A kormány 50 millió forinttal támogatja a határon túli professzionális magyar színházak és táncművészeti szervezetek kiemelt művészeti céljainak megvalósítását. Ez 30 százalékkal több, mint az előző évben erre a célra fordított összeg.

A támogatás keretében a színházak önálló produkció létrehozására, valamint a színház szakmai működéséhez, minőségének fenntartásához és fejlesztéséhez szükséges technikai, szcenikai eszközök beszerzésére pályázhatnak, míg a táncművészeti szervezetek a szakmai együttműködés és határon túli magyar professzionális néptáncegyüttesek találkozójának támogatására nyújthatnak be pályázatot.

A pályamunkák benyújtásának határideje 2023. október 30., a pályázat elérhető a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő honlapján.

Forrás: Kulturális és Innovációs Minisztérium

A képen a Csombordi Pipacs Néptánccsoport előadása a torockói Duna-Ház új évadának megnyitóján 2023. szeptember 8-án. Fotó: Kiss Gábor