyek keveredésének elemzése túlnőne e cikk keretein, mindenesetre hatalmas sikert aratott akkor és azóta is mindkét kontinensen.
Natalia Gutman
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar Kocsis vezényletével pedig ezen az estén valóban egy új világot teremtett. Olyan színek, hangok, hangulatok, árnyalatok szólaltak meg, amelyeket még sohasem hallottam e darab megszólalásakor. A kirobbanó energia és a leheletszerű rebbenések, a táncos elemek vibrálása, az euforikus forték, a pompás fúvósok és a nagyszerű vonósok egy új, átértelmezett, kitisztogatott zenei világot hoztak létre. Kocsis minden korszakhoz és stílushoz hatalmas tudással, magabiztos fölénnyel és alapos elmélyültséggel nyúl. És szerencséjére van egy hangszere, amin mindezt meg is tudja szólaltatni - olyankor is, amikor nem ül a zongoránál - a zenekara.
Az, hogy Natalia Gutman neve itthon nem cseng ismerősen, sem azt nem jelenti, hogy egy új, feltörekvő tehetségről van szó, sem azt, hogy csak hazájában, Oroszországban népszerű. A volt Rosztropovics-tanítvány meglett művész, aki a világ legjobb zenekaraival lép fel, és számtalan lemeze is készült az elmúlt évtizedekben. A h-moll gordonkaversenyt a New York-i konzervatóriumban Dvořák egyik tanártársa ihlette, maga is zeneszerző, muzsikus, aki a New York-i Filharmonikusok tagjaként játszott is az Újvilág szimfónia bemutatóján. Gutman játéka felemelő volt és remek egyensúlyt teremtett. Egyszerre férfias a szó legnemesebb értelmében, határozott és kemény, ugyanakkor varázslatosan nőies, finom és érzékeny. A cselló hangzása dús, telt, még a legmagasabb hangoknál is, átélése üt, stílusa sallangmentes. Meghívása nagyszerű ötlet volt. Pazar előadását kiválóan segítette a zenekar, amely finoman besimult a szólista alá, mellé, mögé, úgy, hogy mégis egyenrangú partner maradt. Elsőrangú koncert volt.
