A Szentpétervárhoz közeli Oranienbaumban született 1882. június 17-én, muzsikus családban. Apja híres basszusénekes volt, anyja is énekelt és jól zongorázott. Szülei ennek ellenére nemigen törődtek fiuk zenei képzésével, a kis Igor csak kilencévesen kezdett zongorázni és zeneelméletet tanulni. Családja később sem vette komolyan zenei ambícióit, így a jogi egyetemre kellett beiratkoznia. Tanulmányain végigküszködte magát, de diplomát nem szerzett, 1902-től teljesen a zenének szentelte magát. Első szerzeményeit a neves komponista Rimszkij-Korszakovnak mutatta meg, akitől négy évig vett órákat.

Sztravinszkij 1909-ben bemutatott ötperces zenekari fantáziája, a Tűzijáték felkeltette Szergej Gyagilev, az Orosz Balett impresszáriójának a figyelmét,

aki önálló balettzene írásával bízta meg. A Tűzmadár című „tündérmese-balett” 1911-es párizsi bemutatója Mihail Fokin koreográfiájával, a címszerepben Vaclav Nizsinszkijjel a múlt század zenetörténetének egyik legjelentősebb eseménye lett. A közönség és a kritika által is tomboló lelkesedéssel fogadott Tűzmadár számos komponista munkájára volt hatással. A zeneszerző 1911-ben megírta a Petruskát, de az „orosz korszak” harmadik darabja, a Tavaszi áldozat – Nizsinszkij koreográfiájával – 1913-as párizsi premierjét már hatalmas botrány kísérte. A nézőtéren tettlegességre is sor került,

mégis ezt tartják a modern balett megszületésének.

A történtek megviselték Sztravinszkijt, aki már a színrevitellel sem volt elégedett, s betegen nagyobb munkához nem volt ereje. 

Az első világháború kitörése Svájcban érte, Oroszországba nem térhetett vissza. 1918-ban Lausanne-ban mutatták be A katona története című művét, amelynek számtalan feldolgozása ismert. A hazája elvesztése miatt vigasztalhatatlan komponista megszállottan utazott, költözött, végül 1920-ban Franciaországban telepedett le. Ugyanabban az évben mutatta be az orosz balett utolsó közös munkájukat, a Pulcinellát, amelynek jelmezeit és díszleteit Pablo Picasso tervezte, a spanyol művész több portrét is készített a komponistáról. Sztravinszkij a párizsi művészeti élet kiemelkedő személyisége lett, 1934-ben francia állampolgárságot is kapott. 1935-ben nagy sikerű koncertkörúton vett részt az Egyesült Államokban, ezután több megbízást kapott a tengerentúlról. A II. világháború küszöbén álló Európában magánéleti csapások sorát is el kellett szenvednie: egyik leánya tüdőbajban halt meg, eltemette feleségét és anyját, és az ő egészsége is megromlott. 

1939-ben átköltözött Amerikába, ezzel beköszöntött életének napsütötte korszaka.

Végre igazi otthonra lelt, a Harvard Egyetemen tartott előadásokat, s feleségül vette régi szerelmét, Vera de Bosset orosz táncosnőt, akivel haláláig élt. 1945-ben amerikai állampolgár lett, sikeres volt és gazdag, és őszintén mondhatta: második hazájának érzi az Egyesült Államokat. Barátai között tudhatta mások mellett a színésznő Marlene Dietrichet és Cecil B. DeMille producert is, de filmzeneírást nem vállalt, s bár engedélyezte Walt Disney-nek, hogy a Tavaszi áldozat zenéjét felhasználja a Fantázia című filmben, utólag elégedetlennek bizonyult a végeredménnyel.

Életműve különböző stíluskorszakokból áll össze:

orosz stílusát neoklasszikus korszaka váltotta – a Pulcinella című táncjátékától számítják a modern zene neoklasszikus irányának kezdetét. Majd mindinkább az új technikák felé fordult az érdeklődése, s alkotói módszerébe bevonta a motorikus ritmust és a tudatosan alkalmazott paródiát is. Piano Rag Music című darabja az amerikai dzsessz hatását viseli magán. Vallási megtérése kihatott műveire is: a három zsoltárt megzenésítő Zsoltárszimfóniáját a Bostoni Szimfonikus Zenekar fennállásának ötvenéves jubileumára írta 1930-ban. Csaknem hetvenévesen komponálta első egész estét betöltő operáját, A léhaság útját, amelyet William Hogarth angol festőművész nyolc rézmetszetből álló képsorozata ihletett. Utolsó nagy műve az 1966-ban alt és basszus szólóra, kórusra és zenekarra írott, saját maga által „zsebrequiemnek” nevezett Requiem Canticles.

A zeneszerző majdnem fél évszázad után, 1962-ben utazhatott ismét szülőhazájába, hogy saját műveit vezényelje, s az orosz közönség elragadtatottan ünnepelte, Leningrádban harmincezren álltak sorba jegyért.

Sztravinszkij több alkalommal járt Budapesten is.

Egészsége egész életében gyenge volt, mégis fáradhatatlanul dolgozott, olykor egyhuzamban tizennyolc órát. Tüdőbaj, tífusz, gyomorvérzés, görcsös fejfájás, sérv felváltva gyötörte, életszeretete mégis győzedelmeskedett. 1967-től már nem komponált, a zene utáni vágyát hanglemezek hallgatásával elégítette ki.

1971. április 6-án, 88 évesen halt meg New York-i otthonában. Végső nyughelye a Velencéhez közeli San Michele-sziget ortodox temetőjében barátja, Gyagilev sírja mellett található. 2015-ben az ő műveiből rendezték meg a hagyományos zenei maratont a Müpában. Ugyanabban az évben egy fiatalkori művére bukkantak a szentpétervári konzervatórium kéziratai között, amit a komponista Rimszkij-Korszakov halálára írt 1908-ban. Coco Chanelhez fűződő rövid kapcsolata filmet is ihletett, a 2009-es alkotásban a zeneszerzőt a dán Mads Mikkelsen formálta meg.

Nyitókép: Pinterest