A kalandos életű művész Tóth Imreként látta meg a napvilágot Fehérvárcsurgón 1909. szeptember 27-én. Szülőhelyére mindig büszke volt, később azt írta: „sohasem hallgattam el, hogy csurgói parasztgyerek vagyok, ide tartozom, és azt hiszem, hogy ide fogok tartozni mindig”. A család 1920-ban Budapestre költözött. Érettségi nélkül vették fel a Mintarajziskola (az Iparművészeti Főiskola elődje) grafika szakára, tanulmányai mellett a Piatnik kártyagyárban dolgozott és tagja volt Kassák Lajos Munka Körének. 1931-ben felvételt nyert a Bauhaus művészeti iskolába; a Lipcse közeli Dessauba – pénze nem lévén – gyalog érkezett meg. Az egyre nehezebb pénzügyi és politikai helyzetbe kerülő iskolát – ahol mások mellett Vaszilij Kandinszkij, Paul Klee, Moholy-Nagy László tanított – egy évvel később otthagyta és tengerésznek állt.
Németországba 1933-ban tért vissza, és Drezdában megrendezte első kiállítását; nem sokkal később a hatalomra került nácik letartóztatták és Zwickauba internálták. Tot megszökött a táborból és újfent gyalog menekült Rómába. Mesés megérkezésének Szerb Antal Utas és holdvilág című regényében állított emléket: „A szobrász gyalog jött Drezdából Rómába, a Via Flaminán jött be, azon az úton, amelyről gimnazista korában megtanulta, hogy ott vonultak be mindig észak felől a győztes idegenek”.
Alkotásain, főleg portrékon és reliefeken a reneszánsz, az antik római és etruszk művészet hatása érezhető, de az 1940-es évektől számos szobra már az absztrakt művészet jegyében született. A második világháború alatt részt vett az ellenállásban, ejtőernyősként teljesített futárszolgálatot, egyszer a Hortobágy fölött is ledobták.
A háború után, 1946-ban a Római Magyar Akadémia tanácsadója lett. Hívták haza, de ő inkább itáliai munkákat keresett. Pályázott a vatikáni Szent Péter-bazilika bronzkapujának megtervezésére, 1949-ben megnyerte a római Termini pályaudvar homlokzati frízére kiírt nemzetközi pályázatot, a kompozíció 1953-ra készült el teljesen. 1952-ben a XXIV. Velencei Biennále olasz pavilonjában állított ki, ahova később is visszatért. 1958-ban a Brüsszeli Világkiállításon A szörny lokomotív (Il mostro locomotivo) című nagy méretű szobrával szerepelt.
– a többi közt 1970-ben Damiano Damiani A legszebb feleség című alkotásában játszott, két évvel később a Máltát látni és meghalni (Pulp) című filmben partizánként tűnt fel Michael Caine oldalán, a Keresztapa-trilógia második részében (1974) pedig a maffiafőnök Michael Corleone egyik testőrét alakította.
Magyarországra 1969-ben tért haza először, akkor Huszárik Zoltán portréfilmet készített róla, amelynek fő témája a szülőföldhöz való hűség volt. A Műcsarnokban életmű-kiállítást, a Tihanyi Múzeumban önálló tárlatot rendeztek alkotásaiból, mindkettőt hatalmas sikerrel. 2009-ben, születésének centenáriuma alkalmából a Ludwig Múzeumban Amerigo Tot – Párhuzamos konstrukciók címmel volt látható kiállítás eredeti műveiből, fotókból, dokumentumokból és az azokra reagáló nyolc kortárs magyar művész munkáiból.
A mag születése című domborműve Gödöllőn található. Pécsett 1984-ben a városnak adományozott műveiből Amerigo Tot Múzeum nyílt. Ugyanabban az évben Kecskeméten felavatták a Bartók Béla emlékére készített, Mikrokozmosz a makrokozmoszban című köztéri szobrát. Olaszországi alkotásait Róma, Anzio, Bari és Cosenza városa őrzi. Történelmi ellipszis című domborműve a római Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában található.
Amerigo Tot Rómában halt meg 1984. december 13-án. A budapesti Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra, síremlékét Melocco Miklós készítette. 2010-ben tiszteletére emlékművet avattak a Róma Casilino negyedében található De Sanctis villa szoborparkjában. A kétméteres szobrot a magyar–olasz Fondéria Művészeti Egyesület tizenegy művésze készítette. Az Emlékezés Amerigo Totra – száz (Omaggio ad Amerigo Tot – Cento) elnevezésű, egy tonna súlyú, bronz-acél kompozíciót két évvel korábban Pécsen is bemutatták.
