36. Táncházak Éjszakája a 30 éves Fonóban
Szeptember 13-án harminchatodik alkalommal nyitja meg kapuit a Táncházak Éjszakája – Országos Szezonnyitó Táncházi Mulatság. A Táncház Egyesület szervezésében megvalósuló nagyszabású eseménynek a Fonó Budai Zeneház ad otthont. Az idei Táncházak éjszakája egyben a Fonó30 Jubileum ünnepi négynapos sorozatnak is része.
A program már délután 16.00 órától elindul: a gyerekeket kézműves foglalkozások és gyerektáncház várja – az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület és a MintaKINCStár programja –, ahol Nyitrai Tamás és zenekara muzsikál.
19.00 órától a Kamasz Táncházban a Szapora Banda zenéjére Józsa Tamás és Mészáros Kinga tanítja a táncokat, majd 20-tól a felnőtt táncházban a Magos és a Tükrös zenekar húzza a talpalávalót, közreműködik a Corvinus Közgáz Táncegyüttes, a Bem Táncegyüttes, az Urban Verbunk Junior és az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes. Párhuzamosan a Színházteremben moldvai táncház várja a közönséget a Sültü zenekar közreműködésével.
A közönséget számos kiegészítő program várja majd. Ez az este egyszerre szól a hagyományok őrzéséről és az együttlét öröméről: kicsiket és nagyokat, kezdőket és tapasztalt táncosokat egyaránt várnak. Az eseménnyel egyben elindul a Fonó táncházi évada is.